7.Fejezet♪Giccses momentum

T A Y L O R

– Hé, ébresztő! – Sissy éles, vidám, és már túlságosan is buzgó hangja térít magamhoz az ágyam, s az álmaim nyugalmából.

– Sissy, kérlek – ásítók, de nem fordulok meg, míg ő mögém huppan, egyáltalán nem nőies ruganyossággal. – Attól, hogy neked korán kezdődnek a óráid, engem még békén hagyhatsz.

– Édesem, már fél tíz van, és tízre itt van Matt és Maxi.

– Mi van? – szinte felkiáltok. – Miért most tudom meg ezt? – fordulok meg, mintha csak szembe nézhetnék vele. Mia felugrik az ágyra, és az ölembe mászva egészen az arcomig nyújtózik, s pofiját hozzám simítja.

– Tegnap bejöttem és akartam szólni, hogy Matt reagált, de már aludtál, és gondoltam, hogy majd most elég, ha közlöm veled – magyarázza, s érzem, hogy feláll. – Szóval, miben szeretnéd várni?

– Ne beszélj úgy, mintha egy randevú lenne! – szólok rá tüstént.

– Matt valamikor akart tőled valamit, lehetséges, hogy újra bepróbálkozik majd – tudom, hogy az arcán hatalmas vigyora jelenik meg, amely engem csak némi fintorra késztet.

– Oké, Sissy, most akadj le a témáról, kérlek.

– Rendben, bocs – sóhajt fel. – Szóval, mit akarsz felvenni? És egy laza ruhára gondoltam. Mondjuk erre az egyszerű szürkére, egy harisnyával.

– Add ide – nyújtom felé a kezemet, s elveszem tőle az anyagot. Mind a két oldalról a kezeim végigjárják, s már is tudom, hogy melyik egyszerű, kényelmes ruhámra esett a testvérem választása. – Rendben, kérek egy harisnyát is. Testszínűt.

– Tudtam, hogy nem fogsz ellenkezni – ül le mellém, s a kezembe adja a selyem anyagot. – Öltözz fel, addig lefoglalom a kisasszonyt.

Mia vakkant egyet, s szinte látom magam előtt, ahogyan a húgomra vetődik. Sissy nevetése a fülembe kúszik, én pedig csak megrázom kissé a fejemet, s elkezdek megszabadulni a pizsamámtól. A harisnya felvételét mindig is utáltam, ám a viselését még is szerettem, szeretem, hiszen kényelmesebben érzem magam. A ruha is hamar felkerül rám, s a pamut, finom anyag barátságosan simul a bőrömre.

– Kisminkelhetlek?

– Minek? – kezdem az ágyamat rendezgetni, ahogyan azt minden reggel szoktam.

– Ugyan már, modell vagy, és a pasi, aki oda és vissza van érted, jön, hogy munkát ajánljon. Nyilván nem egy lecsúszott lányt akar látni.

– Lecsúszott lány? Sissy, megvakultam az ő emberének köszönhetően! Nem alkoholista vagy drogos lettem – mutatok rá a valóságra, hogy ő is észhez térjen és ne fecsegjen több ostobaságot, amikkel az agyamra megy. Finoman szólva is sértőnek érzem a kemény szavait, de próbálom magamat azzal nyugtatni, hogy ő ilyen, és mindent felnagyít, vagy más színben tüntet fel, amik nem éppen a legjobb tulajdonságai.

– Oké, igazad van, elnézést.

– És Matt még mindig hidegen hagy, és azóta nem is hallottam felőle, gondolhatod, hogy mennyire is hatna meg egyetlen szava is – egyenesedek fel.

– Rendben van, sajnálom, tényleg! De gyere, hadd fésüljelek meg – fogja meg a kezemet én pedig feladva végül hagyom, hogy a fésülködőasztalomhoz vezessen. A párnázott székre le is ülök, ő pedig a zörögni kezd a fésűs tárolóban. – Egy kis szempillaspirált legalább megengedsz?

– Nem fogod feladni, igaz?

– Mondhatni – neveti el magát, s ez rám is átragad.

♪

A kanapén ülve, a kezemben egy bögre, forró teával várom, hogy Matt és Maxi megérkezzen. Sissy össze-vissza fecseg, és már szinte az utazásokat szervezi, mondván, kell valakinek mellettem lennie, akiben maximálisan megbízom. Anya próbálja lenyugtatni, de nem sokra megy vele. Ő, is jelen lesz, de már most a türelmét vesztette a húgomnak köszönhetően.

– Jól van már, értem, leülök – sóhajt fel Sissy, s mellém huppan a kanapéra, mire Mia felemeli a fejét az ölemből, majd pár másodperc után vissza is hajtja.

– Miért nem tudsz megnyugodni? – ujjaim folyamatosan Mia puha szőrében kalandoznak, míg a húgomból próbálom kihúzni, hogy mi is a virgonckodásának tárgya.

– Csak én érzem a lehetőség illatát a levegőben?

– Sissy, ezelőtt is modellkedtem, annak ellenére, hogy nem voltam a toplistán, te is tudod, hogy kifutókon és fotózásokon vettem részt, és mielőtt igazán beindulhatott volna a karrierem, akkor ment tönkre. Nem értem, hogy miről beszélsz.

Mielőtt válaszolhatna, a ház belső terét a csengő folytonosan elhalkuló hangja tölti meg pár pillanat erejéig. Anya magas arkainak kopogása váltja a csengő hangját. Sissy felkuncog mellettem, s van fogalmam arról, hogy mi is ennyire vicces. Anya mindig mindenkinek szeret megfelelni, a tökéletesnél is többet akar nyújtani a vendégeknek, még ha az egyik nem éppen a kedvesebbik fajtából van.

Hallom, hogy a bejárat ajtaja kitárul, ám a húgom izeg-mozog mellettem, s még közelebb húzódik hozzám.

– Mocskos jó pasi lett Matt. Jót tett neki az elmúlt idő, basszus! – hangjából kisebb nyögésre leszek figyelmes.

– Sissy! Fogd vissza magad, kérlek.

– Ah, befásultál – lök oldalba, s elkezdi az ölemben csesztetni Miát, aki le is ugrik, ahogyan Maxi és Matt hangja is megszólal.

– Helló, bébi – Maxi vidám hangja lengi be azonnal a nappalit. Leül mellém, oda, ahol Mia ült, s az arcomra egy puszit nyom.

– Én is örülök, hogy látlak – jegyzi meg húgom, mire Maxi áthajol rajtam, s hangos puszit nyom Sissy arcára. – Na azért!

– Nem kell ma menned valamerre?

– Megint a nővéred agyára mész? – nevetve érdeklődik Maxi.

– A már hiányolt Hill testvérek – Matt mélyen búgó hangja hasít a levegőbe.

– Nem kell a felesleges körítés – jegyzem meg, mire Maxi megfogja a kezemet.

Remélem, mélyen remélem, hogy nem várta a tárt karokkal levő üdvözlést. Matt mindig is a tettek és a seggnyalások embere volt, ezt az első pillanatban megtapasztaltam. Nem igazán toleráltam már akkoriban sem ezt a stílusát.

– Kértek valamit inni? Sütemény is van – anya avatkozik közbe.

– Maxi ki tudja magát szolgálni, de inkább térjünk a tárgyra – hadarom. – Mit szeretnél tőlem ennyi idő után?

– Taylor, ne legyél illetlen!

Anyám korholása sehogyan sem érint meg. Régen is magam intéztem az ügyeimet, s most is így fog ez történni, annyival kiegészítve, hogy Maxi a szerződésem minden sorát fel fogja olvasni, ha olyan ajánlatot kapok, ami gondolkodásra érdemes.

Ritkán engedek meg magamnak anyámmal szembeni ilyen hangnemet, ilyen szavakat, de néha túlságosan is buzgó, és lehetetlenség haladni miatta. Semmi hangulatom társalogni és az olyan dolgokat megvitatni Mattel, amik nem rá tartoznak, vagy éppen engem hagynak hidegen. Nem szoktam ennyire rideg lenni, de most akkor sem engedek több kedvességet magamnak.

– Messze vagyok az illetlenségtől. Ez egy üzleti tárgyalás, nem a karácsonyi vacsorára érkezett, anya. Térjünk rá a tárgyra, ha már annyira szeretnék, hogy visszatérjek ebbe a világba.

– Igaza van Taylornak – mondja Maxi.

– Rendben – ért egyet Matt. – Arról lenne szó, hogy újabb szerződést szeretnék kötni veled. Tudom, hogy az állapotod miatt korlátok köré szorulsz, de remek lehetőség lenne, és nem fogom tagadni, páran megkerestek a régebbi ügyfelektől, hogy mikor térsz vissza.

– Kik kerestek meg?

– Első sorban a Victoria's Secret. A jövő évi shown szeretnének téged.

– Nem vállalok kifutót – kis csalódással a hangomban mondom. – Nem tudnám magam elengedni, és hinni abban, hogy nem borulok be a nézők közé.

– Igen, ezt mondtam nekik, de attól még katalógusfotózást tudsz vállalni. Figyelj Taylor, tudom, hogy az elválásunk és a munkakapcsolatunk sem volt gördülékeny, de a cégünk legjobbjai között szerepeltél, és még mindig ott vagy, annak ellenére, hogy két éve egy portfóliód sem jött ki.

– Csökkent a hasznotok?

– Piszok sok pénzt kerestünk rajtad, ezt te is tudod, de te is eléggé jól kerestél. De nem is ez számít. Imádtad csinálni, Tay. Te lehetnél az első vak modell, aki híres divatcégek prospektusában szerepel.

– Engem ez hidegen hagy – jelentem ki magabiztosan. – Azért csináltam, mert imádtam, ezt jól mondtad, de nem cseppet sem érdekelt, hogy milyen népszerűségi szintet ütöttem meg. És ezt te is tudod, mert nem egyszer fordítottam hátat a sajtónak és te tudattad velem, hogy milyen listán hányadik vagyok – világítottam rá a valóságra.

– Tay, a fotózásokat bevállalhatnád – Sissy szól közbe. – Ragyogtál minden képen, és én szívesen veled tartok. Bennem csak bízol annyira, nővérkém – fonja kezem közé az övét.

– Te maradj csak az iskola mellett, és tanulj, amíg teheted.

– Sissy, hagyjad a nővéredet – anya szól rá, amiért most hálás vagyok. – Gyere, segíts inkább nekem a konyhában.

Sissy morogva de végül anyával elhagyja a helyiséget.

– Szóval, mit mondasz erre? Ugyan úgy utazgatás lenne és a szokásos, a kifutót leszámítva – mondja Matt.

– Itt van a szerződés?

– Igen – hallom, ahogyan papírok érintkeznek, majd Max elengedi a kezemet, s az ölembe helyez pár oldalnyi szerződést.

– Maxi segít áttanulmányozni, aztán holnap értesítelek. De mindenképpen szeretnék még egy hónapot, hogy újra kicsit formába hozzam magam.

– Gyönyörű vagy még mindig, Taylor.

– Semmi szükség erre – intem le. – Akkor holnap értesítelek.

– Kikísérem – mondja Maxi és feláll mellőlem.

Matt még elköszön anyáéktól, majd tőlem is, elindulnak a bejárat irányába. Csizmák hangja, majd az ajtón levő zár kattanása.

– Ó, segíthetek? – Maxi kíváncsian teszi fel a kérdést, s nem értem igazán, hogy ez ki felé is irányul.

– Igen, Taylort keresem, itthon van?

Harry mély hangja kúszik a füleimbe, s apró mosoly húzódik az ajkaimra. A papír egyik sarkát gyűrögetni kezdem, s megpróbálom elképzelni, ahogyan a három srác az ajtóban éppen egymásra mered.

– Igen – mondja Maxi. – Tay, jött hozzád valaki!

– Enged csak be!

A bejárat ajtaja becsukódik, majd leeső csizmák kemény talpai koppannak a parkettán. Harry beköszön a konyhába, s szinte idáig hallom, ahogyan Sissy elfelejt levegőt venni, s a lelki szemeim előtt látom, hogy kidülledt szemekkel méregeti Harryt.

– Szia Taylor – teszi vállamra a kezét, így felkészítve engem, hogy egy puszit nyom az arcomra. Ajkai meg is érintik az arcomat, én pedig elmosolyodok.

– Erre jártál?

– Mondhatjuk – vidámság csendül fel a hangjában. – Szia nagylány – Mia farokcsóválásának köszönhetően a lábamat csapkodja, de nem szólok rá. Örülök, hogy ennyire követlen, s, hogy az ide látogató embereket ilyen boldogan fogadja.

– Bébi, nekem mennem kell, de ha gondolod vissza jövök, és átbeszéljünk.

– Nem kell emiatt visszajönnöd, megoldom – mosolygok, Maxi pedig lehajol, s puszit ad. – Hívlak majd.

– Rendben. Sziasztok!

– Szia – Harry kissé komorabban köszön el Maxitól, aki még anyuékhoz is betér, s nem kételkedem abban, hogy anya pár finom süteménnyel engedi csak útnak.

– És, mi a helyzet?

– Volt pár szabad órám és gondoltam benézek. Nem tudtam, hogy vendégeid vannak, ne haragudj – szabadkozik azonnal.

– Semmit nem zavartál meg.

– Ennek örülök. Nincs kedved esetleg sétálni? Kimehetnénk a parkba, és akár Miát is kivihetnénk, kellemes idő van.

– De, persze, mehetünk, csak felkapok valamit – állok fel, s a szobám felé indulok, hogy egy lenge kabátot, egy kényelmes cipőt kapjak magamra.

6.Fejezet♪A múlt kísértése

T A Y L O R

A kanapén elnyúlva, a kezemben a könyvemmel foglalom le magam. Már kellően délután lehet, bár jelenleg sejtelmem, hogy az az óra mutatója merre is jár. Ujjaim sorról-sorra haladnak a lapon, s olykor arcomra egy mosoly ül ki a karaktereknek köszönhetően, akik kellő csipkelődéssel ugratják a másikat.

Annyira belemerülök a történetbe, hogy szinte fel sem tűnik, hogy valaki bejön a házba. A hideg képez a kezemen, egy kisebb sikolyt eredményez, miközben fel is ülök. A könyv magától csukódik be, én pedig hevesen verdeső szívvel próbálom a jóízű nevetéshez a személyt társítani.

– Istenem, ne haragudj – szólal meg, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel.

– Maxi, basszus, a szívrohamot hozod rám! – törökülésbe tornászom magam, ő pedig mellém ül szinte közvetlen, kezével a combomat paskolja meg kissé.

– Hé kislány – kiált fel a még mindig nevető srác, ahogyan Mia közénk furakszik. Ez eléggé kellemetlen szokása a kutyusomnak, de azt hiszem, hogy el lehet nézni neki. – Mi a helyzet?

– Semmi, próbálom kitölteni a napomat – a fejemet hátradöntöm a kanapénak, s Mira puha szőrébe csúsztatom az ujjaimat. – Egyébként mennyi az idő?

– Lassan három.

– Akkor Sissy hamarosan jön.

– Már nem is vagyok jó neked? – horkan fel, s hallom távolodó lépteit, s Mia karmainak kopogását a kövön.

– Tudod, hogy imádlak, és azt is, hogy itt vagy – mosolyodok el.

– Kérsz valamit inni?

– Egy pohár narancslevet, köszi!

Pólóm szegélyét kezdem el piszkálni, míg hallom, ahogyan Maxi nekem és magának is tölt valamit. A szekrény ajtaja is nyitódik, s meg sem lepődöm már ezen. Teljesen otthon érzi magát már a kezdetektől, szinte a bátyámmá nőtte ki magát az évek során. Egy olyan fiú, akire tényleg mindig számíthattam, s ő az egyedüli, aki a sérülésemet követően a barátaim közül nem távolodtak el tőlem, vagy én nem löktem el magamtól.

– Szóval – tisztán hallható, hogy a szája tele van. – Ahh, anyukád még mindig istenien süt, basszus – huppan le ismételten mellém. – Fene a bemutatókba – mormogja, s a kezembe nyomja a hűs poharat.

– Kétlem, hogy egy krémes a meglátszana rajtad.

– Mióta nem jársz velem mozogni, elhagytam szinte teljesen. Heti egyszer ha letévedek futni.

– Hát sajnálom. Nekem is hiányoznak azok a reggelek – vallom be és beleiszok az italomba.

– Nem lenne kedved újra lejárni velem a terembe? Lemegyünk korán, akkor még senki nincs, vinnélek-hoználak.

– Most célozgatni akarsz? – vigyorogva fordítom felé az arcomat, s el tudom képzelni, hogy most zavartan mosolyog vissza. Ismerem, s valamiben sántikál.

– Ugyan, szexi vagy, tudod – bök oldalba, cs úgy helyezkedik, hogy a feje az enyéméhez ér. A plafon felé fordítom az enyémét, s gondolom ő is így tesz, mert pár kusza tincse az arcomba csapódik.

– Oké Maxi, térjünk a lényegre.

– Ah, jól van, figyelj, Matt azt mondta, hogy próbáljak meg veled beszélni, és csábítsalak vissza az ügynökséghez.

– Tessék? Felbontottam a szerződést a baleset után, Max. El fogadták a döntésemet és én így tényleg nem szeretnék a szakmában dolgozni.

– Igen tudom, és nem véletlenül kaptad azt a tömérdek pénzt a számládra, hisze az ő sofőrjüknek volt köszönhető, de most Matt szeretne veled újra dolgozni.

– Tudod, hogy mennyire nehéz lenne? – sóhajtok fel. – Amikor láttam, akkor sem találtam olykor a kifutó mögött a helyem. Szerinted így milyen lenne? Annyira nyomorultul érezném magam.

– Ne mondd ezt! Mindenki imád téged, és a múltkor egy cég téged akart. Nem akarták elfogadni, hogy a baleseted óta nem dolgozol, hiszen véleményük szerint is neked csinálnod kellene. Ott kellene lenned a kifutón. Az a te világod, Tay.

– Tudod, hogy imádtam, ahogyan azt is, hogy mennyire is megterhelő. Szerinted, hogy jutnék el egyik helyről a másikra? A végén még a kifutóról is lezuhannék!

Hangosan felnevet.

– Ne hülyéskedj már. Tudod, hogy mindenki imád téged, és kapnál egy saját csapatot, akikkel utazni tudnál.

– Nem tudom, kétlem, hogy jó ötlet lenne.

– De már olyan jól összekaptad magad. Erős vagy Tay, és ez a te világod. A divat, a csillogás, az, hogy gálákon jelenj meg, termékeknek a bájos arca legyél.

– Na nem tudnám, még azt hinném, hogy udvarolsz – könyökömmel kissé az oldalát megszúrom.

– Oh, tudod, hogy a csillagokat is bármikor, bébi – nyom egy puszit az arcomra. – Megígéred, hogy átgondolod?

– Nem fogod elengedni a témát?

– Nem, mert mióta a baleseted történt, azóta nem láttam azt a boldog, önfeledt mosolyt az arcodon, ami akkor jelent meg, amikor a kamera előtt voltál. Hiányzik, hogy nem vagy ott a fotózásokon, nincsen meg az a buzgóság, nem idegesíted az embereket, és nem rohanod meg a szendvicses asztalt. És persze nincs senki, aki becsempéssze a csokikat.

– Annyira bolond vagy! – bújok hozzá közelebb. – A csokik, mi? – nevetek fel, ő pedig a mellkasára vonva ölel át.

– Hát persze, téged soha nem csesztek le, amiért tömted magadba!

– Valamiben legalább jó is voltam. De még van valami, igaz?

– Szeretne veled Matt a holnapi napon tárgyalni, és ő részletesebben is elmondja a dolgokat.

– Eszem ágában sincs bemenni az irodába! – szögezem le.

– Ide jön, ha kell, és, ha szeretnéd én is jöhetek.

– Maxi..

– Kérlek, Tay, gondold át, rendben?

– Rendben.

♪

– Tay, neked kell tudnod – mondja anya.

A szobámban ülünk, s próbáljuk a modellkedés ellen, s a mellette szóló érveket felállítani. Apa hamar letudta az egészet. Annyit mondott, hogy nekem kell döntenem, és, hogy támogatni fog, de ne várjam tőle, hogy egy kicsit se féltsen.

Amikor a szakmába kerültem, akkor is tartott attól, hogy bele fogok rokkanni, abba, amit csinálok, hiszen nem minden olyan szép, és csillogó, ahogyan azt a magazint lapozgató emberek gondolják. Rengeteget utaztam, bár inkább európán belül. Amerikában is volt pár megjelenésem, de azok nem voltak olyan számottevők. Amikor pedig az időm engedte, itthon voltam, hiszen a családom számomra mindig az első helyen szerepelt.

– Fogalmam sincs, anya – dőlök hátra, Mira pedig mellém fészkeli magát, a fejét pedig a combomon pihenteti meg.

– Én csak azt tudom mondani neked, hogy boldog voltál. Néha fáradt valóban, és jót tett neked, amikor pár napot itthon töltöttél, de minden pillanatban ragyogtál. Meglep, hogy Matt ilyen lehetőséget ajánlott, megmondom őszintén, hiszen a két év során semmit nem hallottunk felőle.

– Hiányzik, megmondom őszintén, de valahogy nem érezném biztonságba magam a helyzetben. Itthon már megszoktam, meg a boltban is mindent, tudom, mi merre, ahogyan a parkot is az utca végén, de utazgatni az én állapotomban kétlem, hogy remek ötlet lenne.

– Akkor próbáld meg és meglátod. Ki kell mozdulnod itthonról, te is tudod édesem. Nem tesz jót, ha itthon begubózol. És legalább a barátaid között lehetsz. Maxi veled lenne?

– Fogalmam sincs – húzom el kissé a számat. – Nagyon remélem. Bár, amilyen lelkes, kétlem, hogy elengedne maga mellől.

– Igazi jó barát.

– A legjobb!

5.Fejezet♪Mosolyt követő mosoly

T A Y L O R

A név hallatán megdermedek, de arcomra egyértelműen az értetlenség ül ki. Nem értem, hogy mit keres itt, és Sissy mi a francért pörög ennyire. Valószínű, hogy pár szó után távozik is, kétlem, hogy itt akarja tölteni az idejét, így felesleges ez a hercehurca. Bőven jó lettem volna a pizsamámban is, hogy meghallgassam mit is akar.

Felveszem a ruháimat, s a cipőmet is, hogy akkor már kiengedjem Miát, s én is kimenjek kicsit a levegőre. Kellemeset a hasznossal, azt hiszem. Sissy a vállaimnál fogva irányít a kád széléhez, melyre le is ülök, ő pedig a középhosszú hajamat elkezdi átfésülni.

– Összefogjuk?

– Nem tudom, szerintem hagyhatod – motyogom, s közben a gyűrűket az ujjaimra csúsztatom. – Nem mondta, hogy mit akar?

– Köpni-nyelni nem tudtam, amikor megláttam az ajtónk előtt. Szerinted volt annyi lélekjelenlétem, hogy faggassam?

– És, ha egy rabló vagy gyilkos, vagy bármi ilyen?

– Oké, imádlak nővérkém, de most ezeket a hülye gondolataidat nem tudom értékelni. Azzal az édes mosollyal, és a gödröcskékkel.. oké, ebbe belegondolva valóban gyilkolni tud.

– Na jó, elég volt belőled! Lehetne, hogy nem csepegteted rám a nyáladat? Ha ennyire bejön, akkor beszélgess vele te, én pedig visszamegyek a szobámba. Különben is, nem iskolába kellene lenned?

– Nem, nem, neked kell vele beszélgetned, és, de, ezért is kapkodok. Így legalább nyugodt szívvel hagylak majd itt.

– Nélküled is tudtam volna fogadni – mormogom az orrom alatt, s a hajamba túrok. – Ideje lenne kimenni, mióta is vagyunk itt?

– Ne aggódj, nagyjából öt perce – sóhajt fel. – De indulhatunk!

Jelenti be ünnepélyesen, s a kezemet fogva magával is ránt. Elenged, ahogy kiérünk, s belé karolok, míg a lábaimat léptekre ösztönzöm. Mocorgásra figyelek fel, a lábam mellett Miát is megérzem, de tisztán hallom, hogy Harry a bőrkanapéról felemelkedik.

– Jó reggelt – kedves hangon köszön.

– Neked is – felelem, de jobban oda figyelek arra, hogy ne essek orra.

Sissy a kanapéhoz vezet, melyet meg is érzek a lábaimnál, így könnyedén huppanok le. Kissé távolabb besüpped az anyag, s a férfiasan kellemes illatnak köszönhetően, amely az orromba kúszik, egyértelmű, hogy Harry az.

– Nekem itt kell hagynom benneteket – nyom egy puszit arcomra Sissy. – Semmi rosszalkodás!

A srác mellőlem felnevet, én pedig csak elmormolok egy köszönés félét.

– Sajnálom, hogy váratlanul beállítottam, de a minap jártam édesapádnál, és ő mondta, hogy nyugodtan jöjjek – kezd magyarázkodásba. Hangja kissé zavart.

– Semmi gond, tényleg – forgatom zavartan a gyűrűmet. – Csak még aludtam, Sissy ébresztett és nem igazán értettem, hogy miért van ennyire besózva.

– Értem – fülemet megcsapja, ahogyan nyel egyet, mielőtt ismételten beszélni kezdene. – Hogy van a kezed?

– Már egész jól. Anya azt mondta, hogy pár nap múlva már meg is szabadulhatok a kötéstől.

– Ez igazán remek hír.

Beáll közöttünk a csend, ám Mia megfelelőnek találja az időt, hogy felugorjon kettőnk közé. Megnyalja az államat, én pedig nevetve eltolom a fejét, s megvakarom a füle tövét. Hajam az arcomba hullik, s fogai csattanása jelzi, hogy pár tincset közéjük zárt.

– Hé, ne csináld, kislány – simogatom a pofáját, mire idegen kéz ér az enyémhez, s Mia el is engedi a foglyul ejtett tincseket.

– Milyen játékos – jegyzi meg Harry és magára is vonja a kutyus figyelmét. – Gyönyörű, kis bolondos.

– Igen, szeret játszani és harapdálni az ember kezét. Viszont ki kellene vinni az udvarra, vagy legalábbis kiengedni, mert még nem volt kinn.

– Rendben, akkor ha benne vagy, kimehetünk mi is – ajánlja fel.

Mia leugrik a kanapéról, s én is felállok. Érzem, hogy mellettem áll Harry, s véletlen a lábára is lépek, mire azonnal szabadkozva elnézést kérek. Nevetve győzköd, hogy semmi probléma nem történt. Majd ösztönöz, hogy menjek előre nyugodtan. Hajamat kiseprem az arcomból, s elindulok a saját tempómba, hogy tudjam követni, merre is járok. Mia a lábamhoz simulva halad, majd leül, ahogyan a nagy üvegajtóhoz érünk a helyiség másik felén.

Kilépve a hűvös szellő meg is csap, s arrább araszolok, s a hintaágyra ülök. Harryt megkérem, hogy belül, az ajtó mellett levő két plédet hozza ki, melyet meg is tesz, s ahogy beül mellém, kissé himbálózni kezdünk. Ölembe helyezi a két meleg anyagot.

– Neked nem kell?

– Most még megvagyok, köszi.

Közénk teszem az anyagot, ha még is meggondolná magát, majd a másikat a hátamra terítem, a cipőimet lerúgom, s a lábaimat is a meleg anyag alá húzom.

– Szóval, miért is jöttél? – érdeklődök, de igyekszem nem tapintatlan lenni.

– Szólj, ha zavarlak, vagy esetleg terveid voltak mára?

– Nem, nem, semmi ilyenről nincs szó, csak meglepett, hogy itt vagy. Két hete találkoztunk először és utoljára is. Nem igazán gondoltam bele abba, hogy újra összefutunk.

– El kellett utaznom, de és a lemezemmel kapcsolatban még az utolsó simításokat kellett elintéznem.

– Ne, kérlek, nekem nem tartozol magyarázattal. Ne érts félre, egyszerűen meglepett, hogy itt vagy. Ennyi az egész, és csupán gondoltam, hogy van valami apropója annak, hogy eljöttél ide.

– Igazából csak szerettem volna látni, hogy jobban vagy... – motyogja. – És örömmel látnom, hogy már tényleg minden rendben veled.

– Hálás vagyok, amiért elvittél a kórházba.

– Már akkor megköszönted, de ez semmiség, tényleg.

Furcsán érzem magam, hogy nem látom az arcát, hogy milyen érzések suhannak át rajta. Hogyan is reagál, hogyan veszi fel a dolgokat, amiket mondok neki. El tudom képzelni, hogy homloka puha ráncokba szalad annak köszönhetően, hogy az összefüggéstelen mondataimat nem igazán tudja hova tenni.

– Kérdezhetek valamit? – köszörüli meg a torkát, s a zavar tisztán kihalható a mélyen búgó hangjában. Biccentek, s jobban magam köré fonom a pokrócot. – Miért nem nézel rám soha? Ne vedd tolakodásnak, csak a múlt alkalommal is kerülted a tekintetemet, és most is csak lefelé meredsz – tűr el egy tincset az arcomból, így már szabaddá válik neki a rálátás.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kérdése meglepetésként érint. Számítottam rá, bár arra nem, hogy ilyen hamar, most felteszi. Reménykedtem abban, hogy észreveszi, de újabb alátámasztása a szituáció annak, hogy a férfiak valóban akkor veszik észre a dolgokat, amikor azok egyenesen ki vannak mondva.

– Tényleg nem vetted észre, igaz? – mosolyodok el.

Egyáltalán nem zavar az állapotom. Nem mondom, hogy meg vagyok elégedve vele, de már amennyire lehetséges, elfogadtam, s nem szégyenlem, hiszen kétlem, hogy kellene bármit is. Furcsán érzem magam, de még is mosolygásra késztet, hogy nem vette még észre az állapotomat.

Hallgat, s én veszek erőt magamon, hogy akkor tényleg kimondjam, s talán fel is készülök arra lélekben, hogy feláll, és távozik.

– Vak vagyok, Harry.

– Tessék? Ez valós?

Elkuncogom magam, mint egy kislány.

– Igen, eléggé annak tűnik. Csodálkozom, hogy nem vetted észre. Apa sem említette? Vagy Sissy nem figyelmeztetett?

– Nem, sejtelmem sem volt, de most minden összeállt, és már annyira egyértelmű minden cselekedeted, ami eddig történt. Ne haragudj, amiért ennyire tapintatlan vagyok és nem vettem észre a kézenfekvő dolgot.

– Én nem haragszom, nincs miért. De csodálkozom, hogy még itt vagy – vallom be.

– Miért? Esetleg el kellene szaladnom? – döbbenten kérdez vissza.

– Hát fogalmam sincs, hogyan is reagálnak az emberek az ilyen dologra.

– Nem vagy ettől kevesebb, ezt jegyezd meg – érzem, hogy ajkain kedves mosoly húzódik, s ez az enyémére is ezt varázsol. – De múltkor.. oké, lehet, hogy hülyének fogsz nézni, de még a baleseted előtt, láthattalak a parkban talpig fehérben, Miával?

– Lehetséges. Szoktam ki járni, amikor melegebb az idő, bár anya nem igazán rajong ezért.

– Érthető, hogy félt. Szerintem minden szülő, pár, barát vagy éppen testvér félti a hasonló helyzetben levő személyt.

Mielőtt sikerülne reagálni, Mia megzavar bennünket, ahogyan újfent közöttünk levő helyre ugrik.

– Kifutkároztad magad? – ölelem meg. Megnyalja az arcomat, én pedig elhúzódok tőle, míg törölgetni kezdem.

– Nagyon vidám kutyus.

– Igen, túlságosan is – nevetek fel. – Viszont én pedig éhes vagyok. Te reggeliztél már?

– Nem, de most, hogy mondod, el is felejtettem. Beugrottam a boltotokba és édesapád küldött meleg péksüteményeket. A konyhában vannak, a pulton.

– Akkor menjünk be.

Lehajolok, hogy a cipőimet visszavegyem, majd a pokrócokat felkapom. Elindulok, de Harry mellkasába ütközök. Illata most még jobban az orromba kúszik, melyet meg is dörzsölök az ütközésnek köszönhetően.

– Ne haragudj, gondoltam, hogy segítek.

– Kérlek, csak a sajnálatot ne, rendben? – kérlelem.

– Csak segíteni szeretnék, hogy mielőbb a melegben lehessünk – fogja meg az egyik kezemet, s a saját alkarjára csúsztatja. – Nem sajnálkozok, megígérem.

– Köszönöm.

♪

A konyhában Harry ragaszkodik ahhoz, hogy leüljek, míg ő egy-egy tányérra kipakol. Természetesen magyaráznom kell neki, hogy mit hol is talál, míg közben vizet is oda tesz forrni teának szánva. Hamar csúsztatja elém a tányért, amelyen a kedvencem van. Legalábbis édesapám azt mondta neki, hogy nagyon is szívesen fogyasztom, s az ínycsiklandozó illatból ítélve, valóban a csokoládés-kókuszos sütemény pihen előttem. A csészék is hamar az asztalra kerülnek, majd Harry bemászik mellém.

– Tegnap hallottam az interjúdat – szólalok meg, ahogy a falat lecsúszik a torkomon.

– Valóban? És, mit gondolsz?

– Az interjúról?

– Hát igen – kevergeti meg a teáját, majd hallom, ahogyan morzsaszemek potyognak a porcelánra.

– Megmondom őszintén, hogy nem igazán tudtam figyelni. Sissy leszedte iTunesról az albumod, és onnantól veszett ügy volt az egész.

– Első számú rajongó? – nevet fel.

– Hát vigyázz, ha erre fele jössz. Csodálom, hogy reggel nem a sikítására ébredtem.

– Remélem tudod, hogy totál lejáratod a húgodat.

– Megérdemli a reggeli akciója után – mosolygok, s egy kis darabot a számba veszek.

– Ne haragudj, hogy így beállítottam.

– Egyezzünk meg abban, hogy nincs bocsánatkérés és sajnálkozás, rendben?

– Rendben.

Mosolyogva emelem számhoz a csészét, amelynek melege el is éri az ajkaimat, s felszisszenek. Harrynek kuncogását hallom, de nem szól semmit, és azt hiszem, hogy ez a szerencséje, mert kellően megbánná a dolgot.

4.Fejezet♪Támogatás

T A Y L O R

Az ágyon elnyúlva hallgatom az egyik éjszaki, interjús műsort. Mia mellettem heverészik, bár folyamatos érintkezésben van velem. Simogatom, míg jókat nevetek az elhangzott dolgokon. Ezt a műsort régóta követem. Imádom, ahogyan a műsorvezető könyörtelenül beszól a vendégeknek, s a hazugságaikat is leleplezi könnyedén. Nem mintha annyira nagy bulvárban élnék, de ez valamiért mindig is lefoglalt, s kis időre valóban megnevetettet, ahogyan ez most sincs másképpen. Még csak most kezdődött, de a vigyort egyszerűen nem lehet lehervasztani az arcomról.

Kopogás zavarja meg a vidámságomat, mire Mia is felugrik, s egy pici vakkantást enged meg magának.

– Jól van nagylány – simogatom meg, mire visszaheverészik mellém. – Gyere!

Kiáltom el magam, hogy biztosan meghallja az ajtó másik felén levő személy.

– Csentem fagyit – Sissy vidám hangja túlharsogja a reklámot is, ahogy becsukja maga mögött az ajtót.

– Már is nem érvényes, mert a lelkesedésedet a szomszéd is tisztán hallotta.

– Jól van, a szándék a fontos – süpped be mellettem az ágy, s az ölembe helyezi a tálkát, mire Mia is mozgolódni kezd. – Kislány, az nem a tied – kezdi el csesztetni Sissy.

– Anyáék?

– Már felmentek, holnap mind a ketten korán mennek. Hogy van a kezed?

– Még rajta van a kötés, de anya, amikor lecserélte azt mondta, hogy már szép és legkésőbb, de egy hét múlva már el is hagyhatjuk, de nyomai maradnak.

– De legalább lógathattad a lábadat az ágyban most két hétig – jegyzi meg nevetve.

– Mintha enélkül nem azt csinálnám – sóhajtok, s egy nagy adag fagylaltot a számba kanalazok.

– Ugyan – teli szájjal beszél. – Hm, ki ezt a szexiség?

– Hát a folyton járó szádtól nem hallottam.

– Valami Harry – motyogja, s el tudom képzelni, ahogyan a televízió képernyőjére van tapadva.

– Hát ezzel most nagyon sokat segítettél – nevetek fel, leteszem az éjjeliszekrényre a kis tálacskát, majd a poharamat emelem fel, s pár korty vizet iszok.

– Harry Styles – motyogja Sissy. – Ismerős, de nem tudom hova rakni.

– Valószínű a boltból. Ő jár hozzánk, ő vitt be a kórházba.

– Mi van? – kiált fel, mire Mia mocorogni kezd mellettem. Ismételten simogatni kezdem, hogy megnyugodjon. – És ezt csak így közlöd?

– Mint tudod, én nem látom, szóval nem tudom megállapítani, hogy igen, ez a srác Sissy esete.

– Tudod, hogy nem így értettem – helyezkedni kezd, s a vállamra hajtja a fejét. – Ha ilyen srácok visznek kórházba, akkor én is csinálok valamit.

– Hallod te magad?

– Tudod, hogy milyen vagyok.

Elhallgat, így a tv hangját lejjebb is veszem, s fülelni kezdek. Igen, a hangja azonnal ismerőssé válik, ahogyan a szavak gördülékenyen hagyják el az ajkait. Érthetően, szépen beszél, bár olykor ő maga is belekavarodik abba, amit mond.

– Izgatott vagyok a lemez miatt, igen. Bár a fogadtatás nagyon jó volt, de még várom a visszajelzéseket. Sokat jelent, hogy sikerült kiadnom a korongot, és, hogy napok alatt mindent el is kapkodták az üzletekből – felel a műsorvezető kérdésére. Hallani lehet, hogy mennyire is büszke arra, amit elért, s hogy az izgatottsága mennyire is valódi.

– Mikor indulsz turnéra?

– Még nincs megtervezve, idén még biztosan nem. Lehetséges, hogy a nyáron, de ez a napokban fog biztossá válni.

– Meg kell hallgatnunk! Hallanom kell a hangját – Sissy felpattan mellőlem, s már csak a fiókom csapódásának hangjára leszek figyelmes. Visszahuppan mellém, de most nem fekszik el.

– Mit csinálsz?

– Használom a laptopodat és most leszedem iTunesról az albumát.

– Nem bírsz magaddal?

– Csak nem engedem meg magunknak, hogy egy ilyen jó pasinak az énekhangját ne halljuk.

Nem is felelek inkább semmit, s próbálok újra az interjúra összpontosítani. Harry válaszol még pár kérdésre, de hangja olykor kissé megremeg, vagy a szavakat nem találja néha. Mosolyt csal az arcomra, hogy ennyire még ügyetlen ebben a világban, s talán ki is jelenthetem, hogy jól is áll neki. Bár nem látom, de minden apró kis rezdülés, bizonytalan hang, nevetésbe torkolló mondat nekem ad igazat, ahogyan is, hogy a nézők tapsolnak, nevetnek, s olykor sikítanak is.

– Legalább nincs barátnője – jegyzi meg Sissy.

– Ezt meg honnan szeded? Nem beszélt erről – húzom feljebb magamon a takaró meleg anyagát.

– Internet egy csoda találmány, drága testvérem – jegyzi meg, majd egy zenének dallamai kezdik el belengeni az egész szobát. – Meg is van az album.

Tudom, hogy fülig ér a szája önelégültségében. Lejjebb veszem a televízió hangját, hogy a zenét rendesen halljuk, s ne hívjuk fel magunkra a szüleink figyelmét.

– Igazán szerelmes egy lélek lehet.

– Nekem ez a szám tetszik – ismerem be, hiszen a lassú dallam, s a lágy szöveg azonnal megszerez magának. – És a hangja sem rossz.

– Nem rossz? – nevet fel. – Bot füled van, ha ezt nem rossznak titulálod.

– Ne köss már belém – nevetek fel, s az ölembe mászó Miát magamhoz ölelem. Nyelvével megérinti a nyakamat, én pedig eltaszítom kissé magamtól a fejét. – Mindenesetre, nem volt pénzkidobás a lemeze megvétele.

– Amihez az én számlám járult hozzá.

– Hát a te géped volt a legközelebb – mondja, s egy másik zenére kapcsol. – Vedd úgy, hogy segítesz a karrierre beindításában. De azt hiszem ez nekem is kelleni fog.

– Valahogyan sejtettem.

– Legalább támogatom pár fonttal.

– Te és a jó szíved – csúszok lejjebb, hogy végre kényelmesen elfeküdjek. Mia kimászik az ölemből, s bal oldalamon kényelmesen elfoglalja a helyét. – Hány óra? – Elnyomok egy ásítást, de Sissy továbbra sem zavartatva magát lavíroz a számok között. Meglököm kissé.

– Hé, kilököd a kezemből a géped – mordul rám.

– Az enyém, pontosan. De aludni szeretnék – újabb ásítás hagyja el a számat.

– Kidobsz? – háborodik fel, de tudom, hogy ez csak rájátszás.

– Nem, felőlem maradhatsz, de fülhallgatóval szórakozz tovább – fordulok az oldalamra, s hallom, ahogyan az éjjeliszekrényemre teszi a gépet, s le is mászik az ágyamról.

– Jól van, magadra hagylak, legyél öregasszony és gubózz be – nevet fel, s az arcomra nyom egy puszit.

– Biztos vagyok abban, hogy már éjfél is elmúlt.

– Lehetséges, hogy igazad van – kuncog. – Jó éjszakát!

– Neked is!

♪

Másik oldalamra fordulok, s hallom fél füllel, hogy Mia leugrik az ágyamról. Reménykedem benne, hogy csak a játékaihoz megy, s nem a hasa szólítja, mert még semmi hangulatom elhagyni az ágyat, annak ellenére, hogy tudom, ki kell engednem az udvarra is. A takarót feljebb húzom a testemen, arcomat a párnába nyomom még jobban, s igyekszem visszaaludni csak még egy kicsikét. Melegem van, de eszemben sincs a kényelemből kilökdösni magamat.

Mia a körmeit az ajtóhoz érinti, talán kissé meg is karcolja a fát, amiért anya nagyon dühös lenne, de egyszerűen nem lehet erről a rossz szokásáról leszoktatni. Kisebb hangok is kiszöknek a száján, s már éppen erőt vennék magamon, amikor az ajtóm kivágódik. A kutyusom felnyüszít, de már csak a távolodó lépteit hallom.

– Oké, ideje felébredned – Sissy őrült módjára csapja be maga mögött az ajtót.

– Mi a bajod? – fordulok a hátamra, s a hajamba túrok, ami valószínűleg a felvállalható kinézettől messze áll.

– Mássz már ki az ágyból, az Isten szerelmére!

– Eszemben sincs, még ráérek.

– Tay, ne idegesíts fel – ragadja meg a kezemet, s húzni kezd.

– Oké, totál megzakkantál!

– Gyere!

Szinte felránt a kezemnél ismételten.

– Hova rángatsz, mi történt?

– Pszt! Bízz bennem, de maradj csendben. A fürdőbe megyünk.

– Ha ez valami ócska tréfa akar lenni, akkor ehhez nincs kedvem.

– Kérlek, bízzál bennem.

Sóhajtok, de végül rábólintok a dologra, s hagyom, hogy a fürdőszobába vezessen. Szinte belökdös már az ajtón, s most sokkal halkabban csukja be, mint előtte a szobámét.

– Most már beavatsz?

– Moss fogat, ilyenek.

– Sissy, kérlek! Mondd már el, hogy mi van.

– Oké, de ne akadj ki, rendben? – fogja meg a kezemet, én pedig a pultnak dőlök. – Jött hozzád valaki, és össze kellene kapnod magad.

– Kicsoda? Senkit nem várok – értetlenkedek.

– Ki fogsz akadni – hallom, hogy lepakol valamit a szennyes tartóra, s a földre.

– Ne húzd az agyam, kérlek. Miket pakolászol?

– Ruhát hoztam neked, meg ilyenek. Így nem mehetsz ki!

– Mi az, hogy így nem mehetek ki? – nevetek fel. – Most ébredtem, és pizsama van rajtam. Nem tudom, hogy mit várt az illető, hogy puccba vágva várom őt?

– Csak egy farmer, szürke pulcsi, és cipő, nem kisestélyi, nyugodj meg.

– Oké, ki az? Most már bökd ki!

– Harry Styles.