- Nem bírom – törik össze sokadszorra Taylor a hotelszobánk falai között. – Fel kellene lépnem a közönség elé, és végig kellene vonulnom a kifutón, de közben a pletykákkal a szájukra vesznek.
- Kicsikém – fogom kezeim közé az arcát, és bánom, hogy nem tudok mélyen a szemeibe nézni. – Először is, pletykák sajnos mindig is voltak és lesznek. Az embereknek túl unalmas a saját életük, hogy azzal foglalkozzanak. A kifutón pedig csodálatos leszel. Ehhez kétség sem fér!
- Utálom, ha rajtam csámcsognak.
- Hadd csámcsogjanak! Nincs jobb dolguk, neked viszont van. Csodásnak lenni, és a legfontosabb, hogy jól érezd magad. Semmi más nem számít. Ezek mind ismeretlen emberek, akiknek a véleménye cseppet sem számít. Akik pedig szeretnek, így is melletted állnak.
Mélyen beszívja a levegőt és lassan ki.
- Mikor kell indulnunk?
Mielőtt a vörösszőnyegre lépünk, megcsinálják ott a sminkjét és a haját, majd felveszi a ruháját és utána indulhatunk a fotósok, riporterek elé. Személy szerint mi nem tervezünk nyilatkozni, de kitudja, hogy mi is lesz ott valójában abban a tébolyban.
- Ha úgy érzed, hogy kész vagy, mehetünk. A zenekarnak még fel kell állnia, de amíg téged elkészítenek, azt megoldjuk és mehetünk a vörösszőnyegre.
- Nem hagyhatnánk ki?
- Nem. És nem miattam, hanem te miattad. A te estéd, a visszatalálásod oda, ahova mindig is tartoztál. Ígérd meg, hogy jól fogod érezni magad, és elengeded legalább erre a pár órára a sok szart.
- Oké, rendben.
- Nem volt valami őszinte – magamhoz ölelem.
- A mi esténk lesz.
♪
A lányok jobban pezsegnek, mint pezsgőben a buborék. Mindegyik egyen, falatnyi fehérneműben és szaténköntösben nyüzsög. Nem bámulom meg őket, már csak a tisztelet miatt sem, amit a barátnőm iránt érzek. Természetesen pasiból vagyok, így egyszer végigpásztázott a tekintetem rajtuk, de igyekszem a saját munkámra koncentrálni. A zenekarom már behangolt, én pedig várom, hogy Taylor is elkészüljön. Már az utolsó simításokat végzik rajta, a ruháját is rá adják, én pedig messziről csodálom őt. Számomra úgy a legszebb, ahogyan reggel kócosan felébred mellettem, és rám mosolyog. Belebújik a magas sarkú cipőbe, én pedig elindulok hozzá.
- Indulhatunk?
- Igen, készen van – mondja a segítője széles mosollyal az arcán.
Oda lépek Taylor mellé, megfogom a kezét és a sajátomra csúsztatom. Ujjai megszorítják kicsit a kezemet, és apró mosoly jelenik meg az arcán. Elindulok, büszkén megyek az oldalamon a szerelmemmel.
Mielőtt kilépnénk a vörösszőnyeghez vezető folyosóra, odahajolok hozzá, ajkamat a szájára tapasztva finom csókot lopok tőle.
- Gyönyörű vagy – suttogom a szájába.
- Köszönöm.
A sminkje ellenére is látom, hogy mennyire elpirul. Eltávolodok tőle és tovább vezetem. Előttünk egy másik modell megy a párjával, akik nevét nem tudom. Mi is a fotósok kereszttűzébe kerülünk. Taylor egyből felveszi a pózt, én pedig csak magamat adva méregetem a sok embert velünk szemben. A vakuk villanása szinte teljesen megvakít, de igyekszem kizárni ezt és legjobb támaszt nyújtani Taylor számára.
Szinte már ragyog a reflektorfénybe, a mosolya káprázatos, és egyáltalán nem látom, hogy szomorú lenne, annak ellenére, hogy tudom, pontosan az. Figyelem őt, minden rezdülését, széles mosolyát. Imádom a pillanatot, amit megélünk most, és remélem, hogy az este előrehaladtával csak jobba lesz.
Pár percnél tovább nem is tart ez az egész procedúra, s hamar visszakerülünk a színfalak mögé, ahol készülődni kezd az est megnyitására. Én is elvonulok és hagyom, hogy én is elintézzem az utolsó simításokat. A telefonomra pillantva Gemmától vár pár nemfogadott hívás. Visszahívom, míg az öltözőm kanapéjára lerogyok.
- Ne haragudj, tudom, hogy ma van a show.
- Gondoltam, hogy fontos. Még van pár percem, mondjad nyugodtan. Sikerült kideríteni valamit?
- Az orvos hajlandó beszélni, de csak veletek.
- Miért? Nem mondtad neki, hogy ez most nem lehetséges?
- De, mindent megtettem az ügy érdekében. A jogászunk is veletek lesz, de addig semmit nem oszt meg velünk, amíg ti itthon nem vagytok.
- Bassza meg, oké, valahogy elintézem.
- Sajnálom – sóhajt fel gondterhelten. – Igyekszem a tőlem telhetőt megtenni.
- Tudom Gem.
- Minden rendben megy? Ezt leszámítva persze.
- Igen, Taylor feloldódott. Ismerős közegben van, és szerintem ez pozitívan hat rá. Már készül, mindjárt kezdődik a show.
- Alig várom, hogy lássalak majd benneteket.
Tudom, hogy most a testvérem és nem a menedzser beszél belőle. Örülök, hogy ennyire át tudja élni velünk ezt is, bár sajnálom, hogy nem lehet valóban itt velünk. Az utolsó pillanatban húzták keresztül a terveinket, de így is büszkén fogja nézni a műsort, tudom.
Kopogtatnak az ajtómon, majd egy fej bukkan fel.
- Öt perc és kezdünk.
- Köszönöm – állok fel a helyemről, s igazítom meg a zakómat. – Most le kell tennem, de megyünk, amint tudunk.
- Rendben, csak jelezd, hogy elintézzem a részeteket.
- Üdvözlöm anyát!
Felállva a takarásba már izgulok. Nem is elsősorban magam, hanem Taylor miatt. Megállunk egymás
mellett, megfogja a kezemet, ujjaink összefonódnak szorosan. Érzem, hogy kissé remeg, mire oda hajolok hozzá, és a nyaka bőrére nyomok egy puszit. Finom illata az orromba kúszik, és meg kell erőltetnem magam, hogy ne bámuljam meg túlságosan. Majd emlékeztetem magamat, hogy én vagyok itt az egyetlen, aki valóban jogosan nézegeti őt a falatnyi fehérnemű szettben.
- Nincs mitől tartanod. Itt vagyok veled.
Nem tudom, hogy elsősorban őt vagy pedig magamat igyekszem megnyugtatni. Azt hiszem, hogy mind a kettőnket egyszerre, leginkább.
- Tudom, tudom. Ne haragudj, nagyon ciki vagyok. Ez a te estéd is, és... – hadarja, szinte fel se fogom a szavait.
- Kicsikém – hajolok hozzá ismét, ám most a füléhez. – Fogd be. Minden rendben lesz.
Megmerevedik, mély levegőt vesz és megszorítja finoman a kezemet.
Nagyon halkra veszem a hangomat, és mosollyal az arcomon, ajkam a fülét érintve nyílik beszédre.
- Hazahozhatod ezt a szettet? – mormogom a fülébe, mire felnevet, és a célomat elérve, önelégülten távolodom el tőle.
- Figyelem, kezdünk! – hangzik fel, mire kifújja az eddig benn tartott levegőt.
Bólint egy aprót, és ez tudom, hogy nekem szólt, mintsem a koordinátornak. Ám abba nem vagyok biztos, hogy a megnyugvásra vagy a ruhára érkezett válasz, s reménykedem, hogy mind a kettőre.
Felcsendülnek az első akkordok, és az Only Angel című dalom elkezdődik. Előre figyelek, és a mellettünk álló nőre, aki irányít. Elkezdek énekelni és abban a pillanatban el is indulunk a kifutó reflektorfényeinek áradatában.
Annyira büszkén vonulok mellette, vezetem őt, de inkább úgy érzem, hogy ő az, aki engem vezet. A vakuk villognak, az emberek tetszésüket fejezik ki, nekem pedig dagad a mellem, hogy egy ilyen csinos, bátor lányt kisérhetek végig. A színpad végén elengedem a kezét, ő pedig széles vigyorral az arcán már fordul, és pózol a nézőközönségnek.
Igyekszem a zenére koncentrálni és kissé incselkedni is kezdek vele a szövegrészletek közben, ahogy visszatér hozzám, és elkezdünk visszamenni. Imádja a közönség, és én is. A lányok egyből a nyakába ugranak, ahogy hátra vezetem én pedig visszarobbanok a színpad közepére, hogy befejezzem a számot, s a következőt kezdjem.
Hát öszintén megmondom ezt a részt úgy olvastam, hogy közben Harry Golden száma szólt. Igazi dinamit volt hozzá. Csak úgy pörögtek a képek a szemem előtt. Életre kelt az írásod. Köszönöm 🏆🎬🎞️🎞️🎞️🎥😍😍😍
VálaszTörlés