befejezés♪

 Két évvel később

H A R R Y

A hatalmas házban, az olasz partoknál szinte fogócskázni is lehet. Én pedig ki is használom ezt, és most jól is jön. Kapkodom a meztelen talpamat a parkettán, a szőnyegen és minden felületen, ami csak szembe jön velem. Hátra pillantok a vállaim felett, és látom, hogy Harry a nyomomban van, így gyorsabban szedem a lábaimat, bár nem sok előnyöm van hozzá képest, főleg, hogy ő rendszeresen futni is szokott. 

- Úgy is elkaplak – jelenti ki teljes magabiztosággal. 

Tovább szaladok, ki a kertbe, át a betonon, és hátra nézek ismételten, amíg meg nem látom, hogy már a sarkamban van. Fekete, csipkés fehérnemű van rajtam, és az inge, a hajam száll utánam. Visszafordulok, s majdnem a medencébe esem, ám karjai a csípőm köré tekerednek, mint az inda, én pedig hangosan nevetek, a szívem hevesen ver, s hagyja, hogy a karjaiban megforduljak. 

- Megvagy!

Oldalamba böki az ujját, én pedig nevetve görnyedek össze. 

- Harry! Fejezd be – túrok már hosszú hajába, melyeket az évek alatt megnövesztett, és annyira imádok. Ujjaim játszanak a kusza tincsekkel, bár nem tudok arra koncentrálni, mert folyamatosan tapogat és incselkedik velem, amíg fel nem kap.

A napozóágyba süppedek, míg ő a combjaim között helyezkedik el. Csókol, de nem mélyen, inkább játszadozik. Nem tetszik neki, hogy az előbb felhúztam és lógva hagytam, én pedig most érzem magam még jobban felhúzva. Szélesebb tárom a combjaimat előtte, megölelem, még közelebb igyekszem vonni, de nem hagyja magát. Fogaival az alsó ajkamat megrágcsálja, én pedig a koponyájába mélyesztem az ujjaimat. Felmordul. Csípője előre lendül, és a szavak, amik el akarták hagyni a számat, ki is szállnak belőlem és az eszemet vesztem.

♪

Töltök magamnak egy pohár bort és a nappaliba megyek, ahol Harry egy alsónadrágban a zongoránál ül, és a billentyűzeten járnak az ujjai. Imádom, amikor megszállja az ihlet, és leül, alkot. A dallamok a fülembe kúsznak, és mire a dal végére ér, én már kívülről tudva, elsőszámú rajongóként mondhatok neki véleményt, na nem mintha én annyira értenék hozzá. És azért picit talán elfogult is vagyok, amennyire az lehetséges. 

Belekortyolok a borba, mezítláb közelebb lépkedek. A lágy szelő befúj a hatalmas kitárt üvegajtón át, és a fehér függöny szinte a dallamokra táncot lejt. Neki döntöm a csípőmet a zongora oldalának, ismételten az italba kortyolok, míg Harry tovább játszik. Felnéz rám, de ki se zökken.

- Várom, hogy a színpadon lássalak újra.

Elmosolyodik szerényen, és elveszi a bort, majd belekortyol.

Leülök mellé, szorosan, keze a combomra simul, és kisebb csókot csen.

- Hm, mondanám, hogy én is – néz végig rajtam, és a lenge öltözetemen. Nem éppen bírom elviselni ezt a forró, olasz levegőt. – De szeretnélek megtartani magamnak.

- Édes vagy.

- Mi lenne, ha tennék ellene?

- Hogy édes legyél?

- Hogy a színpadra lépj – értetlen arcomat látva folytatja. – Mit szólnál, ha végre családot alapítanánk?

- Teherbe akarsz ejteni, Styles? – vigyorgom rá.

- Próbáltam romantikus lenni – csípi meg az oldalam és a nyakamba csókol. – De neked mindig el kell rontani a pillanatot. 

Kezét ismételten a billentyűkre helyezi és játszani kezd én pedig hallgatom, s tudom, hogy a végtelenségig itt ülnék az oldalán a szívem szerint és csak hallgatnám, ahogyan játszik az éjszakába.

40.Fejezet♪Kellemes meglepetés

 T A Y L O R

Harry a nyakamba hajol, szája a bőrömet érinti, és borzongás fut végig rajtam. Elvigyorodom. Tényleg boldog vagyok az oldalán, és élvezem, hogy már bármikor rápillanthatok. Tekintetünk találkozik a tükörben, és úgy érzem, hogy újra szerelmes leszek.

- Gyönyörű vagy – suttogja a bőrömbe, és ismételten megpuszil, mielőtt eltávolodik. 

- Hát, már most megsülök, mi lesz odakinn – felkötöm a hajamat, ő pedig finoman megpaskolja a fenekemet.

- Ennél rövidebb nem is lehetne. 

Utal a szoknyámra, ami felett az átlátszó ruha van, enyhe hímzett mintázattal, ami tényleg csak inkább design, mintsem hasznos ruhadarab. Visszasietek a szobába, a csizmáimat felkapom a táskámmal együtt, és már lefelé megyek a lépcsőn, nyomomban Harryvel. Felkapja a kocsija kulcsait, és el is hagyjuk a háza menedékét, így kikerülve a forró nyárba. 

Már pár hónapja túlvagyunk a műtéten, és már sokkal jobban érzem magam, és el is jött a tényleges ünneplés ideje, ami nem is történhetne máshol, mintsem egy fesztiválon, ami már hosszú ideje nem volt az életem része. És arról se feledkezhetek meg, hogy elsőként láthatom Harryt a színpadon. Most egy hosszabb szünete volt a turnéba, így nem volt lehetőségem nagyközönség előtt játszani. Persze nem mondom, hogy nem szívesen hallgattam otthon a nappali falai között, ahogyan a gitárját pengetve énekelgetett az elmúlt időszakban. 

- Ugye tudod, hogy már nem szemtelenkedhetsz a lányokkal? – incselkedem vele. 

- Hidd el, hogy nincs ilyenre szükségem – vigyorog rám, s kezét a combomra teszi. – Csak egy lány érdekel, és az itt van mellettem.

- Jajj, de nyálas valaki – hajolok hozzá és hatalmas puszit nyomok a kissé borostás arcára. – Azt hiszem, hogy végre fogok inni egy picikét, és spiccesen tombolhatok a zenéidre. Utána pedig veled táncolhatok.

- Nem vagyok egy táncos, bébi.

- Hm, pedig a szexi popód biztos tudod rázni – vigyorgok, mint egy szerelmes bolond. – Elárulom neked, hogy visszanéztem pár koncertfelvételed. 

- Szóval ezt rejtegetted előlem, amikor a múltkor betörtem hozzád.

- Oh igen, eléggé arcpirító mozdulataid szoktak lenni édesem.

Nem szól semmit, de látom, hogy kissé zavarban van. A piros lámpánál áthajolok a váltón és ajkaimat az arcára nyomom.

- Élvezed te ezeket a mozdulatokat – mormolja és gázt ad, én pedig csendben egyetértek. 

♪

- Romee! – borulok a barátnőm nyakába, aki már egy pohár ital társaságában várt rám a vip részlegen.

- Ideje ünnepelni! – nyújtja a poharat nekem, én pedig szívesen fogadom, s koccintok vele. 

- Remélem, hogy felkészültél egy vad estére. Jönnek a lányok is, csak valahol dugóba akadtak.

- Utána Harry is csatlakozik hozzánk. Laurence?

- Ő itt van valahol – legyint Romee. – Nagyon izgatott vagyok, annyira örülök, hogy sikerült a műtét! Muszáj ünnepelnünk.

- Jól van, nyugi – mondom, ahogy a színpadok felcsendül a zene és megjelenik a következő fellépő, aki hatalmas bulit csinál.

Táncolunk, iszunk, nevetünk, és tovább táncolunk, amíg a lábunk bírja. A dalokat úgy énekeljük, mintha csak magunk adnánk elő. Nagyon átéljük az egészet, és annyira felszabadító érzés, annyira bizsergetően jóval tölt meg, hogy elmondhatatlanná válik az egész pillanatok leforgása alatt. 

A napot a hold cseréli le, a világosságot a sötétség, és a felpezsdültebb tömeg, akik az esti nagykoncertre várnak. Már magam sem tudom, hogy hányadik pohár rozé csúszik le a torkomon, de amint megjelenik Harry együttese a színpad magaslatán, azonnal kitisztul az agyam. Vagy jobban elborul? Nézőpont kérdése. Mindenesetre a kezeim a magasba, a szám kiáltásra nyílik, s nem kímélve a lányokat adok hangot az őrjöngésemnek. A számat elhagyják egymás után a szavak, és annyi büszkeséggel magamban adom át magamat, mint még soha. Teljesen más élmény, hogy láthatom Harryt a színpadon megőrülni, ahogyan átveszi az uralmat a hangulat felet, hogy az emberek mennyire imádják. 

- Nem értem, hogy a turné folyamán, hogy van erre energiája minden este – kiálja Jasmine a fülembe. 

- Basszus, különös képességeid vannak, hogyan kell csukott szemmel pasit fogni – nevet Jessica. – Nincs egy testvére?

- Nincs, fiú nincs – lököm oldalba, és táncolni kezdünk a lányokkal.

- Szerintetek mikor fog hanyatt vágodni?

Romee nézi elképedve, ahogy tele fröcsköl mindent vízzel, és valóban a színpad valószínű, hogy már áll a vízben, de Harryt ez egyáltalán nem zavarja. Tovább tombol, énekel torka szakadtából, míg nekem már ettől a kevéstől is sajog minden hangszálam. 

- Remélem, hogy nem fog, de elkerülhetetlen – iszok bele a poharamba, és az őrületet figyelem, amit művel.

A lányok úgy sikongatnak, hogy tudom, többeknek már a bugyija is nedves lehet, de rossz hírem van a számukra, én viszem haza ezt az őrültet, amit művel. Mint egy modern rock sztár, aki ezen gondolatom alatt sikeresen meg is csúszik, és akkorát esik hátra, hogy az én csontjaim nyögnek fel. 

A barátnőmre nézek.

- Mi van? Előre látható volt – vigyorog Romee.

Harry arca a kivetítőn jelen meg, ahogy röhög a földön fekve, de a zene csak megy tovább. A banda játszik, és tudom, hogy ez megszokott, de rám akkor is a frászt hozta. Feláll, leporolja magát, mintha az egész öltözete nem a vízben úszna, és folytatja a dalt, bár párszor elröhögi, a közönség tovább imádja.

- Azért kellemesebb meglepetést is okozhatott volna a tényleges első koncertemen – ingatom a fejem, de még így sem tudja elérni, hogy ne imádjam.

H A R R Y

Bár nem vagyok egy fesztiválos ember, és eddig még fellépni sem voltam, ez az első alkalom minden téren, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem őrülten. Ahogyan lejövök a színpadról még mindig hallom tisztán az ovációt, amiért élek, ami a lelkemet melengeti, s ami okozza, hogy minden nap a színpad tetején akarja állni, és az emberek szórakoztatni.

Megtörlöm magamat, kissé kinyújtóztatom a végtagjaimat, és a fájó csontokat. Sikerült a mai este is esni, ami az én koncertjeimen már teljesen megszokott. Ha az internet felszínén valaki csak a nevem beírja, biztos, hogy sok összevágott videót talál ezekről a csodás eséseimről. 

- Köszönöm mindenkinek – ölelem meg a zenekarom, fogok kezet pár háttér emberrel, majd megszerzek egy palack vizet, aminek a tartalmát most tényleg megiszom, s nem az emberekre locsolom.

Amint sikerül észhez térnem, összeszednem magamat már is a vip részlegre megyek, ahol a barátnőm és a baráti társaságunk egy része vár. Hamar megtalálom őket, messze nem is kell mennem, mert közel az italos sátorhoz telepedtek le, innen tökéletes rálátással a színpadra.

- Sziasztok – üdvözlők mindenkit, majd Tayhoz hajolok és egy gyors puszit nyomok a szájára. – Hm, iszogatsz?

- Ha még egyszer a szívbajt hozod rám! – kissé spiccesen böki meg az ujjával a mellkasomat.

- Akkor mi lesz? – vigyorgom rá szemtelenül, majd a halántékára nyomok egy puszit, és a fiúkhoz lépek. – Köszi – mondom Laurensnek, aki egy poharat nyom a kezembe.

- Állat volt, tényleg – mondja. – Bár a lányok szívbajt kaptak.

- Meg se kottyan nekik, holnap emlékezni se fognak rá.

- Te mi van a... – nem mondja ki, de tudom, hogy mire gondol.

- Mindjárt megyek vissza Lizzo-val a színpadra, és majd akkor, szerintem. Bár nem szeretem kiteregetni a dolgaim, és eléggé spicces is.

- Ahogy érzed, nem muszáj most, semmi sem kötelez. Majd egy jobb alkalommal.

Beleiszok az italba és a lányra nézek, aki a barátnőivel táncol önfeledten, nem érdekli, hogy ki ismeri, nem érdekli semmi. Végre nem szorul korlátok közé, és végre őszintén boldog mosollyal az arcán láthatom őt. Ez az a pillanat, amit semmiért sem cserélnék el.

39.Fejezet♪Pimasz

 T A Y L O R

Végre elérkezett a nap, amire már eléggé régóta vártam. Izgatott vagyok, szinte az ujjaimat gyűrőm, ahogyan az asztalon fekszem. Harry az oldalamon van, és a tudat, hogy pillanatok múlva a szemeibe nézhetek, hogy láthatom őt, boldogsággal tölti meg a szívemet. Próbálok minél nyugodtabb lenni, de nehezen megy. A szívem kalapál, szinte majd kiugrik a helyéről. Érzem, hogy Harry megfogja a kezemet, az ujjainkat egybefűzi. Elmosolyodom, és már arra vágyom, hogy a viszonzott mosolyát láthassam.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz – nyom egy csókot a csuklómra Harry.

- Tudom, de azért a tudata annak, hogy tényleg percek választanak el attól, hogy lássak - fújom ki a levegőt.

Elképzelem, hogy milyen lesz annak a pillanata, amikor a szeretteim szemeibe nézhetek, amikor Harryvel a csodálatos pillanatainkat, tényleg, ennél is jobban átélhetem. Melegséggel tölt el ennek a tudata.

- Akkor készen állsz Taylor? – hallom az orvosom közeledését.

- Igen! – boldogan felelem. 

Harry elengedi a kezemet, valószínű, hogy arrább lép, hogy helyet adjon az orvosnak. 

- Fontos, hogy még jó ideig az erős fénytől óvnod kell a szemeidet. Finoman, bizonyos idő után válhatsz meg majd a napszemüvegtől. Kontrollra is majd vissza kellene jönnöd, de erről a végleges zárójelentésedben benne lesz minden információ.

- Rendben van.

Szinte a lélegzetemet is visszafogom, ahogyan elkezdi a kötést levenni rólam. 

- Először kellemetlen lehet, de a lámpákát leoltottuk, úgyhogy, amint készen áll, kinyithatja a szemeit, Taylor.

Türelmetlenül várom, hogy a kötés lekerüljön rólam, ami lassan meg is történik. Harry ismételten mellém lép, keze az enyémen, én pedig lassan felnyitom a szemhéjaimat. 

- Csak lassan, ahogyan kényelmes – mondja a doki.

Pislogok párat, homályos minden, de türelmes vagyok. Adok időt magamnak, és szinte néma csendben telnek el percek. Harry ujjai újra az enyéimekre fonódnak, én pedig finoman megszorítom őket. Félek rá nézni, valamiért olyan őrült hévvel ver, hogy majdnem kiugrik a helyéről. Amikor kitisztul a látásom, egyenesen az orvos szemeibe nézek, aki szemben áll velem.

Elmosolyodik.

- Üdvözlöm, Taylor – vidám a hangja, és én is elmosolyodom.

Szavakba sem tudom önteni, hogy mennyire hálás vagyok a doktorúrnak. Körbe pillantok a rendelőbe, de a doki megint magára vonja a figyelmet, ahogy megvizsgál, és még sok mindent mond. Harry kezeit nem engedem el, de továbbra is kerülöm őt. Feszengeni kezdek, ami minden, csak nem az, amire számítottam. 

Az orvos végül magunkra hagy bennünket, amíg a papírjaimat behozza. Harry végigsimít az arcomon, ezzel magára vonva a figyelmemet. Felé fordulok, de szóhoz nem jutok. Megszorítja finoman az ujjaimat, és mosolyog. 

A szívem hatalmasat dobban. 

Kinyújtom a kezemet és hagyja, hogy az arca a tenyerembe simuljon. Borostája a bőrömbe vág, de ami lefoglal, az a szemei ragyogása, ahogyan engem néz.

- Hát szia – egy sóhajjal hagyja el a számat. 

- Itt is vannak a papírok – szakítja meg a pillanatot az orvos, aki már Harry kezeibe nyomja az aktát.

- Nagyon köszönönünk mindent – ráz vele Harry kezet. – Rettentően hálásak vagyunk.

- Csak a munkámat végeztem. 

♪

Harry kezét fogva hagyjuk el a központot. Már megszoktam Harry oldalán, hogy mennyire is hamar kikerülnek az infók azzal kapcsolatban, hogy merre is járunk, de egyáltalán nem számítottam erre a fogadtatásra.

Már a fotósok, újságírók és rajongók is felsorakoztak az épület bejárata előtt. Megdöbbentő, és zavaró egyszerre ez az egész. Harry oldalához simulok, bár arcomon mosoly játszik, még is az autóban szeretném tudni magunkat minél előbb. Napszemüveget reflex szerűen fogom, hogy még véletlenül se essen le, s talán kissé menedékként is kezelek, ám így, hogy látom pontosan hova lépek, és merre megyünk, sokkal könnyebb eljutni egyik pontból a másikba. 

Kifújom az eddig, észrevétlenül benntartott levegőt. Mivel az autó le van sötétítve, így ténylegesen fel tudok lélegezni. Mindenképpen ehhez hozzá kell szoknom ismételten, hiszen ez az életünk, ami mindennap körülvesz. 

- Jól vagy? – vonja magára a figyelmemet Harry.

Rá nézek.

Végre megtehetem, hogy ténylegesen a szemeibe nézzek.

Elmosolyodom, és bólintok egyet, majd becsatolom az övemet, és végre elhagyjuk a parkolót, ahonnan még mindig hangzavar szűrődik be.

♪

Éjjel az egész lakást nagyon tompa vény világítja csak meg. A fürdőben is szinte fele annyi időt töltök csupán, mint előtte. Pedig akkor sem éppen szöszöltem annyit, ám most sokkal kényelmesebben érzem magamat, mint előtte. Ami egyértelműen várható is volt. Leoltom a villanyt, és a hálóba megyek, ahol Harry már elterülve az ágyon heverészik. 

A gyér fény, ami a testére vetül, így is tökéletesen megvilágítja. Bemászom az ágy túlsó felére, és felé fordulok. Csodálom őt. Kezemet kinyújtom, az ujjam végigcsúszik az állának vonalán, le a torkán át, majd vissza. Rám villan a tekintete, és melegség jár át, ahogyan egymás szemeiben elveszünk teljesen. Oldalára fordul, cirógatni kezdi az arcomat, majd a szám vonalát rajzolja körbe. 

- Mikor osztod meg velem a gondolataid, hogy mit is látsz? – vigyorog a szemtelen. Tudja, hogy mocskosul helyes, és semmi okom a panaszkodásra, annak ellenére, hogy mennyire megfogott mára belsője. 

Közelebb csúszok, csak, hogy még meghittebb legyen a pillanat. A mellkasára csúszik a kezem, a szívének heves dobbanását tisztán érzem, s tudom, hogy az enyém is hasonlóan ver. 

- Tudod... – kezdek bele. – Igazán lehetnél sokkal helyesebb – suttogom az ajkaira a szavakat. – Talán kicsit izmosabb is. 

Találkozik a pillantásunk, én pedig elnevetem magam.

- Te kis szemtelen – fordul rám teljesen, s beborít a testével. Szája az enyémet érinti, a kezei mindenhol ott vannak, én pedig talán még szorosabban ölelem, mint eddig.

38.Fejezet♪Elfogyó levegő

H A R R Y

Oda somfordálok az ágyhoz, és ajkaimat Taylor arcára nyomom. Mocorogni kezd, majd megfordul, s szinte a karjaimba nyomja magát. 

- Indulsz?

- Igen bébi, muszáj mennem a próba miatt.

A szemei még mindig be vannak kötve, ami már csak napok kérdése is valóban le is kerül róla. Az orvosok nagyon bizakodok, és kecsegtető információkat mondtak, amiket persze vizsgálatokkal alá is támasztottak. Azonban a mi életünk valóban úgy folytatódik még tovább, mintha a műtét meg sem történt volna.

Nem tudom, hogy emiatt még jól érezzem magam, nyugodtan, vagy pedig kezdjek el aggódni. Tudom, őrült vagyok, és sok felesleges gondolat kavarog bennem, hiszen mi is változna, ha lekerül a kötés? Csupán mindenféle lehetőség már megfordult bennem, ami nem biztos, hogy teljesen jó.

- Érezd jól magad, és kápráztasd el őket – húzódik mosolyra a szája, melyhez ismételten lehajolok és gyengéd csókot hintek. 

- Azon leszek bébi. Sietek vissza hozzád, rendben?

- Ne aggódj, jól megleszünk itt Miával. Gemmáékat pedig puszilom.

- Ne is mondd, nagyon kíváncsi leszek a srácra. 

- A basáskodást felejtsd el. Gemmának is kijár a boldogság.

- Persze... Csak még is egy pasi...

Felnevet hangosan, és az én arcomra is mosolyt csal. Tudom, hogy ostobának hangzanak az érveim, de hát még is csak félthetem a testvérem, nem igaz?

- Hm, mennem kell – sok apró puszival szórom be a száját, míg ténylegesen kénytelen nem vagyok elválni tőle és elindulni a koncertre. – Szeretlek!

♪

Hogy berobbanok-e a színpadra? 

Enyhe kifejezése annak, ami keletkezik az aréna falai között, amikor megjelenek a pódiumon. Azonnal az akkordok felhangzanak, a sikítás a tetőfokára hág, és ilyenkor bánom, hogy nem egészen látom az előttem álló tömeg minden egyes szegletét, hiszen a lámpák teljesen megvakítanak. Még is a hangok, a kiabálások, amiknek nagy részét nem értem, elér hozzám, és teljesen eléri, hogy a vérem felpezsdüljön és őrült módjára élvezzem a saját koncertemet. Eléggé érdekesen hangozhat, de imádok a színpad teteién állni, örömet adni, és kapni. A szórakozás, boldog pillanatok sokaságának kellene belengenie az embereknek az életüket, ám tudom, hogy biztosan vannak olyanok a sorok között, akik jelenleg nehéz időszakon mennek át, és a zenéim menedéket nyújtanak a számukra. 

Számomra is volt ilyen fiatalabb koromban, de még a mai napokon is imádok visszanyúlni a régi nagy kedvenceimhez és élvezni, csak úgy ejtőzni a zene hullámain, érzelmi kavalkádjain. Amikor egy hosszabb repülőút, egy utazás, vagy csak a los angelesi nap simogatása alatt kinyújtózom a szabadnapjaimon, egy fülhallgatóval, már is úgy érzem, hogy feltöltődöm. Arról nem is beszélve, hogy mennyi, s mennyi ötletet merítek mindig egy ilyen pillanatból. Sokszor olyankor születik meg egy szám, ami végül még sok folyamaton menve át, kiderül, hogy albumra kerül-e, vagy sem.

Már érzem, hogy melegem van, de a vigyorom teljesen széles, ahogyan a zenék követik egymást a setlisten. Egy-egy szám előtt valami nagyon mélyenszántó beszélgetés folyik le köztem, és a rajongók között. Ezeket imádom. Mindig valami vicces szituáció, dolog kerül ki belőle, amit azt estét követően vissza is látok az interneten.

Igyekszem minimalizálni a valóban eltöltött időmet a világhálón, de még hozzám is azért eljutnak a vicces szituk, amiken aztán ismételten jót mosolygok. 

- A mai estén – fogom meg a mikrofonom zsinórját, és rántok rajta egyet, miközben összeszedem két kapkodó levegővétel között a gondolataimat. – Tudnotok kell, hogy mindenki nagyon fontos a számomra, és felelősnek érzem magam, amiatt, hogy fergetegesen érezzétek magatokat. Ám itt a helyszínen – meredek a távolba, nem mintha bármit is látnék. – A testvérem, Gemma, aki éppen egy randin van. Ha esteleg valaki a környékén ül, adja át nekik az üzenetet, hogy figyelem! 

Nagy nevetés rázza meg az aréna falait, és én is mosolygok a bajuszom alatt. Iszok egy korty vizet, és ismételten felhangzanak a következő számom első ütemei, én pedig tovább folytatom a showt, amiért élek a szívem legmélyéről. 

Csak úgy folyik rólam a víz, szinte már alig kapok levegőt, de megragadom a mikrofonomat, leszaladok a színpadról a kordonnal ketté választott közönség között. Ordítom szinte már a mikrofonba a dal szövegét, míg kezek tapadnak a testemre több helyen. A közönség annyira lázban ég, és megragadják az alkalmat, hogyha csak egy másodperc töredékére is, de megérinthessék az egyáltalán nem éppen tiszta testemet. Nem érdekli őket, hogy a víz csak úgy folyik rólam, az ingem anyaga második bőrként tapad rám, és bár eléggé undorítónak hangzik, úgy érzem, hogy ezt ők imádják. 

Van, akinek az ujjai a hajamon szántanak végig, kissé meg is húzza, annak ellenére, hogy biztonságiak vannak körülöttem. Én ehhez nem éppen ragaszkodom sokszor, ellenben a menedzsmentem, akik elsődleges szempontja a védelmem. Nem mondom, hogy néha nem ijesztő az emberek ilyesfajta közelsége, hiszen sokszor nem figyelnek arra, hogy én is emberből vagyok és van egy határ, amin nem kellene átlépniük.

Felmegyek a kisszínpadra és ott is olyan eufória járja át a testem, ami életet engem. Már tényleg alig kapok levegőt, de tovább tolom, aztán visszaszaladok a nagyszínpadra és ismételten eljátszásra kérem a bandát. Ugyan az a szám, ugyan azaz őrület, és még kevesebb levegő. Azt hiszem, hogy az este végére sikerül teljesen kipurcannom, de ez a fajta fáradtság jóleső, és imádom.

♪

Visszaérve a hotelbe, már nagyon késő van, így csendben, mint valami betörő, úgy lopakodom. Teljesen sötétség öleli a szobát, és csak a fürdőbe oltok villanyt. Mia odaszalad hozzám, megszaglászik, vakkant egyet, de én csendre intem, hiszen Taylor valószínű, hogy már alszik. Becsukom magam mögött az ajtót, és beállok a zuhany alá, hogy ismételten valami emberi, friss formába rázzam magam. Jót tesz a forró víz, és az érzés, hogy tisztává válok, annak ellenére, hogy tényleg fáradtnak érzem magam és csak arra vágyom, hogy lefekhessek a kedvesem mellé.

Gyorsan fogat mosok, iszok még egy kis vizet, és bemászom a paplan alá. Tay közelebb bújik hozzám, háta a mellkasomnak simul, popója pedig az ágyékomnak, és megfordul egy pillanatra a fejemben, hogy önző legyek-e, s ébresszem fel finoman, vagy hagyjam aludni, és majd reggel faljam fel.

Kezem a combjára simul, enyhe puszit nyomok az arcára, mire még jobban mocorogni kezd.

- Harry? – álmos a hangja, s meg kell köszörülnie, hogy rátaláljon.

- Mást vártál? 

Látom oldalról a mosolyát, míg arcát magam felé fordítom, és csókkal hintem puha, rózsaszín ajkait. Ujjainkat a hasán egybefonja, majd még jobban a karjaimba kuckózza magát, ha az lehetséges. 

A párnára hajtom a fejem, és azt hiszem, hogy éppen, hogy elérem az anyagot, már álomba is zuhanok.

37.Fejezet♪Ne engedd el

 H A R R Y

Ideges vagyok? Gyenge kifejezés az érzésre, ami bennem tombol. Taylor már odabenn van, elvitték előkészíteni a műtétre, én pedig csak órák leforgását követően fogom ismételten látni. Szinte az őrület határára kerülök, ahogyan bele gondolok abban, hogy bármilyen kockázat is felmerül a műtét során. 

- Harry! 

Felkapom a fejemet, és felállok a székről, amin eddig a bánatomat sírtam el magamban. Szinte felderülök, hogy meglátom Gemma arcát közeledni felém, s a karjaimmal körbe ölelhetem. Nem mostanában találkoztunk, szinte már nem is tudom, hogy mikor volt az utolsó alkalom. Természetesen telefonon tartottuk a kapcsolatot, mint azért első sorban mert az egyetlen testvérem, mind pedig mert Taylor menedzsereként még mindig rengeteg teendője akad. Már ha csak arra a baromra gondolunk, aki ezt okozta Taylornak. 

A per elérte a célját. Eleinte igyekeztek kártérítéssel és minden ilyen baromsággal próbálkozni, de Taynak nem volt szüksége a pénzre, főleg nem attól az alaktól. A méltó büntetést akarta, hogy börtönözzék be, és gondolkodjon el, hogy mennyire is kellene más emberekkel játszania.

- Hogy vagy? – szakad el tőlem Gem. 

- Nemrég tolták be. Lemegyünk egy teáért? 

- Persze – karol belém. – Nyugodj meg, érzem, hogy mennyire feszült vagy. 

- Jó, hogy az vagyok. Beszéljünk másról. Mikor lesz a következő tárgyalás?

- Jövőhónapban, akkor végre lezárul ez az egész őrület. 

- Valószínű. Viszont van valami, amiről beszélnünk kellene – gondterheltnek látszik, ami nem éppen megnyugtató a számomra.

Veszek két teát és leülök egy asztalhoz, hogy nyugodtan megbeszéljük ezt. Feleslegesnek látom visszamenni még a kórterem elé, hiszen elhúzódik kissé a műtét. Belekortyolok türelmetlenségemben, mire sikeresen le is égetem a nyelvemet. 

Bassza meg.

- Még mindig bujkál valahol Matt. Az ügyvédje pedig fedez neki, viszont a bíró elrendelte, hogy a következő kitűzött tárgyaláson meg kell jelennie, különben körözést adnak ki rá.

- Magam fogom megtalálni, és megfojtani.

- Kétlem, hogy ezt bárki is értékelné. És persze soha nem szeretnék ilyen témában védeni téged. 

Beleiszok a teába, valamiféle megnyugvást keresve benne, de nem igazán lelek. Felnézek a testvéremre és aggodalmat látok a szemeiben. 

- Anya is jön, Taylor szüleivel nemsokára. Egy óra múlva landol a gépük.

- Rendelek nekik egy autót – nyúlok a telefonom után. 

- Már mindent elrendeztem, ne aggódj. Te csak azzal törődj, hogy nyugodj meg, mire Taylor kijön a műtőből. 

- Igyekszem, de amíg ki nem kerül onnan, nem fog sikerülni. Bárhogy is legyen a vége, leszarom, csak tényleg visszakapjam.

- Mi történt veled? – vigyorog rám a gőzölgő csésze felett. Furcsállóan nézek rá, mert nem értem a kérdését. – Szerelmes vagy. Az én testvéremnek ellopták a szívét.

- Gem – zavarban érzem magam, aminek nem kellene megtörténnie, de még is így van. Elpillantok róla, annak ellenére, hogy már hány barátnőm mellett látta a reakcióimat és a dolgokat. Alá kell támasztanom, hogy valóban szerelmes idiótának érzem magamat, de cseppet sem bánom. – Tudod, azt hiszem valóban. 

- Tagadni sem tudnád.

- Nem is akarom, hogy őszinte legyek. Fontos nekem ő, és mindentől meg akarom óvni, amennyire tőlem telik. De nagyon igyekszem. Túl akarok lenni már minden őrültségen, és folytatni a turnét, azt leszámítva, hogy pontosan tudom, jönni fog majd megint valami szar.

- Mennyire cuki. 

- Gemma!

- Jójó! Befejeztem.

- Mi a helyzet Trevorral?

- Ő is szeretett volna jönni, de a munka miatt Londonban kellett maradni. Elvileg pár nap múlva csatlakozik. 

- Meg akarom már ismerni – hajolok közelebb. – Azt hiszem, hogy útmutatást kell neki adnom, miként is kell a húgommal bánnia.

- Ne legyél bolond – nevet fel. – Ott leszünk a koncerteden New Yorkban.

- Wow, ennél romantikusabb randihelyszínt sem találhattatok volna.

Égnek emeli a szemeit és felkel. Követem, s visszasétálunk egymást csipkedve Taylor szobájához.

♪

Felpattanok, amikor Taylort hozzák vissza a szobájában. A szemei le vannak kötve, de egyértelmű, hogy még altatásban van. Ennek ellenére követem őket a szobája falai közé, és várom, hogy az orvos végre elmondja, hogy miként is ment a műtét. 

Megfogom Tay kezét, amiben az infúzió is van, és finoman végigsimítok rajta. Gemma is csatlakozik hozzánk, és gyengéden mosolyog rám, elhitetve velem azt, hogy minden a legnagyobb rendben, de nem éri el a célját. Amíg az orvos nem önti szavakba a dolgokat, addig a szívem úgy kalapál, mint egy őrült. 

- Mr.Styles. A műtét jól sikerült, a hölgy még altatásban van a fájdalmak miatt, így is fogjuk tartani egy ideig. Ez csupán pár nap, aztán felébresztjük, de reményeim szerint sikeresnek mondhatom a műtétet. 

- Látni fog?

- Igen, minden bizonnyal igen. Sokáig a fénytől óvnia kell majd a szemeit, napszemüveggel, de minden rendben lesz.

- Köszönjük – fogom meg a doki kezét és hálálkodom.

- Ez nagyszerű hír. Köszönjük szépen doktorúr. Beszélhetnénk odakinn egy pillanatra? – Gemma már is munkaüzemmódba kerül, és kihívja az orvost.

Nem tudom pontosan, de jó pár papírt be kell szerezni, hogy a per zökkenőmentesen menjen, ne legyenek kérdések, s lezárás is teljesen a mi oldalunkon legyen. Bár nem gondolnám, hogy kellene ennél több bizonyíték, de inkább tegyük meg ezt a lépést, mintsem elbukjunk valamin.

Én Taylor mellett maradok, egy széket húzok mellé, csókot hintek kézfejére, és végre úgy érzem, hogy hatalmas kő esik le a szívemről.

Amint megérkezik anya, és Tay szülei is, váltunk pár szót. Biztosítom őket, hogy a házam tárt karokkal várja őket, és ne merjenek hotelt foglalni. Magukra hagyom őket, és elmegyek, hogy elintézzek pár nagyon fontos dolgot annak tudatában, hogy Tayloral minden a legnagyobb renden, és most pihen.

- Veled megyek – siet utánam Gemma. – Úgy se lehet benn ennyi ember.

- Jól van – dobom át a kezemet a vállán. – Mesélj, mi van otthon?

- Stressz, mi lenne? Igyekszek mindent elsimítani, hogy mire Tay magához tér, már senki zavaros tényező ne legyen. 

- Hálás vagyok Gem, mindenért.

- Csak egy valamit kérek – száll be az autómba. – Ne engedd el ezt a lányt soha.

36.Fejezet♪Szemekbe nézni

T A Y L O R

Nem mondom, hogy teljesen laza vagyok, de Hailee sokat segít azon, hogy elengedjem magam. Már a második pohár italomat iszom, míg ő mesél, mesél és mesél. Már magam sem tudom, hogy milyen régen találkoztunk utoljára. Talán az utolsó Victoria’s Secret show-n, amikor még a látásom rendben volt. Utána még beszéltünk párszor, de aztán elszakadtunk egymástól, ahogyan a többi barátnőmmel is. Maxi vette át mindenki helyét, ami tudom, hogy nem szép, de sajnos ez történt.

- Hé, sziasztok! – Romee egy puszit nyom az arcomra, aztán hallom, ahogy kikér egy italt is. – Miről maradtam le?

- Csak egy kör vodkáról – jegyezi meg Hailee. 

- Szia kislány – Laurents is üdvözöl, aztán gondolom, hogy hárman maradunk, mert a női csacsogás veszi át az uralmat még a hangos zene ellenére is. 

Megiszom az italomat és a lányok berántanak az emberek közé. Fogalmam sincs, hogy mennyire mélyen veszünk el a rengetegben, de a lányok ott zsizsegnek körülöttem, és azzal is tisztában vagyok, hogy Harry rajtam tartja mindig a szemét.

Ezért is várom annyira, hogy végre megtörténjen az operáció. Végre elengedem magam, nem csak Harry oldalán, és annyira felszabadít még jobban ez az érzés. Már a VS after partin is jól éreztem magam, illetve tényleg nem panaszkodhatom, hiszen Harry is mindig mindent megtesz, és az ő koncertjein is fantasztikus, amit átélek. Ám várom a pillanatot, amikor teljesen a magam ura lehetek. 

Telik az idő, a számok váltják egymást, és a lányokkal fergetegesen alakul az esténk. Oda hajolok az egyik lányhoz, tudomásom szerint Romeehoz. 

- Ki kell mennem a mosdóba – mondom neki. – Jobbra van végig, igaz?

- Ne hülyéskedj, elkísérlek.

Megfogja a kezemet és vezetni kezd. Testem simulnak az enyémhez, szagok csapnak meg, és gyomorforgató érzés tör rám. Fellélegzem, ahogyan kiérünk az emberek öleléséből, és hamar megérzem a hűvösebb légkört, amint a mosdóba érünk. Bejutok egy fülkébe, míg közbe hallom, hogy egy fiatal lány felismeri Romeet. Furcsa egy mosdóban, de selfiet kér a lány. Elvégzem a dolgom, és kimegyek a fülkéből. Megmosom a kezeimet.

- Úr isten, Taylor! – kiált fel hasonló lelkesedéssel, mint barátnőmnél. Velem is készít egy képet, bár nagyon furcsán érzem magam. Soha nem voltam az a lány, aki ezt megértette, hiszen nem vagyok akkor híresség a véleményem szerint. 

Olyan lelkes. Annyira irigylem, csodálom. Váltunk vele pár szót, aztán Romeeval visszatérünk a bárhoz, a fiúkhoz. Harry kikér nekem egy palack vizet, ami nagyon jól esik a felhevült testemnek. Harry átkarolja a derekamat, én tovább fecsegünk mind.

 

♪

Két hónap. Ennyit tudhatunk magunk mögött. Harryvel rengeteg mindenen mentünk át, volt, amikor a világ különböző pontjaira hívott bennünket a munka, így nélkülöznünk kellett egymást. Ahogyan akkor is, amikor hazalátogattam, míg ő a turnén volt. Maxival is sikerült találkoznom, bár meglehetősen minimális időre szorítkozott a dolog. Az élet fontos dolgait, nagy vonalakban megbeszéltük, illetve elmondtam neki, hogy műtétre adom a fejem, hogy visszanyerjem a látásomat. Eleinte ellenezte, a kockázatok miatt, de elmondtam neki, hogy ő amúgy sem érzi át milyen az, ha az ember egy ilyen dolgot elveszít. Nyilván, ha így születtem volna, nem lenne hiányérzetem. Nehéz felfognia az embernek ezeket a dolgokat, tudom.

- Ne izgulj – vonja magára Harry a figyelmemet, s ekkor veszem észre, hogy az ujjait valószínűleg már szét roppantottam.

- Ne haragudj – mély levegőt veszek, és feljebb húzom magamon a kórházi takaró meleg anyagát.

- Min agyalsz ennyit? 

- Csak a sok ellenérven, amit kaptam – rágcsálom a szám szélét. – Többek szerint kockázatos.

- Minden műtét az, kicsim. De a te döntésednek kell lennie, tudnod kell, hogy bárhogy is döntesz és melletted vagyok és támogatlak. 

- Tudom, és nagyon hálás vagyok érte.

Hozzám hajol, gyengéd csókot ad, ami kicsit fellendíti a kedvemet is.

- Tudod, hogy mi jutott eszembe? – kihallom a hangján, hogy vigyorog, és előre félek, hogy milyen őrültség jár a fejében. – Mi lesz, ha látni fogsz, és kiábrándulsz belőlem? 

Felnevetek. 

Annyira őrült, mindig tudja, hogyan nevettessen meg.

- Hát nem is tudom – mélázok el. – Akkor majd jobbra mész én meg balra.

- Hé! – háborodik fel, mire felnevetek.

- Valószínű, hogy más fogott meg benned, mintsem a külsőd, ugyebár... Szóval semmi miatt nem kell aggódni. De amúgy is a sajtó azt mondja, hogy helyes pár vagyunk, és hasonlók, szóval nem félek. – közelebb hajolok. – Biztos vagyok abban, hogy minden rendben lesz, és alig várom, hogy a szemeidbe nézhessek. 

Ajkait ismételten az enyémre nyomja, én pedig hagyom magam, belesimulok ölelő karjaiba, mielőtt visszaheverésznék az ágyamra.

- Mi lesz az első dolgod, amit tenni szeretnél, ha lekerül a kötés? 

- Mindenkit látni szeretnék, szorosan megölelni. Miát megnyavarni. Végre a szemeidbe nézni és úgy mondani, hogy mennyire szeretlek.