befejezés♪

 Két évvel később

H A R R Y

A hatalmas házban, az olasz partoknál szinte fogócskázni is lehet. Én pedig ki is használom ezt, és most jól is jön. Kapkodom a meztelen talpamat a parkettán, a szőnyegen és minden felületen, ami csak szembe jön velem. Hátra pillantok a vállaim felett, és látom, hogy Harry a nyomomban van, így gyorsabban szedem a lábaimat, bár nem sok előnyöm van hozzá képest, főleg, hogy ő rendszeresen futni is szokott. 

- Úgy is elkaplak – jelenti ki teljes magabiztosággal. 

Tovább szaladok, ki a kertbe, át a betonon, és hátra nézek ismételten, amíg meg nem látom, hogy már a sarkamban van. Fekete, csipkés fehérnemű van rajtam, és az inge, a hajam száll utánam. Visszafordulok, s majdnem a medencébe esem, ám karjai a csípőm köré tekerednek, mint az inda, én pedig hangosan nevetek, a szívem hevesen ver, s hagyja, hogy a karjaiban megforduljak. 

- Megvagy!

Oldalamba böki az ujját, én pedig nevetve görnyedek össze. 

- Harry! Fejezd be – túrok már hosszú hajába, melyeket az évek alatt megnövesztett, és annyira imádok. Ujjaim játszanak a kusza tincsekkel, bár nem tudok arra koncentrálni, mert folyamatosan tapogat és incselkedik velem, amíg fel nem kap.

A napozóágyba süppedek, míg ő a combjaim között helyezkedik el. Csókol, de nem mélyen, inkább játszadozik. Nem tetszik neki, hogy az előbb felhúztam és lógva hagytam, én pedig most érzem magam még jobban felhúzva. Szélesebb tárom a combjaimat előtte, megölelem, még közelebb igyekszem vonni, de nem hagyja magát. Fogaival az alsó ajkamat megrágcsálja, én pedig a koponyájába mélyesztem az ujjaimat. Felmordul. Csípője előre lendül, és a szavak, amik el akarták hagyni a számat, ki is szállnak belőlem és az eszemet vesztem.

♪

Töltök magamnak egy pohár bort és a nappaliba megyek, ahol Harry egy alsónadrágban a zongoránál ül, és a billentyűzeten járnak az ujjai. Imádom, amikor megszállja az ihlet, és leül, alkot. A dallamok a fülembe kúsznak, és mire a dal végére ér, én már kívülről tudva, elsőszámú rajongóként mondhatok neki véleményt, na nem mintha én annyira értenék hozzá. És azért picit talán elfogult is vagyok, amennyire az lehetséges. 

Belekortyolok a borba, mezítláb közelebb lépkedek. A lágy szelő befúj a hatalmas kitárt üvegajtón át, és a fehér függöny szinte a dallamokra táncot lejt. Neki döntöm a csípőmet a zongora oldalának, ismételten az italba kortyolok, míg Harry tovább játszik. Felnéz rám, de ki se zökken.

- Várom, hogy a színpadon lássalak újra.

Elmosolyodik szerényen, és elveszi a bort, majd belekortyol.

Leülök mellé, szorosan, keze a combomra simul, és kisebb csókot csen.

- Hm, mondanám, hogy én is – néz végig rajtam, és a lenge öltözetemen. Nem éppen bírom elviselni ezt a forró, olasz levegőt. – De szeretnélek megtartani magamnak.

- Édes vagy.

- Mi lenne, ha tennék ellene?

- Hogy édes legyél?

- Hogy a színpadra lépj – értetlen arcomat látva folytatja. – Mit szólnál, ha végre családot alapítanánk?

- Teherbe akarsz ejteni, Styles? – vigyorgom rá.

- Próbáltam romantikus lenni – csípi meg az oldalam és a nyakamba csókol. – De neked mindig el kell rontani a pillanatot. 

Kezét ismételten a billentyűkre helyezi és játszani kezd én pedig hallgatom, s tudom, hogy a végtelenségig itt ülnék az oldalán a szívem szerint és csak hallgatnám, ahogyan játszik az éjszakába.