35.Fejezet♪Lassú kezek

 H A R R Y

- Oké, kitaláltam egy kis esti szórakozást – ülök le Tay mellé egy hideg itallal. Mióta eljött a rendelőből, teljesen a gondolataiba feledkezett. Amúgy is a terveim között szerepelt, hogy az egyik régen látott barátomat meglátogatom hamarosan. Nos, mivel egy városban tartózkodunk, és ennek megkoronázásaként még koncertet is ad ma, így lecsaptam az alkalomra. – Koncertre megyünk.

- Milyen koncertre? – már is izgatottság hangzik fel benne, én pedig imádom, amikor ennyire lelkes. 

- Egy régi, jó barátom a városban van, és ma koncertezik. Elmegyünk meghallgatni és találkozunk vele utána. 

- És miért csak most szólsz? Hány óra? Mikor indulunk?

Megfogom a derekát, mielőtt kibillen az egyensúlyából és orra esik a nagy lendületnek köszönhetően. Mosolyog, és annyira örülök, hogy boldognak látom.

- Remélem, hogy a következő koncertélményemet már látni is fogom.

- Teszünk róla, hogy így legyen – csókolom meg, de el is engedem. – Irány készülni.

A szobába megyünk. Mind a ketten lezuhanyozunk, elvégezzük a dolgainkat. Utolsó simításként pedig Miának kiteszem a vacsoráját és friss vizet, majd egy fülvakarás után indulunk is.

- És ki is ez az ismerősöd?

- Hm, nem lenne jobb, ha meglepetés lenne?

- Húzod az idegeimet – teszi keresztbe a lábát, és a combomra simítja a kezét. – Oké, akkor annyit mondj, hogy ismerem-e.

- Személyesen?

- Személyesen nem ismerek hírességeket – mormolja az orra alatt, mintha ő maga nem az lenne. 

- Héj, a legnagyobb híresség, a főnyeremény szerelmed itt ül melletted – fülig ér a szám, míg Los Angeles forgalmával veszem fel a versenyt a meleg, esti időben.

- Basszus, teljesen elfelejtettem. Ma még nem is készítettem selfiet veled. Mit fogok posztolni az internet népének? – sóhajt. – Oké, most komolyan bébi, ismerem?

- Vannak számai, amiket szoktál hallgatni – adok egyszer ennyi információt. 

- Hm, miért nem mesélsz nekem soha a barátaidról? – mereng el, én pedig imádom, ahogy a szájával kissé csücsörit, miközben gondolkozik. – Énekelnél tőle?

- Az túl egyszerű lenne.

- Ott volt tegnap a koncerteden? 

- Olyan kérdéseket teszel fel, amik egyszerűen csalásnak minősülnek.

- Ne húzd az agyam – nyög fel és finoman rácsap a lábamra.

- Oké, legyen. Kapsz egy kis információ morzsát – átgondolom gyorsan a kedvenc számának a szövegét, és rákezdek egy sorra. – The coffee’s cold, He turned around and said „I hope you know you are beautiful, have you ever been told?” (A kávé hideg. A fiú megfordult és mondta: Remélem tudod, gyönyörű vagy, mondták már?)

- Úr isten! Niall koncertjére megyünk?

- Igen, kicsim.

Annyira boldog, és az én szívem is melegséggel van átitatva, ahogyan az ő ragyogó arcát nézem. 

- El sem hiszem! Most izgatottabb vagyok, azt hiszem.

- Nyugodj meg, ugyan olyan bolond, mint én – röhögök fel, emlékezve a sok csínytevésre, amiket fiatalabb korunkban követtünk el. – Ne gondolj rá sztárként, ő csak egy régi cimborám.

- Neked, de nekem nem.

- Szeretném, ha te is így tekintetnél majd rá. Meglátod, hogy mennyire közvetlen és olyan, mint mi.

- Te magad mondtad, hogy mi magunk is hírességek vagyunk – mutat rá a valóságra. – Akkor, hogy tekintenék őrá úgy, mint valami hétköznapi ember?

- Most azt hiszem kissé zavar ez a rajongás – viccelődök. – Koncert után megyünk be hozzá, aztán elmegyünk egy helyre, ahol folytatódik az este.

- Egyre jobban hangzik.

♪

Befelé az arénába már hangos kiabálások, sikítások és énekek hangzanak. Tudom, hogy még időben vagyunk, bár az előzenekar már játszik. Szorosan fogom Taylor kezét, és figyelek arra, hogy a lépcsők se okozzanak gondok neki. A fenti vip részlegre adott Niall nekünk jegyet. Bár véleményem szerint nincs is jobb a tömegben tombolásnál, Taylornál ez jelenleg, még nem opció. Hiszen annak ellenére, hogy magam is azt tartom a legszórakoztatóbbnak, a legveszélyesebbnek is egyben. Sok az őrült rajongó.

- Harry! – kiált egy lány, aki mellett elhaladunk. Bár másik szektorban van, így nem tud hozzánk közelebb jönni, annak ellenére a hangja teljesen felhívja a körülötte levő lányok figyelmét is. Na ez az, amit nem akartam egyáltalán. Niallre való tekintettel, illetve Tay miatt sem. 

- Menj oda nyugodtan – mondja Taylor, és már készül elengedni a kezemet. Annyira jószívű, és mindig a rajongókat tartja első helyen. Imádom ezért, de olykor szidom is. 

Hátra pillantok a két őrre, akik velünk vannak. Azonnal közelebb lépnek, majd közrefogják Taylort, akinek a fülébe súgom, hogy egy pillanat és jövök. Aláírok pár karszalagot, készítek néhány selfiet, majd jó szórakozást kívánok a lányoknak. Sajnos nincs mindenkinek lehetőségem adni autogramot, ahogyan fotózkodni sem. 

Átölelem Tay derekát és tovább vezetem, amíg el nem foglaljuk a számunkra fenntartott két széket. Leülünk, mögöttünk még mindig hangosak, így hátra intek nekik, de oda már nem megyek. Rosszfej lehetek, de ez nem rólam szól, hanem a lassan színpadra lépő Niallről és a mellettem ülő lányról, aki annyira lelkes.

Mielőtt még elfoglaltuk volna a helyünket, szereztünk vizet és kis nassolni valót. Taylortól lopok is a csokiból, amiért nem rajongok annyira, de azért incselkedem vele kissé. Olykor rácsap a kezemre, de azért szívesen ad finom falatokat. Közel ülök hozzá, hogy érezze a jelenlétem, de nem túl közel, hogy túlsok újságcikk jelenlen meg rólunk. Így is már a klinikán tett látogatásunkról szólnak a mai újságok, és hogy Taylort meg fogják operálni. Sejtelmem sincs, honnan szereztek ilyen pontos információkat, de ezen inkább nem is idegesítem magam.

- Fergetegesek ezek a srácok – kiabálja a fülemben, míg újabb mogyorós csokoládégolyót dob a szájába. – De nagyon várom Niallt. 

- Izgul is, hogy a legjobb formáját hozza – blöffölök, bár valóban kicsit izgulni szokott fellépés előtt, ahogyan szerintem a többség a zenészek közül.

- Csúnya, ha azt mondom, hogy soha nem rajongtam a koncerteken az előzenekarokért? Tudom, hogy ők is megdolgoznak a sikerért, és ez nagy lépés nekik, de még nem igazán sikerült egyiküknek sem lenyűgöznie engem.

- Hát, nem mondom, hogy szép, de értem, hogy mire gondolsz. Másra váltasz jegyet, annak ellenére, hogy ők is benne vannak. És sokszor számunkra ismeretlenek lehetnek.

- Igen, igen.

Csend lesz, aztán akkora sikítás telíti el az arénát, hogy tudom, Niallnek ez hatalmas löketet ad. Taylor is felpattan, hasonlóan átszellemülve, ahogy az első akkordok felhangzanak. Még nem láttam így. Volt, hogy a saját koncertemen oda-oda pillantottam, de az akkor is teljesen más, mint így mellette ülni és átélni vele ezt az őrületet. Az pedig, hogy az egyik legjobb barátom koncertjén vagyunk, csak hab a tortán.

Az őrjöngés teljesen magával ragadja. Ő is tapsol, sikít. Felállok, még mindig úgy, hogy érezze a jelenlétemet. Főleg most, hogy hangban nem igazán tudunk kommunikálni a hatalmas hangzavarnak köszönhetően, ami csak erősödik egyre jobban, ahogy Niall fellép a színpadra, és a hangja betölti a teret.

♪

- Úr isten – ugrik a nyakamba Tay. – Nagyon köszönöm, hogy elhoztál.

- Semmiség kicsim – csókolom nyakon. Szorosan ölelem, míg körülöttünk a koncert végeztével hatalmas extázisban vannak. Akadnak olyanok, akik most akarják a figyelmemet megszerezni, de egy intésnél többet nem tudok tenni. – És legalább Niall koncertje is sold out lett.

- Annyira szemét vagy!

Felröhögök és vezetni kezdem a biztonságiak ölelésében a hátsó részre, a színfalak mögé. Ujjai szorosan fogja az enyémet, szinte már elszorítja a vérkeringést, míg a másik kezével öleli az enyémet.

- Nyugodj meg.

- Nyugodt vagyok – mondja, amolyan jelzés képpen, hogy fogjam be a számat, és nem hozzam őt kínos helyzetbe. 

- Hé, Harry – Niall hangja úgy töri meg a pakoló emberek tömegét, hogy még magam is meglepődőm, annak ellenére, hogy milyen régóta ismerem. – Haver, de örülök, hogy el tudtatok jönni. Biztos te vagy Taylor, már rengeteget hallottam rólad ettől a fafejtől.

- Szia – mosolyog Tay, kissé szerényebben, mint ami, Niallel ellentétben, aki mindig közvetlenebb, barátságosabb a kelleténél. – Én is örülök a találkozásnak.

- Meglep, hogy Harry elhozott magával, nagyon rejtegetett mindenki elől.

- Valaki dolgozik és nem ér rá mindig, ellentétben veled – jegyzem meg vigyorogva, melyet Niall csak egy mosolygó felrándítással elenged.

- Nem is értem, hogy bír ki melletted ennyi időt ez a lány – sóhajt fel drámaian. – Oké, összekapom magam és jövök is. Pár perc. Addig talán Haliee is előkerül.

- Ő is itt van? – Taylor hangja már is sokkal közvetlenebbül hangzik. Tudom, hogy Halieevel már dolgozott együtt a múltban. 

- Igen, valahol itt kószált a koncert közbe, nem tudott felmenni elvileg hozzátok. De biztos mindjárt előkerül.

- Hé, babe, nagyszerű volt, imádtak! – a hátunk mögül meg is jelenik az emlegetett személy. – Sziszasztok! 

Két puszit nyom az arcomra, majd Taylort szorosan magához öleli. Már is a barátnőm is jobban feloldódik, így én is megnyugszom, hogy az este folytatása már gördülékenyebb lesz.

34.Fejezet♪Az angyalok városa

T A Y L O R

- Figyelj, Harry – mondom neki a hotel kanapéján elnyúlva, éppen egy előző esti koncert után, kissé még álmosan. Legalábbis a részemről. – Arra gondoltam, hogyha visszatérünk Londonba, szeretném a legjobb szemészt felkeresni, és szakvéleményt kérni.

Csend telepedik a szobára, míg Mia is csendesen pihen az ölemben, míg én a füle tövét vakargatom az egyik kezemmel. A másikban egy forró tea pihen, melybe olykor belekortyolok. Harry hallgatása kisebb félelemmel tölt el.

- Itt hagytál? – tudom, hogy nem, hiszen a lábaim az ő ölében pihennek.

- Ne haragudj, csak elgondolkoztam. Teljesen támogatlak mindenben, viszont, ha megengedsz nekem egy felvetést kicsim, akkor lenne egy ötletem.

- Igen? Micsoda?

- Pár nap múlva Los Angelesbe megyünk – közli a tényt, ami mindkettőnk naptárában benne van. Neki a koncert miatt, nekem pedig egy fotózásom lesz. – Van egy ismerősöm. Orvos. Kikérem a véleményét. Amerika sokkal előrébb jár az orvostudomány terén, és véleményem szerint ott kellene első körben végigmennünk. Természetesen több szakvéleményt is ki lehet kérni, és ahhoz mész, akihez csak szeretnél. Támogatlak, mindössze ez egy javaslat a részemről.

- Persze, ha úgy gondolod, ott is utánajárhatunk. Csak valahogy érzem, hogy addig nem nyugszom, amíg nem mondanak valamit. Muszáj tudnom.

- Ez rendben is van kicsim. Nem kell elsietni, mint mondtam, több orvoshoz is elmehetünk, és aki a legszimpatikusabb, legkecsegetetőbb, őt választod. A te döntésed teljes mértékben. Viszont Gemma írt, a tárgyalás időpontja ki van tűzve.

- Tudom, hogy rólam van szó, de nagyon nem akarok ott lenni. Ha Scott ott van, az nem elég?

- Megoldjuk, felhívom később és megbeszélek vele mindent. Ne aggódj, rendben? – szorítja meg finoman a lábamat.

Kopogás zavarja meg a pillanatot, mire Harry feláll, és Mia is érzem, hogy felemeli a fejét. Vakargatni kezdem a füle tövét, de, ahogy Shawn hangja a térbe hasít leugrik a kanapéról. Feljebb ülök, és érzem, hogy Mia visszahuppan a kanapéra mellé. 

- Üdvözlöm hölgyem, hoztam valamit neked.

- Hm, tényleg? Micsodát? – nyújtom a kezem, és érzem, hogy egy meleg papírpoharat tesz a kezembe. A számhoz emelem, de először csak megszagolom. – Matcha? 

- A kedvenc lányomnak a kedvenc itala.

- Na, finoman – szól közbe Harry és vissza ül mellém. Elveszi tőlem a poharat, és a hümmögéséből ítélve tudom, hogy megkóstolja – Remélem nem megmérgezni akarsz bennünket.

- Belőled élek, hülye lennék.

- Értékelem az őszinteséged. Nem akarok udvariatlan lenni, de minek is köszönhetjük a látogatásod?

- Ja igen, a holnapi napon már LA-ben kellene lennetek. Foglaltam jegyet, minden el van intézve. Lesz egy tárgyalásod, egy filmforgatásról.

- Tessék? Megkaptam? – Harry hangja annyira lelkes, én pedig rettentően büszke vagyok rá.

- Még a részletek kérdésesek, de én is oda megyek veletek, és leülünk megbeszéljük a szerződés minden szegmensét.

- Ez hatalmas lehetőség – ragadom meg Harry figyelmét két korty latte között.

- Nagy lépés a karrierje szempontjából, és reméljük, hogy addig minden zűr lemegy, és tényleg ez fogja csak adni a hírnevét.

Kicsit magamra veszem, de el is engedem a dolgot. Harryvel részletesen mindent átrágtunk a problémákkal kapcsolatban, így csak csendesen kortyolom az italomat, és Miát babusgatom, aki szerintem már el is aludt.

                                                                        ♫

Los Angelesbe érve a nap finoman simogat. Annyira jó érzés érezni a melegséget a bőrömön, annak ellenére, hogy lassan a mi hazánkban is beköszönt a nyár. Talán még ki is tudom jelenteni, hogy szinte égetnek a nap sugarai, és még a hajamat is fel kell kötnöm, mert kellően melegem van.

- Annyira szeretem – mondja mellőlem Harry, akinek az autója már várt bennünket a reptéren.

A kabrióval csak úgy hasít a forgalomban, és ennek köszönhetően a még összefogott hajam is olykor az arcomba csap. Mia az ölemben fekszik, pórázt szorosan fogom a biztonság kedvéért, de úgy érzem, hogy teljesen nyugodt. Mivel Harrynek van itt egy saját apartmanja, így oda megyünk hotel helyett, aminek örülök. Sokkal szabadabb, és elvileg a tágas udvarnak köszönhetően Miának sem lehet majd panasza. Aztán persze amiatt is újra elfog az aggodalom, hogy miként fogom a házban kiismerni magamat, de igyekszem nem túl párázni a dolgot. Az alsó szint használata van tervben, ami az egyik vendégszobát jelenti, de Harrynek az ötlete volt, hogy a saját hálója helyett lenn maradjunk.

- Holnap reggel megyünk az orvoshoz – vonja magára a figyelmet Harry. – Kicsit sűrű lesz a program holnap, de máshogy nem tudtam megoldani.

- Mikor lesz a megbeszélésed?

- Kora délután. Szeretnél jönni vagy inkább otthon megvártok?

- Ha haza tudsz dobni bennünket, akkor megvárunk. Kétlem, hogy rám is számítanának ott. Nem akarok zavarni.

- Én pedig arra gondoltam, hogy velem jöttök, aztán elmegyünk az arénába megnézni a helyszínt, a színpadot, mindent. Ott még van egy-két egyeztetni valóm. 

- Akkor legyen, ahogy szeretnéd.

H A R R Y

Jó újra LA-ben lenni. Mintha a második otthonom lenne, főleg, hogy itt sose kell szállódában élnem. Az pedig csak extra jó, hogy Taylor is velem van, aki már éppen ébredezve szedi össze magát, hogy az orvoshoz menjünk. Nagyon örülök, hogy egy ismerősömnek köszönhetően az egyik legjobb szemészhez sikerült ilyen hamar időpontot kapnunk. Ám elgondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha valóban helyrejön Tay látása. Fog-e változni a dolog kettőnk között bármilyen irányba is, vagy minden marad így. Sejtelmem sincs, hogy mit is várhatok, de mindenképpen a megejtett konzultáció után ráérek aggodalmaskodni ezen.

- Indulhatunk – jelenik meg Taylor, egy laza nyári ruhát viselve.

Elköszön Miától, aki a házban marad. A teraszajtót nyitva hagyjuk neki, így az udvarra szabadon ki tud jutni, amikor csak szeretne. Viszont annyi programunk van, ahova nem vihetjük magunkkal, hogy muszáj emiatt ezt a megoldást alkalmaznunk. 

- Nyugodj meg – teszem a kezemet a combjára, ami idegességében jár, míg ujjai a ruhája anyagát gyűrik. Már félúton vagyunk az orvos magánklinikája felé, és hülyeség lenne a részemről azt állítani, hogy én magam nem izgulok, de úgy vagyok vele, hogy ennél rosszabb nem lehet. – Minden rendben lesz.

- Elkezdtem hinni, tudod? És a reménnyel bennem úgy gondolom, hogy muszáj sikerülnie – kihallok a hangjából egy mély vágyakozást. – Szeretnélek látni, Harry. Szeretném a közös pillanatainkat, a rengeteg csodás várost, amiken átutazunk, megnézni. Mindent kiélvezni. Önző vagyok, lehet, de szeretnék a szemeidbe nézni, amikor azt mondom, hogy szeretlek.

- Egyáltalán nem vagy őrült, kicsim – ragadja meg a kezemet és a tenyerembe csókol. – Én is szeretném, ha láthatnál mindent. El sem tudom képzelni, hogy ez milyen lehet számodra, hiszen te tudod, hogy milyen az, ha él a szemed világa. 

- Eddig azt hittem, hogy nemzavar, de most, hogy van remény, nagyon szeretném, hogy teljesüljön.

- Mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy újra láss, megígérem.

- Tudom, de sajnos nem rajtad múlik – sóhajt fel lemondóan, míg én felkanyarodom a parkolóba.

Rengeteg gondolat kavarog bennem és magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes, amit mondhatnék neki. Tegnap éjjel beszélt a szüleivel, akik támogatták, de azt is elmondták neki bölcsen, hogy ne élje bele magát, amíg egy tényleges jó szakvélemény nincs a kezében arról, hogy megmenthető. Hasonlóan gondolom, viszont a szerelmes csöpögő szívem próbálja a legeslegpozitívabban felfogni a dolgokat, és bíztatni őt. Teljes mellszélességgel állok mellette, és fogom a kezét, ami tudom, hogy jelen esetben nem sokat ér, hacsak lelkilek fel nem melengeti.

33.Fejezet♪Hangos szó, haragos szót követ

 T A Y L O R

Jó pár napja túl vagyunk a shown, a nézők véleményein, és az őrült kavalkádon. Már tovább repültünk másnap a következő helyszínre, hogy Harry oda érjen időben, s ki is pihenje magát, mielőtt a színpadra lép. Már a negyedik koncerten is túl vagyunk, én pedig mindegyiket ugyan úgy élvezem, mintha először lennék ott. A színpad takarásában megbújva, egy hangszóró dobozának tetején végig hallgattam fülemet simogató mély hangját. A szívemet melengette ebben a zord időben a jelenléte, és hogy egymást támogatva megyünk előre. Nagyon értékelem, hogy igyekszik óvni, annak ellenére, hogy nem az ő felelőssége ez az egész. Mindig próbálkozik elvenni a figyelmemet, Gemmával ő tartotta a kapcsolatot, míg nekem a szüleimmel való kapcsolattartás maradt. Nagyon komolyan aggodalmukat fejezték ki, amint az angol újságok, majd a világsajtó is lehozta ezt az egész perpartvart. Aggodalmaskodnak, amit meg is tudok érteni, de igyekszem megnyugtatni őket minden alkalommal, illetve én sem mutatom, hogy mennyire ideges vagyok nap, mint nap. Pedig az agyam folyamatosan kattog, Harry igyekezetének ellenére is. Folyamatosan az jár bennem, hogy milyen ember képes ilyenre? 

- Merre jársz? – Harry hangja ránt ki a gondolataim rengetegéből.

A gépen ülve már úton vagyunk vissza Londonba, és nincs is sok vissza belőle. Már későre jár, koncert után vagyunk, és nagyon sajnálom, hogy Harry fáradtan még kénytelen miattam utazni, pár nap múlva pedig a következő koncerthelyszínre. 

- Túl akarok lenni ezen az egészen – ujjaim az övéivel játszanak. – De hosszú folyamat lesz.

- Holnap beszélünk az illetékessel, és már okosabbak leszünk – csókol a tenyerembe. – Nyugodj meg, és pihenj. Nem érdemes kikészíteni magad ilyenek miatt.

- Tudom.

Igyekszem lezárni hamar a témát, mert már annyira a mindennapjaink része. Nem akarom már őt sem terhelni ennél jobban, az én problémámmal. Mert lássuk be, hogy ő a múltamnak azon részén nem volt mellettem, és most tiszta szívéből, mert szeret, áll mellettem teljes mellszélességgel. Amiért borzasztóan hálás vagyok neki.

Leszállva a gép fedélzetéről, szorosan Harry mellett megyek, keze az enyémet fogja, míg oldalunkon biztonságiak. Annak ellenére, hogy nem látom a körülöttem levő emberek tömegét, lehajtom a fejemet, hiszen a fotósok olyan erővel kiabálnak nekünk, hogy számomra nagyon is zavaró. Soha nem szerettem ezt a részét a munkánknak. Tudom, sokan mondják, hogy ez együtt jár a népszerűséggel, de véleményem szerint, mi is emberek vagyunk, akiknek jogukban áll nyugalomban eljutni egyik pontból a másikba.

- Taylor, nézz ide!

Értetlenség suhan át az arcomon, de igyekszem kizárni őket, és tartani a lépést Harryvel.

- Igaz, hogy lát?

- Miért hazudik az embereknek?

- Tudjuk, hogy nem vak és Harryt is becsapja!

Ujjaim úgy szorítják Harry ujjait, hogy félek, elszorítom őket teljesen. Az emberek kiabálásai teljesen ledöbbentenek. Eddig nem találkoztam ezekkel a vádakkal, és teljesen abszurd, ahogyan ezeket hozzám vágják. Hogy is fordulhat meg bennük, hogy csak megjátszom a vakságomat? Ez nem egy olyan dolog, amivel annyira viccelődni lehetne, véleményem szerint. Nagyon is sok mindent megadnék azért, hogy visszakaphassam a szemeim világát, ám bármit azért nem. Hiszen így is tökéletlenül tökéletesnek nevezhető az életem. Boldog vagyok. Harry boldoggá teszi a pillanataim, a családom, a barátaim. Csinálhatom, amihez éret, s amit annyira szeretek. Nem is beszélve Miáról, aki annyira az életem része, mióta elvesztettem a látásomat, hogy el sem tudnám nélküle képzelni az életemet.

Harry finoman megszorítja a kezemet és az oldalához húz. Remegek, a torkomat a keserű epe égeti, míg a könnyeim igyekeznek feltörni makacs módon, de nem engedem nekik. Nem fogom ezek a piócák előtt kifejezni az érzelmeimet, mert nem érdemlik meg. Még a válaszomra sem méltóak, még ha nagyképűen is hangzik. Úgy is a saját igazukat hajtják, és magasról tettek mindig is arról, hogy kit, hogyan sértenek meg.

Fogalmam sincs, hogy miket jutunk el az autóig, de percek múltán már a bőr puhaságába süppedve, a biztonságot nyújtó autóban ülök, Harryvel az oldalamon. Magához húz, ajakait a halántékomra nyomja, és nyugtatni próbál.

- Hogy fogalmazódhatott meg bennük ilyen?

- Tudod, hogy milyenek. Nem szabad ezekkel foglalkozni, akik szeretnek téged, melletted állnak, és ez a fontos.

- De azt hiszik, hogy téged is becsaplak?

Nem szól. Némaság borul az autóra, és teljesen a szakadék szélére kerülve a mélységbe zuhanok a lelki fájdalmammal.

 

♫

 Másnap azt hiszem, hogy a fejfájás úgy szakítja szét a fejemet, hogy nem akarok felkelni az ágyból. Harrynél töltöttük az éjszakát, bár tényleg nem sok minden történt. Forró fürdőt követett, egy csésze tea, ami sikeresen megnyugtatott kicsit, majd ágyba bújtunk, a karjaival szorosan ölelt, s nyugodtan álomba merültem, tudván, hogy a biztonságot nyújtó karjai között vagyok.

Meleg érintése ébredem. Nedvesség borítja az arcomat, én pedig igyekszem elhessegetni, ám nem sikerül. Apró vakkantás követi az egyiket a másik után. Azonnal magamhoz térek és a kezemet kinyújtva megérzem Mia puha bundáját. Teljesen hozzám bújik, én pedig hozzá. 

- Hát szia nagylány – ölelem meg, ő pedig annyira szorgosan osztogatja a puszikat, hogy nevetésre késztet. – Jól van, nekem is hiányoztál nagyon!

- Csak felébresztetted, te kis bestia. Pedig megbeszéltük, hogy nem fogod – Harry hangja hasít a levegőbe, majd érzem, hogy a matrac besüpped mellettem. – Jó reggelt. 

Kis csókot ad, végigsimít a hajamon. 

- Hogy került ide? Annyira hiányzott!

- Apukád hozta el reggel. Este írtam neki, és megkértem, hogyha lehetséges, akkor hozza el. Tudom, hogy nagyon sok boldogságot ad egy ilyen kis szőrpamacs és erre most nagy szükséged van. Amúgy neki is hiányoztál nagyon, mondta apukád.

- Ő is nekem, borzasztóan!

Teljesen elmerülök a kiskutyám babusgatásában, amíg Harry el nem zavar készülődni. Ő addig Miával játszik, én pedig a fürdőbe vonulok. Szerencsére azt már sikerült kiismernem az ittléteim során, úgyhogy könnyedén el tudok intézni minden dolgot, amire csak szükségem van.

Az autóban már dobog a szívem, és igyekszem összeszedni a gondolataimat. Nem tudom elképzelni a szituációt. Annyira abszurd az egész, de megnyugvással tölt el, hogy Harry mellettem lesz, Gemmával együtt és még a jogászunk is velünk tart. Arról nem is szólva, hogy Mia is itt van. Fejét vakargatom, mely az ölembe van hajtva, míg Harry a forgalommal küzd. Bár nem látom, de a halk szitkozódásai és a tipikus londoni dudálások mindent elmondanak. 

- Komolyan, ilyenkor nem dolgozni kellene az embereknek? – mérgelődik, bár tudom, hogy nem idegesíti fel ténylegesen magát.

- Talán vidékre kellene költöznünk – mielőtt végig gondolnám, csúszik ki a számon a kijelentés. Megdermedem. 

- Igen, mindenképpen támogatom az ötletet, annak ellenére, hogy imádom Londont.

Egy másodpercbe sem telik, hogy választ adjon, nekem pedig megkönnyebbülés árad szét a testemben, hogy vagy nem vette észre a kis nyelvbotlásomat, vagy nem foglalkozott vele. Mindenképpen kissé megnyugszom, és ez egy kis újabb gondolkodást ad nekem, elterelve a gondolataimat a jelenlegi problémáinkról.

- És te mit szólsz hozzám? – érzem, hogy az ölemben pihenő Mia fejét vakarássza, és melengeti a szívemet. – Te is jobban élveznél egy nagyobb udvart, igaz?

Elmosolyodom, és elképzelem, ahogy a jövőben, messze a nyüzsgéstől egy csodás házikóban találunk otthonunkra. 

                                                                         ♫

Kiborulok a tárgyalóteremben?

Gyenge kifejezés.

Szinte őrjöngők!

-  Mi az, hogy lefizette magát a menedzserem, hogy ne operáljanak meg? – ordítok. Soha nem ordítottam még így, mint most. Felállok, Mia is morog egyet. – Komolyan ezt a mai világban lehet?

- Azt mondta Matt Morisons, hogy ön is így szeretné, ha már így alakult.

- Maga pedig elhitte, ahelyett, hogy oda jött volna hozzám és megkérdez? Mi ez? Hol élünk? Tönkretették az életemet!

- Tay, nyugodj le – Harry fogja meg a jobbomat. – Ez sehova sem vezet, csak rosszul leszel.

Ő ül mellettem, míg másik oldalamon Gemma. A teremben van még az ügyvédem, aki egyben Harry ügyvédje is. Elmondta az úr, Scott, elején, hogy próbáljuk türtőztetni magunkat, és én attól tartottam, hogy Harry lesz, aki kikel magából, ám én vagyok, aki őrült módjára ordibál.

Lerogyok a székre és iszok egy kis vizet.

- Az ügyfelem azonnali kártérítést követel. Az ügy a bíróság elé fog kerülni, és nem praktizálhat, amíg az ügy le nem zárul. Még a mai napon beadom a keresetet – tájékoztat Scott mindenkit.

- Elnézést – egy ismeretlen hang szakítja félbe az ügyvédemet. – Mr.Charles vagyok, én képviselem Mr.Morisons-t.

- Az úr miért nem vesz részt a találkozón? – Scott hangja szigorú, és igazán számonkérő.

- Az ügyfelem külföldön tartózkodik jelenleg.

- Elmenekült a patkány, mielőtt számon lehetett volna kérni – jegyezi meg mellőlem Harry.

- A jövő héten tér vissza – Mr.Charles. – Én magam elnézést kérek a késésért, de fél órája kaptam az értesítést, hogy ma meg kell itt jelennem.

- Tehát még arra sem méltatta ez a pöcs, hogy önnek szóljon. 

- Kérem Mr.Styles – Scott hangja ragadja meg a figyelmet. – Folytassuk, kérem. Tehát ott tartottunk, hogy bíróságra visszük az ügyet. A hangfelvétel a tulajdonunkban van, és ezt természetesen fel is fogjuk használni, ezt felesleges lenne tagadni.

Mindenféle megfogalmazásban hangzanak el dolgok, de én annyira leültem és csak hallgatom a dolgot. Már telve érzem magam. Hányingerem van, és menekülni akarok innen. Matt ügyvédje igyekszik meggyőzni bennünket, hogy magunk között intézzük el a dolgokat. Olyan összegekkel dobálóznak itt, hogy szinte már csillagokat látok.

- Tudom, hogy ez a munkája ügyvédúr, de ha önnek lenne egy lánya, és modellnek állna, majd így elbánnának vele, ön mit tenne? – teszem fel a költői kérdést. – Biztos vagyok abban, hogy addig menne, ameddig mehetne. Nem fogom beérni pénzel. Az nem büntetés a volt menedzseremnek. Annyi van neki miattam, és a többi modellje miatt, hogy meg se kottyan neki kifizetni ezeket. És utána boldogan élhet. Tőlem hosszú időt vett el, a karrieremet.

- Ne feledjük, hogy nem ő okozta a balesetet.

- Elég – állok fel. – Nem szeretném ezt tovább hallgatni. Bíróság elé visszük az ügyet, mindenkinek meg kell fizetnie azért, amit tett. Engem vádolnak mocskos dolgokkal! Hogy megjátszom magam és hasonlók. Most távozom, és a bíróságon találkozunk, ahogy az ügyvédem is közölte. 

Harry megfogja a kezemet, míg másikkal Mia pórázát fogom. Elindulunk kifelé, magunk mögött hagyva egy kis időre ezt a mocskot, amíg fel nem göngyölítik megint a bíróság színe előtt.

32.Fejezet♪A show

 H A R R Y

- Nem bírom – törik össze sokadszorra Taylor a hotelszobánk falai között. – Fel kellene lépnem a közönség elé, és végig kellene vonulnom a kifutón, de közben a pletykákkal a szájukra vesznek. 

- Kicsikém – fogom kezeim közé az arcát, és bánom, hogy nem tudok mélyen a szemeibe nézni. – Először is, pletykák sajnos mindig is voltak és lesznek. Az embereknek túl unalmas a saját életük, hogy azzal foglalkozzanak. A kifutón pedig csodálatos leszel. Ehhez kétség sem fér!

- Utálom, ha rajtam csámcsognak.

- Hadd csámcsogjanak! Nincs jobb dolguk, neked viszont van. Csodásnak lenni, és a legfontosabb, hogy jól érezd magad. Semmi más nem számít. Ezek mind ismeretlen emberek, akiknek a véleménye cseppet sem számít. Akik pedig szeretnek, így is melletted állnak.

Mélyen beszívja a levegőt és lassan ki. 

- Mikor kell indulnunk?

Mielőtt a vörösszőnyegre lépünk, megcsinálják ott a sminkjét és a haját, majd felveszi a ruháját és utána indulhatunk a fotósok, riporterek elé. Személy szerint mi nem tervezünk nyilatkozni, de kitudja, hogy mi is lesz ott valójában abban a tébolyban. 

- Ha úgy érzed, hogy kész vagy, mehetünk. A zenekarnak még fel kell állnia, de amíg téged elkészítenek, azt megoldjuk és mehetünk a vörösszőnyegre.

- Nem hagyhatnánk ki? 

- Nem. És nem miattam, hanem te miattad. A te estéd, a visszatalálásod oda, ahova mindig is tartoztál. Ígérd meg, hogy jól fogod érezni magad, és elengeded legalább erre a pár órára a sok szart.

- Oké, rendben. 

- Nem volt valami őszinte – magamhoz ölelem.

- A mi esténk lesz.

♪

A lányok jobban pezsegnek, mint pezsgőben a buborék. Mindegyik egyen, falatnyi fehérneműben és szaténköntösben nyüzsög. Nem bámulom meg őket, már csak a tisztelet miatt sem, amit a barátnőm iránt érzek. Természetesen pasiból vagyok, így egyszer végigpásztázott a tekintetem rajtuk, de igyekszem a saját munkámra koncentrálni. A zenekarom már behangolt, én pedig várom, hogy Taylor is elkészüljön. Már az utolsó simításokat végzik rajta, a ruháját is rá adják, én pedig messziről csodálom őt. Számomra úgy a legszebb, ahogyan reggel kócosan felébred mellettem, és rám mosolyog. Belebújik a magas sarkú cipőbe, én pedig elindulok hozzá. 

- Indulhatunk?

- Igen, készen van – mondja a segítője széles mosollyal az arcán.

Oda lépek Taylor mellé, megfogom a kezét és a sajátomra csúsztatom. Ujjai megszorítják kicsit a kezemet, és apró mosoly jelenik meg az arcán. Elindulok, büszkén megyek az oldalamon a szerelmemmel. 

Mielőtt kilépnénk a vörösszőnyeghez vezető folyosóra, odahajolok hozzá, ajkamat a szájára tapasztva finom csókot lopok tőle.

- Gyönyörű vagy – suttogom a szájába.

- Köszönöm.

A sminkje ellenére is látom, hogy mennyire elpirul. Eltávolodok tőle és tovább vezetem. Előttünk egy másik modell megy a párjával, akik nevét nem tudom. Mi is a fotósok kereszttűzébe kerülünk. Taylor egyből felveszi a pózt, én pedig csak magamat adva méregetem a sok embert velünk szemben. A vakuk villanása szinte teljesen megvakít, de igyekszem kizárni ezt és legjobb támaszt nyújtani Taylor számára. 

Szinte már ragyog a reflektorfénybe, a mosolya káprázatos, és egyáltalán nem látom, hogy szomorú lenne, annak ellenére, hogy tudom, pontosan az. Figyelem őt, minden rezdülését, széles mosolyát. Imádom a pillanatot, amit megélünk most, és remélem, hogy az este előrehaladtával csak jobba lesz.

Pár percnél tovább nem is tart ez az egész procedúra, s hamar visszakerülünk a színfalak mögé, ahol készülődni kezd az est megnyitására. Én is elvonulok és hagyom, hogy én is elintézzem az utolsó simításokat. A telefonomra pillantva Gemmától vár pár nemfogadott hívás. Visszahívom, míg az öltözőm kanapéjára lerogyok.

- Ne haragudj, tudom, hogy ma van a show.

- Gondoltam, hogy fontos. Még van pár percem, mondjad nyugodtan. Sikerült kideríteni valamit?

- Az orvos hajlandó beszélni, de csak veletek. 

- Miért? Nem mondtad neki, hogy ez most nem lehetséges?

- De, mindent megtettem az ügy érdekében. A jogászunk is veletek lesz, de addig semmit nem oszt meg velünk, amíg ti itthon nem vagytok.

- Bassza meg, oké, valahogy elintézem. 

- Sajnálom – sóhajt fel gondterhelten. – Igyekszem a tőlem telhetőt megtenni.

- Tudom Gem. 

- Minden rendben megy? Ezt leszámítva persze.

- Igen, Taylor feloldódott. Ismerős közegben van, és szerintem ez pozitívan hat rá. Már készül, mindjárt kezdődik a show.

- Alig várom, hogy lássalak majd benneteket. 

Tudom, hogy most a testvérem és nem a menedzser beszél belőle. Örülök, hogy ennyire át tudja élni velünk ezt is, bár sajnálom, hogy nem lehet valóban itt velünk. Az utolsó pillanatban húzták keresztül a terveinket, de így is büszkén fogja nézni a műsort, tudom.

Kopogtatnak az ajtómon, majd egy fej bukkan fel.

- Öt perc és kezdünk.

- Köszönöm – állok fel a helyemről, s igazítom meg a zakómat. – Most le kell tennem, de megyünk, amint tudunk.

- Rendben, csak jelezd, hogy elintézzem a részeteket. 

- Üdvözlöm anyát!

- Viselkedjetek jól!

Felállva a takarásba már izgulok. Nem is elsősorban magam, hanem Taylor miatt. Megállunk egymás
mellett, megfogja a kezemet, ujjaink összefonódnak szorosan. Érzem, hogy kissé remeg, mire oda hajolok hozzá, és a nyaka bőrére nyomok egy puszit. Finom illata az orromba kúszik, és meg kell erőltetnem magam, hogy ne bámuljam meg túlságosan. Majd emlékeztetem magamat, hogy én vagyok itt az egyetlen, aki valóban jogosan nézegeti őt a falatnyi fehérnemű szettben. 

- Nincs mitől tartanod. Itt vagyok veled.

Nem tudom, hogy elsősorban őt vagy pedig magamat igyekszem megnyugtatni. Azt hiszem, hogy mind a kettőnket egyszerre, leginkább.

- Tudom, tudom. Ne haragudj, nagyon ciki vagyok. Ez a te estéd is, és... – hadarja, szinte fel se fogom a szavait. 

- Kicsikém – hajolok hozzá ismét, ám most a füléhez. – Fogd be. Minden rendben lesz.

Megmerevedik, mély levegőt vesz és megszorítja finoman a kezemet. 

Nagyon halkra veszem a hangomat, és mosollyal az arcomon, ajkam a fülét érintve nyílik beszédre.

- Hazahozhatod ezt a szettet? – mormogom a fülébe, mire felnevet, és a célomat elérve, önelégülten távolodom el tőle.

- Figyelem, kezdünk! – hangzik fel, mire kifújja az eddig benn tartott levegőt. 

Bólint egy aprót, és ez tudom, hogy nekem szólt, mintsem a koordinátornak. Ám abba nem vagyok biztos, hogy a megnyugvásra vagy a ruhára érkezett válasz, s reménykedem, hogy mind a kettőre.

Felcsendülnek az első akkordok, és az Only Angel című dalom elkezdődik. Előre figyelek, és a mellettünk álló nőre, aki irányít. Elkezdek énekelni és abban a pillanatban el is indulunk a kifutó reflektorfényeinek áradatában. 

Annyira büszkén vonulok mellette, vezetem őt, de inkább úgy érzem, hogy ő az, aki engem vezet.  A vakuk villognak, az emberek tetszésüket fejezik ki, nekem pedig dagad a mellem, hogy egy ilyen csinos, bátor lányt kisérhetek végig. A színpad végén elengedem a kezét, ő pedig széles vigyorral az arcán már fordul, és pózol a nézőközönségnek. 

Igyekszem a zenére koncentrálni és kissé incselkedni is kezdek vele a szövegrészletek közben, ahogy visszatér hozzám, és elkezdünk visszamenni. Imádja a közönség, és én is. A lányok egyből a nyakába ugranak, ahogy hátra vezetem én pedig visszarobbanok a színpad közepére, hogy befejezzem a számot, s a következőt kezdjem.