38.Fejezet♪Elfogyó levegő

H A R R Y

Oda somfordálok az ágyhoz, és ajkaimat Taylor arcára nyomom. Mocorogni kezd, majd megfordul, s szinte a karjaimba nyomja magát. 

- Indulsz?

- Igen bébi, muszáj mennem a próba miatt.

A szemei még mindig be vannak kötve, ami már csak napok kérdése is valóban le is kerül róla. Az orvosok nagyon bizakodok, és kecsegtető információkat mondtak, amiket persze vizsgálatokkal alá is támasztottak. Azonban a mi életünk valóban úgy folytatódik még tovább, mintha a műtét meg sem történt volna.

Nem tudom, hogy emiatt még jól érezzem magam, nyugodtan, vagy pedig kezdjek el aggódni. Tudom, őrült vagyok, és sok felesleges gondolat kavarog bennem, hiszen mi is változna, ha lekerül a kötés? Csupán mindenféle lehetőség már megfordult bennem, ami nem biztos, hogy teljesen jó.

- Érezd jól magad, és kápráztasd el őket – húzódik mosolyra a szája, melyhez ismételten lehajolok és gyengéd csókot hintek. 

- Azon leszek bébi. Sietek vissza hozzád, rendben?

- Ne aggódj, jól megleszünk itt Miával. Gemmáékat pedig puszilom.

- Ne is mondd, nagyon kíváncsi leszek a srácra. 

- A basáskodást felejtsd el. Gemmának is kijár a boldogság.

- Persze... Csak még is egy pasi...

Felnevet hangosan, és az én arcomra is mosolyt csal. Tudom, hogy ostobának hangzanak az érveim, de hát még is csak félthetem a testvérem, nem igaz?

- Hm, mennem kell – sok apró puszival szórom be a száját, míg ténylegesen kénytelen nem vagyok elválni tőle és elindulni a koncertre. – Szeretlek!

♪

Hogy berobbanok-e a színpadra? 

Enyhe kifejezése annak, ami keletkezik az aréna falai között, amikor megjelenek a pódiumon. Azonnal az akkordok felhangzanak, a sikítás a tetőfokára hág, és ilyenkor bánom, hogy nem egészen látom az előttem álló tömeg minden egyes szegletét, hiszen a lámpák teljesen megvakítanak. Még is a hangok, a kiabálások, amiknek nagy részét nem értem, elér hozzám, és teljesen eléri, hogy a vérem felpezsdüljön és őrült módjára élvezzem a saját koncertemet. Eléggé érdekesen hangozhat, de imádok a színpad teteién állni, örömet adni, és kapni. A szórakozás, boldog pillanatok sokaságának kellene belengenie az embereknek az életüket, ám tudom, hogy biztosan vannak olyanok a sorok között, akik jelenleg nehéz időszakon mennek át, és a zenéim menedéket nyújtanak a számukra. 

Számomra is volt ilyen fiatalabb koromban, de még a mai napokon is imádok visszanyúlni a régi nagy kedvenceimhez és élvezni, csak úgy ejtőzni a zene hullámain, érzelmi kavalkádjain. Amikor egy hosszabb repülőút, egy utazás, vagy csak a los angelesi nap simogatása alatt kinyújtózom a szabadnapjaimon, egy fülhallgatóval, már is úgy érzem, hogy feltöltődöm. Arról nem is beszélve, hogy mennyi, s mennyi ötletet merítek mindig egy ilyen pillanatból. Sokszor olyankor születik meg egy szám, ami végül még sok folyamaton menve át, kiderül, hogy albumra kerül-e, vagy sem.

Már érzem, hogy melegem van, de a vigyorom teljesen széles, ahogyan a zenék követik egymást a setlisten. Egy-egy szám előtt valami nagyon mélyenszántó beszélgetés folyik le köztem, és a rajongók között. Ezeket imádom. Mindig valami vicces szituáció, dolog kerül ki belőle, amit azt estét követően vissza is látok az interneten.

Igyekszem minimalizálni a valóban eltöltött időmet a világhálón, de még hozzám is azért eljutnak a vicces szituk, amiken aztán ismételten jót mosolygok. 

- A mai estén – fogom meg a mikrofonom zsinórját, és rántok rajta egyet, miközben összeszedem két kapkodó levegővétel között a gondolataimat. – Tudnotok kell, hogy mindenki nagyon fontos a számomra, és felelősnek érzem magam, amiatt, hogy fergetegesen érezzétek magatokat. Ám itt a helyszínen – meredek a távolba, nem mintha bármit is látnék. – A testvérem, Gemma, aki éppen egy randin van. Ha esteleg valaki a környékén ül, adja át nekik az üzenetet, hogy figyelem! 

Nagy nevetés rázza meg az aréna falait, és én is mosolygok a bajuszom alatt. Iszok egy korty vizet, és ismételten felhangzanak a következő számom első ütemei, én pedig tovább folytatom a showt, amiért élek a szívem legmélyéről. 

Csak úgy folyik rólam a víz, szinte már alig kapok levegőt, de megragadom a mikrofonomat, leszaladok a színpadról a kordonnal ketté választott közönség között. Ordítom szinte már a mikrofonba a dal szövegét, míg kezek tapadnak a testemre több helyen. A közönség annyira lázban ég, és megragadják az alkalmat, hogyha csak egy másodperc töredékére is, de megérinthessék az egyáltalán nem éppen tiszta testemet. Nem érdekli őket, hogy a víz csak úgy folyik rólam, az ingem anyaga második bőrként tapad rám, és bár eléggé undorítónak hangzik, úgy érzem, hogy ezt ők imádják. 

Van, akinek az ujjai a hajamon szántanak végig, kissé meg is húzza, annak ellenére, hogy biztonságiak vannak körülöttem. Én ehhez nem éppen ragaszkodom sokszor, ellenben a menedzsmentem, akik elsődleges szempontja a védelmem. Nem mondom, hogy néha nem ijesztő az emberek ilyesfajta közelsége, hiszen sokszor nem figyelnek arra, hogy én is emberből vagyok és van egy határ, amin nem kellene átlépniük.

Felmegyek a kisszínpadra és ott is olyan eufória járja át a testem, ami életet engem. Már tényleg alig kapok levegőt, de tovább tolom, aztán visszaszaladok a nagyszínpadra és ismételten eljátszásra kérem a bandát. Ugyan az a szám, ugyan azaz őrület, és még kevesebb levegő. Azt hiszem, hogy az este végére sikerül teljesen kipurcannom, de ez a fajta fáradtság jóleső, és imádom.

♪

Visszaérve a hotelbe, már nagyon késő van, így csendben, mint valami betörő, úgy lopakodom. Teljesen sötétség öleli a szobát, és csak a fürdőbe oltok villanyt. Mia odaszalad hozzám, megszaglászik, vakkant egyet, de én csendre intem, hiszen Taylor valószínű, hogy már alszik. Becsukom magam mögött az ajtót, és beállok a zuhany alá, hogy ismételten valami emberi, friss formába rázzam magam. Jót tesz a forró víz, és az érzés, hogy tisztává válok, annak ellenére, hogy tényleg fáradtnak érzem magam és csak arra vágyom, hogy lefekhessek a kedvesem mellé.

Gyorsan fogat mosok, iszok még egy kis vizet, és bemászom a paplan alá. Tay közelebb bújik hozzám, háta a mellkasomnak simul, popója pedig az ágyékomnak, és megfordul egy pillanatra a fejemben, hogy önző legyek-e, s ébresszem fel finoman, vagy hagyjam aludni, és majd reggel faljam fel.

Kezem a combjára simul, enyhe puszit nyomok az arcára, mire még jobban mocorogni kezd.

- Harry? – álmos a hangja, s meg kell köszörülnie, hogy rátaláljon.

- Mást vártál? 

Látom oldalról a mosolyát, míg arcát magam felé fordítom, és csókkal hintem puha, rózsaszín ajkait. Ujjainkat a hasán egybefonja, majd még jobban a karjaimba kuckózza magát, ha az lehetséges. 

A párnára hajtom a fejem, és azt hiszem, hogy éppen, hogy elérem az anyagot, már álomba is zuhanok.

37.Fejezet♪Ne engedd el

 H A R R Y

Ideges vagyok? Gyenge kifejezés az érzésre, ami bennem tombol. Taylor már odabenn van, elvitték előkészíteni a műtétre, én pedig csak órák leforgását követően fogom ismételten látni. Szinte az őrület határára kerülök, ahogyan bele gondolok abban, hogy bármilyen kockázat is felmerül a műtét során. 

- Harry! 

Felkapom a fejemet, és felállok a székről, amin eddig a bánatomat sírtam el magamban. Szinte felderülök, hogy meglátom Gemma arcát közeledni felém, s a karjaimmal körbe ölelhetem. Nem mostanában találkoztunk, szinte már nem is tudom, hogy mikor volt az utolsó alkalom. Természetesen telefonon tartottuk a kapcsolatot, mint azért első sorban mert az egyetlen testvérem, mind pedig mert Taylor menedzsereként még mindig rengeteg teendője akad. Már ha csak arra a baromra gondolunk, aki ezt okozta Taylornak. 

A per elérte a célját. Eleinte igyekeztek kártérítéssel és minden ilyen baromsággal próbálkozni, de Taynak nem volt szüksége a pénzre, főleg nem attól az alaktól. A méltó büntetést akarta, hogy börtönözzék be, és gondolkodjon el, hogy mennyire is kellene más emberekkel játszania.

- Hogy vagy? – szakad el tőlem Gem. 

- Nemrég tolták be. Lemegyünk egy teáért? 

- Persze – karol belém. – Nyugodj meg, érzem, hogy mennyire feszült vagy. 

- Jó, hogy az vagyok. Beszéljünk másról. Mikor lesz a következő tárgyalás?

- Jövőhónapban, akkor végre lezárul ez az egész őrület. 

- Valószínű. Viszont van valami, amiről beszélnünk kellene – gondterheltnek látszik, ami nem éppen megnyugtató a számomra.

Veszek két teát és leülök egy asztalhoz, hogy nyugodtan megbeszéljük ezt. Feleslegesnek látom visszamenni még a kórterem elé, hiszen elhúzódik kissé a műtét. Belekortyolok türelmetlenségemben, mire sikeresen le is égetem a nyelvemet. 

Bassza meg.

- Még mindig bujkál valahol Matt. Az ügyvédje pedig fedez neki, viszont a bíró elrendelte, hogy a következő kitűzött tárgyaláson meg kell jelennie, különben körözést adnak ki rá.

- Magam fogom megtalálni, és megfojtani.

- Kétlem, hogy ezt bárki is értékelné. És persze soha nem szeretnék ilyen témában védeni téged. 

Beleiszok a teába, valamiféle megnyugvást keresve benne, de nem igazán lelek. Felnézek a testvéremre és aggodalmat látok a szemeiben. 

- Anya is jön, Taylor szüleivel nemsokára. Egy óra múlva landol a gépük.

- Rendelek nekik egy autót – nyúlok a telefonom után. 

- Már mindent elrendeztem, ne aggódj. Te csak azzal törődj, hogy nyugodj meg, mire Taylor kijön a műtőből. 

- Igyekszem, de amíg ki nem kerül onnan, nem fog sikerülni. Bárhogy is legyen a vége, leszarom, csak tényleg visszakapjam.

- Mi történt veled? – vigyorog rám a gőzölgő csésze felett. Furcsállóan nézek rá, mert nem értem a kérdését. – Szerelmes vagy. Az én testvéremnek ellopták a szívét.

- Gem – zavarban érzem magam, aminek nem kellene megtörténnie, de még is így van. Elpillantok róla, annak ellenére, hogy már hány barátnőm mellett látta a reakcióimat és a dolgokat. Alá kell támasztanom, hogy valóban szerelmes idiótának érzem magamat, de cseppet sem bánom. – Tudod, azt hiszem valóban. 

- Tagadni sem tudnád.

- Nem is akarom, hogy őszinte legyek. Fontos nekem ő, és mindentől meg akarom óvni, amennyire tőlem telik. De nagyon igyekszem. Túl akarok lenni már minden őrültségen, és folytatni a turnét, azt leszámítva, hogy pontosan tudom, jönni fog majd megint valami szar.

- Mennyire cuki. 

- Gemma!

- Jójó! Befejeztem.

- Mi a helyzet Trevorral?

- Ő is szeretett volna jönni, de a munka miatt Londonban kellett maradni. Elvileg pár nap múlva csatlakozik. 

- Meg akarom már ismerni – hajolok közelebb. – Azt hiszem, hogy útmutatást kell neki adnom, miként is kell a húgommal bánnia.

- Ne legyél bolond – nevet fel. – Ott leszünk a koncerteden New Yorkban.

- Wow, ennél romantikusabb randihelyszínt sem találhattatok volna.

Égnek emeli a szemeit és felkel. Követem, s visszasétálunk egymást csipkedve Taylor szobájához.

♪

Felpattanok, amikor Taylort hozzák vissza a szobájában. A szemei le vannak kötve, de egyértelmű, hogy még altatásban van. Ennek ellenére követem őket a szobája falai közé, és várom, hogy az orvos végre elmondja, hogy miként is ment a műtét. 

Megfogom Tay kezét, amiben az infúzió is van, és finoman végigsimítok rajta. Gemma is csatlakozik hozzánk, és gyengéden mosolyog rám, elhitetve velem azt, hogy minden a legnagyobb rendben, de nem éri el a célját. Amíg az orvos nem önti szavakba a dolgokat, addig a szívem úgy kalapál, mint egy őrült. 

- Mr.Styles. A műtét jól sikerült, a hölgy még altatásban van a fájdalmak miatt, így is fogjuk tartani egy ideig. Ez csupán pár nap, aztán felébresztjük, de reményeim szerint sikeresnek mondhatom a műtétet. 

- Látni fog?

- Igen, minden bizonnyal igen. Sokáig a fénytől óvnia kell majd a szemeit, napszemüveggel, de minden rendben lesz.

- Köszönjük – fogom meg a doki kezét és hálálkodom.

- Ez nagyszerű hír. Köszönjük szépen doktorúr. Beszélhetnénk odakinn egy pillanatra? – Gemma már is munkaüzemmódba kerül, és kihívja az orvost.

Nem tudom pontosan, de jó pár papírt be kell szerezni, hogy a per zökkenőmentesen menjen, ne legyenek kérdések, s lezárás is teljesen a mi oldalunkon legyen. Bár nem gondolnám, hogy kellene ennél több bizonyíték, de inkább tegyük meg ezt a lépést, mintsem elbukjunk valamin.

Én Taylor mellett maradok, egy széket húzok mellé, csókot hintek kézfejére, és végre úgy érzem, hogy hatalmas kő esik le a szívemről.

Amint megérkezik anya, és Tay szülei is, váltunk pár szót. Biztosítom őket, hogy a házam tárt karokkal várja őket, és ne merjenek hotelt foglalni. Magukra hagyom őket, és elmegyek, hogy elintézzek pár nagyon fontos dolgot annak tudatában, hogy Tayloral minden a legnagyobb renden, és most pihen.

- Veled megyek – siet utánam Gemma. – Úgy se lehet benn ennyi ember.

- Jól van – dobom át a kezemet a vállán. – Mesélj, mi van otthon?

- Stressz, mi lenne? Igyekszek mindent elsimítani, hogy mire Tay magához tér, már senki zavaros tényező ne legyen. 

- Hálás vagyok Gem, mindenért.

- Csak egy valamit kérek – száll be az autómba. – Ne engedd el ezt a lányt soha.

36.Fejezet♪Szemekbe nézni

T A Y L O R

Nem mondom, hogy teljesen laza vagyok, de Hailee sokat segít azon, hogy elengedjem magam. Már a második pohár italomat iszom, míg ő mesél, mesél és mesél. Már magam sem tudom, hogy milyen régen találkoztunk utoljára. Talán az utolsó Victoria’s Secret show-n, amikor még a látásom rendben volt. Utána még beszéltünk párszor, de aztán elszakadtunk egymástól, ahogyan a többi barátnőmmel is. Maxi vette át mindenki helyét, ami tudom, hogy nem szép, de sajnos ez történt.

- Hé, sziasztok! – Romee egy puszit nyom az arcomra, aztán hallom, ahogy kikér egy italt is. – Miről maradtam le?

- Csak egy kör vodkáról – jegyezi meg Hailee. 

- Szia kislány – Laurents is üdvözöl, aztán gondolom, hogy hárman maradunk, mert a női csacsogás veszi át az uralmat még a hangos zene ellenére is. 

Megiszom az italomat és a lányok berántanak az emberek közé. Fogalmam sincs, hogy mennyire mélyen veszünk el a rengetegben, de a lányok ott zsizsegnek körülöttem, és azzal is tisztában vagyok, hogy Harry rajtam tartja mindig a szemét.

Ezért is várom annyira, hogy végre megtörténjen az operáció. Végre elengedem magam, nem csak Harry oldalán, és annyira felszabadít még jobban ez az érzés. Már a VS after partin is jól éreztem magam, illetve tényleg nem panaszkodhatom, hiszen Harry is mindig mindent megtesz, és az ő koncertjein is fantasztikus, amit átélek. Ám várom a pillanatot, amikor teljesen a magam ura lehetek. 

Telik az idő, a számok váltják egymást, és a lányokkal fergetegesen alakul az esténk. Oda hajolok az egyik lányhoz, tudomásom szerint Romeehoz. 

- Ki kell mennem a mosdóba – mondom neki. – Jobbra van végig, igaz?

- Ne hülyéskedj, elkísérlek.

Megfogja a kezemet és vezetni kezd. Testem simulnak az enyémhez, szagok csapnak meg, és gyomorforgató érzés tör rám. Fellélegzem, ahogyan kiérünk az emberek öleléséből, és hamar megérzem a hűvösebb légkört, amint a mosdóba érünk. Bejutok egy fülkébe, míg közbe hallom, hogy egy fiatal lány felismeri Romeet. Furcsa egy mosdóban, de selfiet kér a lány. Elvégzem a dolgom, és kimegyek a fülkéből. Megmosom a kezeimet.

- Úr isten, Taylor! – kiált fel hasonló lelkesedéssel, mint barátnőmnél. Velem is készít egy képet, bár nagyon furcsán érzem magam. Soha nem voltam az a lány, aki ezt megértette, hiszen nem vagyok akkor híresség a véleményem szerint. 

Olyan lelkes. Annyira irigylem, csodálom. Váltunk vele pár szót, aztán Romeeval visszatérünk a bárhoz, a fiúkhoz. Harry kikér nekem egy palack vizet, ami nagyon jól esik a felhevült testemnek. Harry átkarolja a derekamat, én tovább fecsegünk mind.

 

♪

Két hónap. Ennyit tudhatunk magunk mögött. Harryvel rengeteg mindenen mentünk át, volt, amikor a világ különböző pontjaira hívott bennünket a munka, így nélkülöznünk kellett egymást. Ahogyan akkor is, amikor hazalátogattam, míg ő a turnén volt. Maxival is sikerült találkoznom, bár meglehetősen minimális időre szorítkozott a dolog. Az élet fontos dolgait, nagy vonalakban megbeszéltük, illetve elmondtam neki, hogy műtétre adom a fejem, hogy visszanyerjem a látásomat. Eleinte ellenezte, a kockázatok miatt, de elmondtam neki, hogy ő amúgy sem érzi át milyen az, ha az ember egy ilyen dolgot elveszít. Nyilván, ha így születtem volna, nem lenne hiányérzetem. Nehéz felfognia az embernek ezeket a dolgokat, tudom.

- Ne izgulj – vonja magára Harry a figyelmemet, s ekkor veszem észre, hogy az ujjait valószínűleg már szét roppantottam.

- Ne haragudj – mély levegőt veszek, és feljebb húzom magamon a kórházi takaró meleg anyagát.

- Min agyalsz ennyit? 

- Csak a sok ellenérven, amit kaptam – rágcsálom a szám szélét. – Többek szerint kockázatos.

- Minden műtét az, kicsim. De a te döntésednek kell lennie, tudnod kell, hogy bárhogy is döntesz és melletted vagyok és támogatlak. 

- Tudom, és nagyon hálás vagyok érte.

Hozzám hajol, gyengéd csókot ad, ami kicsit fellendíti a kedvemet is.

- Tudod, hogy mi jutott eszembe? – kihallom a hangján, hogy vigyorog, és előre félek, hogy milyen őrültség jár a fejében. – Mi lesz, ha látni fogsz, és kiábrándulsz belőlem? 

Felnevetek. 

Annyira őrült, mindig tudja, hogyan nevettessen meg.

- Hát nem is tudom – mélázok el. – Akkor majd jobbra mész én meg balra.

- Hé! – háborodik fel, mire felnevetek.

- Valószínű, hogy más fogott meg benned, mintsem a külsőd, ugyebár... Szóval semmi miatt nem kell aggódni. De amúgy is a sajtó azt mondja, hogy helyes pár vagyunk, és hasonlók, szóval nem félek. – közelebb hajolok. – Biztos vagyok abban, hogy minden rendben lesz, és alig várom, hogy a szemeidbe nézhessek. 

Ajkait ismételten az enyémre nyomja, én pedig hagyom magam, belesimulok ölelő karjaiba, mielőtt visszaheverésznék az ágyamra.

- Mi lesz az első dolgod, amit tenni szeretnél, ha lekerül a kötés? 

- Mindenkit látni szeretnék, szorosan megölelni. Miát megnyavarni. Végre a szemeidbe nézni és úgy mondani, hogy mennyire szeretlek.