22.Fejezet♪Tervek, tervezések

T A Y L O R

— Tudod gondolkoztam — motyogom Harrynek. 

A csók óta csak édesen, talán már túlságosan is nyálasan fetrengtünk az ágy tetején, mire rávettük magunkat, hogy az erkélyre menjünk legalább ki. 

A Nap kellemesen melegíti a bőrömet, míg az ujjaimmal Harry játszik. Elmerengtem hosszabb időre a gondolataimban, és a telefonom távoli csörgését is többször végighallgattuk, ahogyan az ajtón történő dörömbölést is.

— És meg is osztod velem?

— Azt hiszem, hogy váltanom kellene. 

— Már is leváltanál? — szisszen fel, mire felnevetek, és megszorítom a kezét kissé, annak ellenére, hogy érzem, enyhe pír borítja az arcomat. — Na jó, komolyan. Miről van szó?

— Ügynökség váltásról.

— Mi? Miért? — döbbent a hangja. — Érthető, hogy Mark nem éppen a legjobb fej ügynök a világon, de az ügynökséget sem szereted?

— Úgy érzem, hogy nem akarok visszalépni. Az, hogy visszatértem a modell pályára kissé visszalépésnek számít, és ez megőrjít — sóhajtok fel. — Újat szeretnék, nem abban a barbie világban lebegni, ahogyan a múltban tettem. Mark pedig egyre jobban eléri, hogy ne akarjam látni. Mármint érted — nevetek fel a szófordulatomon. 

— Értem — simít végig a kézfejemen. — Neked kell döntened, és úgy dolgoznod, ahogy az neked a legjobb, a legkényelmesebb.

— Miért nem csapsz fel menedzsernek? — csapom le a magas labdát, és vigyorgok.

— Tessék? — meghökken és bármit megadnék, hogy láthassam az arcát. 

— Azt hiszem jól menne neked, hogy összeszervezz mindent.

— Nekem is sok minden Shawn csinál.

— Ne parázz, csak szórakozom — nevetek fel. — Bár nem kételkedem abban, hogy menne neked a dolog, de valóban egy szakértőre bízom inkább.

— Most meg már le is kicsinyítesz, és nem tartasz méltónak a feladatra — tetettet felháborodással beszél. Nevetek. Boldog vagyok, vagy legalábbis valami hasonló. Remekül érzem magam a társaságában és azt hiszem, hogy ez az egyik legjobb dolog az életemben hosszú ideje.

— Akkor döntsd el, hogy mit szeretnél — rántom meg a vállaimat.

Felnevet. Kinevet! 

— Keresünk neked valaki megfelelőt — nyomja ajkait a halántékomra. — Kemény elhatározás lenne ez. 

— Talán ha újra dolgozol és én is, találkozni sem fogunk. Vagy csak nagyon ritkán — állapítom meg, s némi epét érzek meg a torkomban.

— Ez lesz az a dolog, amit át fogunk vészelni. Át kell vészelnünk — sóhajt fel.

♪

Egy hónapja annak, hogy a meleg nyarat a hátunk mögött hagytuk, s most jött el az ideje annak, hogy kellően pityeregjek miatta. A szívem fáj, és a sok réteg ruha, amelyet most is viselek, csak az őrületbe kergetnek. Rengeteg fotózást tudhatok magam mögött, ám mit sem változott a helyzet. A mai napig Mark a menedzserem, mindössze azért, mert olyan módon íratott velem alá egy másik szerződést, amelyről fogalmam sem volt. Ez a dokumentum pedig kimondja, hogy egy éven át ő képvisel engem mindenhol, ő szervez nekem mindent, s neki kell elsőként a híreket olvasnia, amelyek engem érintenek. Talán emiatt áldom az állapotomat, hogy nem tudok tudomást venni sem az olyan pletykalapokról, amelyek nem is törekednek arra, hogy az igazat hozzák le, vagy éppen nem tudják a magánélet fogalomnak a tökéletes jelenségét. Igen, itt lehet jönni azzal, hogy vállaltam, de nem. Nem ezt vállaltam. Én a modell szakmában szerettem volna mindig is létezni, nem pedig a szennylapok címlapján valami katyvasszal. 

Néhány akaratomon kívül is eljutott hozzám, amikor éppen pár fotós felém repítette a kérdését az utcán vagy egy rendezvényen. Emiatt sem igazán mondhatom, hogy tökéletes minden. A szívem még jobban fáj, hogy Harry távol van. Mind a kettőnk munkája fontos, halaszthatatlan, akár mondhatom így is. Ennek köszönhetően nem tudunk sajnálatos módon annyit találkozni, mint azt kellene. Még nem jelentettük ki, hogy egy pár alkotunk, és pár csókon kívül, még nem is haladtunk tovább. Az utcán, és az interjúkban sem tagadjuk egymást, hiszen miért is tennénk? A mi életünk, és az igazat mondjuk. Barátok vagyunk. Az, hogy pár kisebb csók is elcsattant nem tartozik senkire, csupán kettőnkre.

— Hé, visszatérnél a jelenbe, édesem?

Maxi hangja hasít a levegőbe és szinte le is vágódik mellém a kanapéra. Jelenleg itthon, Londonban tartózkodunk. Közelednek az ünnepek, így én magam is pár napot most kivettem. A családommal hosszú ideje nem találkoztam, ahogyan Maxivel sem. 

— Bocsánat — ásítok egy nagyot, és a kezemben tartott, meleg bögrének a tartalmából mélyet kortyolok. A zöld tea felfrissít és átmelegít, annak ellenére, hogy a lakásban nem éppen a mínuszok repkednek. — Miről is beszéltünk? — megvakargatom Mia fejecskéjét, amely az ölemben pihen. Ő volt még, aki rettentő módon hiányzott a távollétem alatt, így el is határoztam, hogy következőleg magammal viszem. Senkinek sem érdekel a véleményé, mert én már döntöttem, s nem hátrálok ki ebből.

— Arról, hogy mi lesz karácsonykor. Tudod, minden évben van valami kis kiruccanásunk, és valami őrültség. 

— Ó, igen, ne haragudj. Fogalmam sincs, hogy még mi is lesz.

— Ne, nem teheted ezt velem — horkan fel. — Szivi, ez az év bulija, csak is kettőnknek. Mocskosul nem teheted ezt meg. Nem engedem!

— Akkor rád bízom a foglalást? — kérdezem bátortalanul, s kissé reménykedve, hogy itt le is zártuk a témát.

— Miért érzem, hogy kibaszottul nem vagy lelkes?

— Lelkes vagyok!

— Ne engem meg próbálj etetni — nevet fel. — Máskor végiglejtetted egy csodás csípőrázással a nappalit, amint megvolt hova is megyünk.

— Borzasztóan táncolok!

— Igen bébi, ez nem is kétség. Szóval, szabadok vagyunk, fiatalok. Holnapra megszervezek mindent.

— Wow, eléggé gyorsan mozogsz. Lehet, hogy pályát tévesztettél, és a modellkedést mellék vágányra kellene tenned. Azt valami édes utazásiirodát nyitnod.

— Megfontolom mindenképpen, ígérem.

♪

A meleg pizsamámban nyúlok el az ágyamon, Mia pedig mellettem piheg. Puha szőrén többször is végig simítok, míg a televíziót hallgatom, amelyben valamilyen film megy. Egy eléggé tartalmas vacsorán vagyok túl a szüleimmel, ahol is mindent átbeszéltünk, annak ellenére, hogy minden éjjel, vagy amikor csak tehettem, telefonon beszéltem velük. A kubai kis incidensről mélyen hallgatok és erre kértem Sissyt, Harryt és valójában mindenkit. Másnap lehoztak bennünket az újságok, de semmi részletet nem tudtak, így Harry egy rövid rádió interjúban elmondta, hogy régóta ismerjük egymást, nem új keletű a barátságunk, és egy hosszabb munkafolyamaton voltam túl, ami a fáradtságba torkollott. Nem mondom, hogy Sissyt hibáztatom, vagy, hogy haragszom rá, hiszen valószínű, hogy ha nem történik meg az, ami, akkor Harryvel sem tartanék jelenleg ott, ahol. Ennek ellenére örülök, hogy ő visszatért az iskolához és a saját karriere egyengetéséhez.

Kissé türelmetlen kopogás, amely meglep. Mia is megmoccan mellettem, érzem, hogy a combomról felemeli a fejét, ám amint kiszólok, s az ajtó nyitódik, vissza is kényelmesedik a melegbe.

— Kinn felejtetted a telefonod, és folyamat rezgett — anya kedves hangja tölti be a hálóm terét.

— Keresett valaki?

— Harrytől van pár nem fogadott hívásod. Hívjam vissza?

— Igen, kérlek — ülök feljebb, s Mia jobban az ölembe kuporodik.

Pillanatok alatt kerül a kezembe a készülék, s hallom, hogy anya maga után becsukja az ajtót. Egyik kezem a szokásomhoz híven, Mia puha szőrét érinti, míg várom, hogy a csengetések megszűnjenek, s Harry hangját halljam. Mia megnyalja a kezemet, én pedig felnevetek. 

— Milyen jó ezt hallani.

Harry mély hangja ragad meg a vonal túlsó végén.

— Szia — szégyenlőssé válik a hangom pillanatok alatt.

— Szia — ismétli a szót, és kihallom a hangjából a fáradtságot. — Már azt hittem, hogy kerülsz engem. 

— A nappaliban felejtettem a telefonom, ne haragudj. Anya most hozta be — magyarázkodom, annak ellenére, hogy tudom, semmi szükség rá. — Élvezem, hogy kissé elkényeztetnek — kuncogok.

— Igen, gondoltam, hogy valami ilyesmiben sántikálsz — nevet fel. — Hogy halad a menedzser keresés, még mindig nem találtál megfelelőt, vagy feladtad?

— Valójában szüneteltetem a dolgot — sóhajtok fel. — Mióta az eszemet tudom, Mark az életem része, és fogalmam sincs. Mi van ha borzasztóbbat találok?

— Hát, mindenképpen neked kell döntened, ebbe én nem szólhatok bele. És minden benne is van a pakliban. Belenyúlhatsz valami diktátorba, de akár jó fejbe is.

— Igen, én is így gondolom. 

— Nehéz döntés.

— Az nyugtat meg, hogy valakinek nagyobb problémája is van — nevetek fel.

— Azért ennyire ne legyél negatív. Neked ez a munkád, és az első helyen szerepel az életedben, egyértelmű, hogy meg kell válogatnod, hogy kivel is akarsz együtt dolgozni.

— Hagyjuk is, nyilván nem emiatt hívtál — igyekszem terelni a témát. 

— Érdekel, ami veled történik. 

— Mit tervezel az ünnepekre? Hazajössz Londonba?

— Gyors váltás — jegyzi meg. — Nem tudom még, hogy mi lesz. Rengeteg a munkám és még csak jönnek az újabb felkérések. És mennyi is, két hét van addig?

— Oh, értem — kissé lemondóan, sóhajtok fel, s megvakarom Mia füle tövét, aki jobban hozzám bújik. 

Megköszörüli a torkát.

— Neked milyen terveid vannak?

— Valószínű, hogy szenteste után lelépünk Maxival. Mióta dolgozom hagyomány, hogy elmegyünk valamerre. Tavaly nem mentünk, most pedig ragaszkodik hozzá.

— És merre?

— Nem tudom, ma este foglal le valamit. Rá bíztam teljesen magam.

— Legalább nem fogsz unatkozni és feleslegesen törni a kis fejed a hülyeségeken. 

— Igen, megvan az előnye — értek egyet, s kényelmesebben hátra dőlök, és hallgatom az élménybeszámolóját, amelyet olyan lelkesen ad elő.

másik blogom: Jet Black Heart (HS AU)

21.Fejezet♪Mardosó ujjak

T A Y L O R

Szinte teljesen elszenderülök ismételten Harry karjaiban. Rosszul érzem magam, a testem kissé ragad, annak ellenére, hogy kellemes hőmérséklet uralkodik a szobába. Össze rezzenek a kopogás váratlan hangjára, amely talán kissé erőteljesebb, mint kellene. Lecsúszom Harry karjáról, s érzem, hogy kimászik mellőlem az ágyból. Furcsa ez a közeli kapcsolat vele, és kellően szégyenkezés érzete is van bennem a történtek miatt. Az érzés kettős élen táncol bennem. Édes a tudata annak, hogy Harry vigyázott rám a fájdalmas perceimben, míg a másik oldalon a földbe dugnám a fejem szégyenemben.

— Hol szeretnél enni, ágyban vagy az asztalnál? — Harry mély hangja magára vonja a figyelmemet. 

— Kényelmesebb lenne itt, de nem áll szándékomban összemorzsázni az ágyadat — felelem őszintén.

— Azzal ne foglalkozzunk.

— Nem, tényleg, az asztal megfelel, után úgy is könnyebb lesz onnan zuhanyozni indulni — mosolyodom el és a hajamba túrok, amin érzem, hogy össze-vissza áll.

— Rendben, akkor idetolom az ágy végébe a kocsit, és innen is tökéletesen megfelel. Kényelmes, és praktikus — feleli könnyedén.

— Remélem, hogy tudod, felesleges ennyit fáradoznod, Harry! Amúgy sem helyes, hogy itt vagy.

— Na figyelj rám — érzem, hogy mellém telepszik, a kezével megfogja az enyémet, s az ujja gyengéden cirógatni kezd. — Most már befejezhetnéd ezt a sok ostobaság összehordását, mert semmi értelmük. Nem érzem kötelességemnek, és semmi hasonló, mielőtt még ez is kibukna esetlegesen belőled. Fogadd el, hogy önzetlenül van, aki törődik veled és aggódik érted.

— Aggódsz értem? — szívemet melengető szavai enyhe mosolyt varázsolnak az arcomra. 

— Ha csak ennyi maradt meg abból, amit elmondtam.. — nevet fel. — De igen, nem fogom tagadni, hogy tegnap nagyon is aggódtam, hogy mi is lesz. Az orvos szavai sem igazán nyugtattak meg, amíg el nem aludtál, nyugodtan, és tudtam, hogy nem érzed a fájdalmat. Szerintem természetes, ha az ember aggódik azért a személyért, akivel közeli kapcsolatot ápol.

— Gondolom ezer dolgod van..

— Na jó, együnk, addig sem beszélsz — jegyzi meg nevetve, s én is elnevetem magam. — Minden féle van itt. Omlett, édes péksütemények, sósak, rengeteg minden. Mint szeretnél?

— Vizet először is.

Hallom, hogy az üveg kupakja pattan egyet, ahogyan kinyitja Harry, majd a pohárba tölti, s lassan a kezembe is adja, mire nagyokat kortyolok az italból. Lassan neki állunk enni, egy tányér helyez elém Harry, s amit kérek elém is teszi. Édeset és egy kevés sósat is veszek magamhoz, az ízek keveredése csodás, és kielégítő.

Amint a gyomrom eléri azt a szintet, hogy többet már nem képes magába fogadni, felhajtom a narancslevemet, s Harry segítségével a fürdőszobába vonulok. A pultnak támaszkodva elmondja, hogy mit merre találok, de informál arról is, hogyha szólok Sissyt áthívja. Megnyugtatom, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, legalábbis én így remélem. Kiegyezünk abban, hogy a zuhanyhoz kísér, s ott várom meg, amíg pár ruhát szerez.

— Tay — Sissy hangja csapja meg a fülemet. — Istenem, hogy vagy? Annyira sajnálom!

— Sissy? — kérdezek vissza annak ellenére, hogy pontosan tudom, ő az. — Hogy kerülsz ide?

— Harry megkért, hogy hozzak neked pár ruhát. Ő a szobában van, szükséged van valami segítségre?

— Nem, köszönöm, boldogulok egyedül is, csak tedd a pultra őket.

— Figyelj, tudom, hogy az én hibám, és nagyon sajnálom, őszintén!

— Elhiszem Sissy, tényleg— sóhajtok fel. — Szeretnék lezuhanyozni, és rendbe szedni magam egy kicsit. 

— Természetesen — hallom, hogy arrább lép, s lepakol. — Mark üzeni, hogy benéz nemsokára, és megbeszélitek a mai menetet.

Felnevetek, és a hajamba túrok. Hátam a hideg üvegnek simul, és most a pillantásom valószínű, hogy hitetlenkedő lenne. 

— Jelenleg nem fogalalkoztat a napon történő munka — motyogom. — Szeretnék pihenni. Émelygek kissé és semmi másra nem vágyom, mint egy zuhanyra. Megengeded?

— Ne legyél utálatos, kérlek.

— Adj időt, hogy rendbe szedjem magam.

— Rendben van — sóhajt fel. — Még egyszer őszintén sajnálom. Harrynek szólj, ha bármi kell és jövök.

♪

Kissé feszengve lépek ki a szobába. Egy derékig érő, pamut, kényelmes, de teljesen a testemre feszülő rövidnadrágot viselek. Imádom a darabot, ezért is került be a bőröndömbe, de jelenleg túlságosan is sokat mutatónak gondolom. Felül sima, hasonló anyagú trikó takar, a lábaim s a kezeim teljesen csupaszak. A hajam szabadon lóg, a sampon, s a balzsam illatát árasztja magából.

— Harry?

A hangom bátortalan, kutakodó, kíváncsi. Vállammal az ajtófélfának támaszkodom, s a válaszra várok. Kissebb neszt hallok.

— Azt hittem, hogy valami titkos alagúton át magamra hagytál — viccelődik, én pedig elmosolyodok. 

— Ne haragudj.

— Meg sem fordult bennem — hangja egyre közelebbről szól. — Gyere — fogja meg a kezem. — Mihez lenne kedved?

— Fogalmam sincs. Valójában semmi kedvem semmihez — vallom be. — De méltányolnám, ha az ágy szerepelne benne.

— Micsoda ajánlatok. 

— Harry! — nevetek fel. 

— Esküszöm, hogy semmi rosszra az ég világon nem gondoltam.

— Attól függ, hogy milyen szempontból nézzük, nem igaz?

— Meglehetősen egyet kell veled értenem. 

— Mikor is jutottunk el idáig? — egy gyengéd sóhaj kíséretében engedem, hogy az ágyhoz vezessen. 

— Ne görcsölj rá a dolgokra, hagyjad, hogy maguktól alakuljanak. Aztán meglátjuk, hogy mi is sül ki belőle. Miért jó, ha minden el van tervezve? És ha valami nem úgy sikerül, ahogyan te szeretnéd? Csak a negatív érzés marad, azt meg egyikünk sem szeretné véleményem szerint.

— Meglepően bölcs vagy — jegyzem meg, s a hasamra fekszem a puha ágyon. Érzem, hogy mellettem besüpped a matrac, s már is Harry közelsége ami jelen van.

— Igyekszik az ember, ha egy olyan csodálatos ember van mellette, aki csak negatív oldalait látja a dolgoknak. Vagy éppen annyira túl gondol mindent, hogy ő maga is bele zavarodik.

— Oké, megértettem.

— Valóban?

— Azt hiszem — nevetek fel.

— Akkor ma az enyém vagy? — hangjában a reménykedés csillan meg.

— Hát nyertél egy esetlen lánnyal egy unalmas napot. Igen!

— Komolyan, menjünk vissza a fürdőbe, hogy kimossam szappannal a szád — nevet fel, és keze a derekamra simul, s magához von nevetve. Kisebb sikkantás hagyja el a számat, ahogy csiklandozni kezd, és a hasam, oldalam áldozatul esik.

A hátam a mellkasának simul, a nevetése megrezgeti a bensőmet, s a kacajaink eggyé olvadnak. Keze már az oldalamon van, meleg lehelete a nyakamat csiklandozza, és a fejem felett elnyújtott kezébe kapaszkodom, míg a másikkal a másik kezét igyekszem visszatartani. Egyik lába az enyéim közé csúszik, s szinte már tényleg teljesen eggyé is válunk, amennyire a jelen helyzet ezt engedi.

— Rendben, elég! — még mindig nevetek, s Harry engedi, hogy megfogjam a csuklóját.

— Biztos vagy benne?

Meleg lehelete megcsiklandozza a nyakam bőrét. Kiráz a hideg és ahogy elengedem a kezét, az átölel, az ujjaink pedig maguktól, vagy észrevétlen kisebb rásegítéssel, de egybefonódnak. A rohamos lélegzet vételünk lassulni kezd, a csend telepszik le ránk, s a gondolataim elvesztik a kapcsolatot a valósággal és fogalmam sincs, hogy Harrynek milyen szó hagyta el legutóbb a száját.

— Csodás a mosolyod, említettem már?

Megköszörülöm a torkomat, hogy egy kis életet leheljek magamba.

— Ne hozz zavarba — kuncogok fel kislányosan.

Kezei olyan könnyedén mozdulnak meg, hogy még engem is meglep. Átölel, még jobban megszünteti a kettőnk közötti réseket, s szorosan ölel. Bőröm felszínén minden lélegzetvételét érzem, az ujjaim maguktól szorítják meg az övét, ahogyan a testének feszülök, s olyan területek is nekem simulnak, amelyek pírt varázsolnak az arcomra. 

— Annyira meg szeretnélek csókolni.

Vallomása melegség és félelem egyvelegével áraszt el. A gondolata annak, hogy ennyire átadjam magam neki, megrémít. Annak a tudata viszont, hogy mennyire is vágyik rám, és talán én is rá, izgatja a fantáziám. Milyen édesek lehetnek az ajkai? Mennyire lenne vad vagy éppen gyengéd? A gondolataim közben megfordulok a karjai között, s ismét vissza tér közénk minimálisan a tér. Derekam fölött, félig a fenekemen pihenteti egyik hatalmas tenyerét, mellyel ösztönöz a közelségre. Nem tartok teljes mértékben Harrytől, eddig sem rohant le, s most sem a messzibe nyúlt, hanem megosztotta velem a gondolatát. Értékelem, őszintén.

Kezeim a mellkasán simítanak végig, melyet egy pamut felső fed, a tapintásából következtetve. A nyaka bőre szabadon tárul fel, s feljebb is vezetem a kezemet, s érzem, hogy a tincsei össze vannak fogva. Bár nem látom, a haja bizonyára nagy éke a jellemének. Leheletünk egybeolvad, s a csend telepedik le kettőnk közé.

— Nem kell cselekedned, ha nem akarsz — suttogja. — Nem fogom se zokon venni, se semmi más. Neked a bizalom máshol kezdődik, és végződik, tisztában vagyok ezzel, és szem előtt is tartom.

— Túl sokat beszélsz — mosolyodok el, és elképzelem az ő mosolyát is, amely melegséggel árasztja el a bensőmet. 

— Erre tehetnék egy finom megjegyzést — nevet fel, s ujjai az oldalamba mélyednek. 

— Inkább csókolj meg.

A szavak úgy hagyják el a számat, hogy félek, nem vagyok önmagam. A szívem majdnem kiugrik a helyéről, a pulzusom az egekbe szökik, s várok. Sejtelmem sincs a körülöttem zajló eseményekről, de arról igen, hogy Harry kissé megmerevedik a szavaim hallatán. Homloka az enyémének ér, a meleg lehelete az ajkaimon, s nagyot nyelek, reménykedem, hogy nem dobja el az esélyét. 

Kezem a tarkójára csúszik, közelebb csúszok, amennyire tudok, mélyen magamba lélegzem az illatát, és már csak arra leszek figyelmes, ahogyan a puha, édes ajkak az enyémére tapadnak, s teljesen meg is babonáznak. Elveszi az eszemet, s a ködben tapogatózva bízom magam az irányítására.