20.Fejezet♪Kávészünet

H A R R Y

Taylor teste teljesen ellazul, de olykor az izmai meg-meg ránganak a karjaim között. Az arcán az izmok fájdalmas fintort vesznek fel több alkalommal is. Olyan szorosan ölelem, amennyire csak tudom, ringatom, de olyan lágysággal, hogy ne fojtsam meg. Már magam sem tudom, hogy mennyi idő is telt el, de nem is igazán izgat, csak hogy a karomban pihenő lány, minden fájdalma elmúljon. 

— Harry — a hangja olyan halk, s meggyötört. 

— Itt vagyok — simítok végig a kézfején, míg halkan beszélek. — Minden rendben lesz. Hogy érzed magad?

— A fejem szétmegy és a hasam fáj nagyon — suttogja erőtlenül a választ. — Segítenél?

— Miben?

Olyan nyugodtan és lassan beszélek, mintha egy kisgyereket ringatnék a karjaim között. 

— Fogat.. fogat szeretnék mosni — motyogja, mintha valami szégyenletes vágyát osztaná meg velem. 

Elmosolyodnék, ha nem a jelenlegi helyzetben lennénk, de ennek ellenére még is aranyosnak és aggodalmasnak gondolom egyszerre a kérését.

— Természetesen.

A kezét továbbra is fogom, amíg felállok, és felsegítem őt is. Ujjai olyan szorosan fonódnak a tenyeremre, hogy megijedek, mitől is tart ennyire, hiszen velem van. Igaz, sejtelme sincs, hogy mi is történt, és meglepő, hogy semmi kérdése sincs a rosszulléte felőle, de én magam is jobbnak látom, hogyha holnap, némileg tisztább fejjel osztom meg vele a dolgot. 

A mosdóhoz lépünk, ahol is a pultra támaszkodik, én pedig kinyúlok mellette az új doboz felé, melyet fel is bontok. A zacskóba bújtatott fogkefét és a hozzá csomagolt fogkrémet is kiveszem. Nyomok a fehér kefének a sörtéire a pasztából, és a víz alá dugom egy kissé. Megfogom Tay kezét ő pedig készséggel veszi el a fogkefét és a szájához emeli, ám mielőtt a fogait eléri, megszólal:

— Csak.. csak ne nézz, kérlek — zavart, az arcán, amely eddig hófehér volt, most kis szín is megjelenik, amelynek nagyon is örülök. 

— Ígérem, hogy nem leskelődöm — söpröm el a haját a meleg bőréről, és a vállához érintem a számat. Megfeszül és pár másodperc lepergése után enged el, és kezdi el a fogait megmosni. Egyik kezem a derekán pihen, a másikkal a pulton támaszkodok, lehet, hogy a közelségem már túlságosan is zavarba ejtő, de semmit nem szól. Türelmesen várom, hogy végezzen, és persze olykor a tükörbe pillantok, ám csendben maradok. Kissé előrébb hajol én pedig ösztönösen lépek kicsit hátra, mielőtt a találkozás kellemetlen lenne a számára, s talán nekem is minimálisan. A vizet megnyitva hagytam neki, így könnyedén végzi el az utolsó simításokat, míg el nem zárja azt, s keze járni kezd a pult márvány területén. Kinyúlok, és egy kéztörlőt adok neki, mellyel nem szöszmötöl sokat, s azt is a pultra teszi. 

— Jobban érzed magad? — én vagyok, aki a beállt, egyáltalán nem kínossá vált csendet megtöri. 

— Nem igazán, de sokat segített — feleli, és a keze az enyéméhez érve meg is ragadja azt. 

Talán most van az első alkalom, hogy ő az aki az érintésünket kezdeményezi, még ha csupán egy meleg kézfogásról van szó. Elhessegetem annak a kósza gondolatát, hogy a tájékozotlansága hajtotta csak erre a tettére, és inkább magamhoz vonom. 

— Le kellene pihenned, szörnyű reggel néz eléd, és ki kell aludnod magad. Nem adhatok most fájdalomcsillipítót, de holnap, a reggeli után igen. Ezért is jobban szeretném, ha aludnál és nem éreznéd ezt a szörnyűséget. 

— Szólnál Sissynek.. vagy te átkísérnél a szobámba? 

— Itt maradsz. Velem. 

Olyan magabiztosan jelentem ki, hogy talán én is megijednék a helyében a szavaimtól. 

— Kétlem, hogy jó ötlet lenne — kezd el lépegetni, de hirtelen a hasához kap, s összegörnyedve a földre térdel hevesen. Utána kapok, mellé térdelek és kezére a kezemet teszem. — Nagyon … nagyon fáj — sziszegi a szavakat, a hangja elcsuklik, s fejét a mellkasomra hajtja. 

Nem beszélek, nem nyugtatná meg és engem sem. Valójában fogalmam sincs mit is mondhatnék neki, azon kívül, amit már említettem. Valószínű, hogy a legrosszabb barát vagyok, és egyben a legjobb. Teljesen nézőpont kérdése. 

Felnyalábolom, a fájdalomtól eltorzult arcát a nyakamba dugja, s olyan szorosan kapaszkodik belém, mintha az életmentő öve lennék. S talán valóban így is van. Az élete biztonságban van, de a fájdalmát nem tudom elvenni tőle. Biztonságban tartom, nyugtatom, elhitetem vele, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, amint reggel eléri a partot.

— Szeretnél valami kényelmesebb ruhát, ugye?

Be kell látnom, hogy nagyon is bejön a rövidnadrágnak álcázott anyag, és a melltartó, amely gondolom valami új divatőrületnek tudható be. Dekoratív lány, meg kell hagyni, hülye lennék, ha nem venném észre, és annyira rohadt mázlista vagyok, hogy annak ellenére, hogy teljesen nem bír meggyőződni arról, hogy ki is vagyok, bízik bennem. Nem állítom, hogy teljesen a végletekig, de nyugodt szívvel marad velem kettesben, amely sok minden pozitívumot jelent a számomra.

— Azt hiszem, hogy elfogadom — bólint, és ülve marad az ágy megvetett tetején. 

A bőröndömhöz lépek, amelyben eléggé rendetlenség uralkodik, de megtalálok hamar egy tiszta pólót. 

— Nadrágot nem igazán tudok adni — mormogom. — De, ha gondolod átmegyek a lakosztályodba. 

— Csak aludni szeretnék — motyogja, és a hajába túr. — Úriember leszel?

— Mindig az vagyok — féloldalas mosoly jelenik meg az arcomon, és örülök mostoha módon, hogy nem látja. 

— Nincs erőm vitázni most, de visszatérünk rá — suttogja erőtlenül és kinyújtja a kezét, mire beleteszem az anyagot. — Elfordulnál?

Lehetnék szemét alak, de tényleg elfordulok, és hagyom, hogy nyugodtan rendbe szedje magát. Jó pár percen át türelmesen várok, hallom a cipzár árulkodó hangját, nagyot nyelek és tényleg próbálom magam elé idézni édesanyám nevelését, amely még tizenéves korom elején érkezett meg, s a legkínosabb beszélgetéseink voltak a lányokkal kapcsolatban. 

— Kész vagyok.

Ahogy ez a két szó elhangzik, meg is perdülök a tengelyem körül. A felsőm a combja közepéig érne talán, de ülő helyzetben éppen csak takarja a csodás lábait. Ismét emlékeztetem magam arra, hogy nem vagyok az a srác, aki letámadná, és ne tisztelné a nőket. De a francba, egy vonzó nő egy falatnyi bugyiban és a pólómban ül az ágyam tetején! Megrázom kissé a fejemet és felemelem újra. Meglepődik, de nem ellenkezik. A takarót felrántom, igaz nehezen, de sikeresen megoldom, és nem ejtem le Taylort sem. Leteszem az ágyra, ő pedig vissza is hanyatlik. A takaró anyagát sietve húzza magára, én pedig ismét egy mosolyra húzom a számat. 

— Mindjárt jövök én is, csak elmegyek a fürdőbe, pár perc, rendben? — még mindig megmarad a gyermeki hang, amellyel hozzászólok. Bólint, én pedig a fürdőbe megyek, melynek az ajtaját csupán behajtom, bár valóban az is talán feleslegesnek bizonyulna. 

Olyan gyorsan zuhanyozom le, mint még talán soha, a hajam nedvesen lóg, melyet egy törülközővel törlök mindössze át. Megmosom a fogaimat, a csípőm köré tekeredő anyagot kiterítem és egy bokszeralsót kapok fel. 

Halkan térek vissza a szobába, a lámpákat leoltom, s bemászom az ágyba. A párnán, a feje mellett pihenő kezét megfogom, míg a száján egy kis mosoly jelenik meg. Viszonozom, s a tekintetemmel sokáig nem engedem el.

T A Y L O R

A fejem és a hasam őrjítő összhangban fájdalmat okoz. Talán most először érzem azt, hogy ennél nagyobb fájdalmat is elviselnék, csak a látásom az enyém lehessen. Az orromba férfias, kellemes illat kúszik, s egyértelműen halk szuszogás, amelyet észlelek. Ösztönösen nyelek egy nagyot, a csupasz lábaim pedig a takaró alatt szorosan nyomódnak össze. Nem kell tudósi képességekkel rendelkezzem, hogy érzékelje: mindössze egy felső és egy bugyi, amely némileg eltakar a takaró melegében. 

Mozgolódást tisztán érezhető, ahogy a fejfájásom is, de ahelyett, hogy a fejemet jobban a párnára hajtanám, felülök. Ennek a hirtelen mozdulatnak a következménye hamar meg is lesz a szerencsétlenségemnek köszönhetően. A fejemhez kapok, s érzem, hogy a mellettem eddig még mélyen alvó test is magához tér. 

— Hé, Tay .. — a mély hang azonnal felismerését okoz nálam. Emiatt kissé meg is könnyebbülök, de csupán újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem, aggodalommal keveredve.

— Harry?! 

A szó egyben kijelentésként és kérdésként hagyja el a számat. 

— Igen, én vagyok.

Halkan beszél, mintha egy kisgyermek ülne mellette, aki bármelyik pillanatban összetörhet. És valóban, így is érzem magam. 

— Hol vagyunk? — a hajamba túrok, a takarót biztosan tartom magam körül, és visszafekszem a párnára egy kis kegyelemért fohászkodva.

— Mennyire emlékszel? — kérdez vissza, én pedig ha egy parányi erővel rendelkeznék, rá is vágnám, hogy kérdésre kérdéssel nem illik felelni. 

— Sissyvel elmentünk valami bárba, ahol magamra hagyott, bármennyire is nem szerettem volna. Aztán, hogy megjelentél. A víz, amit ittam, furcsa íze volt, de nem igazán törődtem vele. Aztán… sétálni indultunk.. Mi történt?

— Valószínű, sőt, biztosan valamilyen partidrog került a szervezetedbe — sóhajt fel. — A parton már rosszul lettél, így hazahoztalak, illetve az én szobámba, ahova egy orvos is kijött és Mark is itt ordibált. 

— Mark?

— Igen, őt hívtam, hogy kerítsen egy orvost, mire megérkezünk. És, hogy őszinte legyek, leplezni sem tudta, hogy nem miattad, inkább a fotózás miatt aggódik jobban.

— Basszus! Tényleg, az ma van — nyögök fel fájdalmasan, és ismét nagy hévvel ülök fel. 

— Taylor, nem mész ma semmilyen fotózásra. 

— Nem mondhatom le, nem tehetem meg.

— Szerintem holnap is meg tudjátok csinálni, amikor összeszeded magad. Ha annyira kellesz a magazinnak, amiben nem kételkedem, akkor el fogják fogadni a holnapi időpontot.

— Ez nem így működik — sóhajtok fel. — Hol van Sissy?

— Megmondom őszintén, hogy nem igazán szerettem volna az éjszaka folyamán összefutni vele, és most se. Így csak gondolom, hogy a szobátokban van. Mark tegnap este elbeszélgetett vele.

— Te akartál találkozni, nem? 

— Igen, a hotelben levő étteremben, nem egy klubban. De nem hárítok rá minden felelősséget. Ezért is vagy itt. De nem mondom, hogy annyira égek a vágytól, hogy találkozzam vele, mert éppen megint túlságosan is lelkes volt valamivel kapcsolatban. A testvéred, tiszteletben tartom, és neked nem is kell rá haragudnod, elég, ha én és Mark tesszük ezt.

— Egyetértésben vagytok valamivel kapcsolatban? Nahát, ez kellett hozzá?

— Ne viccelődj — sóhajt fel, és magához von. — Soha nem fogom azt a majmot kedvelni és még egy kávét sem fogok vele elfogyasztani. De most ne is ezzel foglalkozzunk, hogy érzed magad?

— Fáj a fejem, és azt hiszem, hogy bármit fel tudnék falni, amit elém raknának.

— Remek, akkor rendelek reggelit. Kávét, teát? 

— Zöld teát és narancslevet.

— És vizet — egészít ki. — Az jót fog tenni, szükséged van a sok folyadékra. 

—Rendben van. Viszont elmondanád, hogy hol a fürdő? Szeretnék lezuhanyozni, és kicsit észhez is térni.

— Reggeli után ráérsz. De ha ragaszkodsz hozzá most…

— Nem, még úgy sincs erőm — húzom egy gyenge mosolyra a számat.

Még faggat, hogy mit is szeretnék reggelire, de én rábízom, csupán a mennyiséget kötöm kis egyetlen szóval: sok.

Hallom, ahogyan beszélni kezd a szobában levő telefonba, s lassan leadja a hadseregnek is elég menüsort. Meleg van, ennek ellenére még is jól esik a takarót a nyakamig húzni, s elbújni alatta, míg Harry mély hangját hallgatom, ahogy udvariasan megköszöni a vonal túl végén levő dolgozónak a rendelésünk felvételét.

— Harry — szólalok meg halkan, amint hallom, hogy a készülök visszakerül a helyére. 

— Igen? Szerettél volna még valamit?

— Köszönöm… Köszönöm, hogy ott voltál tegnap és vigyáztál rám. Nem lett volna kötelességed, és fogalmam sincs, hogy mi lett volna…

— Shh — a takaró alatt a derekam köré fonódik az egyik keze. — Ne gondolj a múltra. Minden rendben, biztonságban vagy és ami a legfontosabb, nem tartozol köszönettel semmiért. 

Ujjai a hajamba túrnak, az ajkai a halántékomat érintik meg, s biztosan tart a karjai között.

19.Fejezet♪Kettősség

T A Y L O R

Havanna partjain sétálva Harry ujjai szorosan fonódnak az enyéim köré, ahogyan haladunk. Már teljesen megszokottá kellett volna, hogy váljon efajta közeledése, az ujjaink tapintása, még is jólesően ráz ki a hideg minden alkalommal, ahogy megragad. Éppen megkértem, hogy meséljen nekem, pontosabban mikor találták ki ezt az egészet, milyen megjelenései voltak az államokban, és hasonlók. Már a megismerkedésünk elején is szerettem hallani a mély hangját, ahogyan csak beszél, s magam elé képzeltem ajkainak a mozgását, a szavakat formálva. 

— De valószínűsítem a te munkád izgalmasabbnak hangzik — szorítja meg kissé a kezemet.

— Nem sok izgalom van a pózolásban. 

— Még is imádod.

— Nem tagadom — mosolyodom el. — Bár lehet, hogy jobb lett volna inkább Sissy nélkül érkeznem — mondom, mire a szavaim ismét végigmennek az agyamon. — Mármint ezt nem amiatt mondom, hogy ezt összehozta veled. Ne érts félre, kérlek!

— Ne aggódj, nem vettem magamra — dobja át a vállaimon a kezeit, amely cselekedete meglep, és érzem, hogy kissé zavarban vagyok. Remélem, hogy semmi fény nincs körülöttünk, amely leleplezi a pírt az arcomon. — Gyere — húz arrább, és nem tudom értelmezni, hogy miért.

— Mit csinálsz?

— Vedd le a cipődet és a táskád, kabátod. Ne aggódj, senki nincs itt.

— Mit tervezel? — kissé bizalmatlanul állok a helyzethez. — Talán gyorsan haladunk, Styles — nevetek fel,bár csak a zavaromat igyekszem tükrözni. — Nem gondolod, hogy nem a tengerpart a megfelelő hely, hogy ilyenre kérj?

— Tay, Marie? Melyik van most itt? — felnevet, én pedig ledobom a táskámat, és a cipőimet is lerúgom. — Hm, talán Marie, mert Taylor egy diszkrét lány — elkezdi a vállaimról letolni a farmer kemény anyagát, én pedig hagyom neki.

— És melyik tetszik jobban?

— Azt hiszem, hogy mind a kettő a maga módján magával ragadott — hümmögi, és elkapja a derekamat, mire felsikítok. 

— Harry! — nevetve kiáltom a nevét, míg a derekába szorosan kapaszkodom. Válla a hasamat nyomja, a hajam lefelé hull, és a lábaimat lefogja, biztosan — legalábbis remélem, hogy biztosan tartva engem. — Tegyél le, hallod? Harry … — ismétlem meg a nevét.

— Hallom, igen, bár közel állsz, ahhoz, hogy ez megváltozzon — paskolja meg finoman a combomat, és hallom, ahogyan a vízbe gázol.

Arcom elé kapom a kezemet, de Harry leenged, a talpamat pedig már teljesen a víz hullámai nyaldossák. Hideg, hűsítő, és váratlan a felhevült bőrömnek. Szorosan fogom Harry kezét, és beljebb rántom magammal. Sejtelmem sincs, hogy ő milyen ruhát visel, de engem innentől már nem tántorít el a dolog. A combom közepéig ér már a víz, olykor kissé feljebb, a hajam a bőrömhöz tapad, a hátamhoz pedig Harry simul. Egyik keze körbeöleli a csípőmet, a másikkal elsöpri a hajamat és a szája a vállamhoz ér. Kiráz a jóleső hideg és még jobban belesimulok az ölelésébe vidám nevetés közepette. A fejem kissé zajos, fájdalmasan zajos, de próbálom elűzni ezt a mocskos érzést.

— Jó látni, hogy ennyire felszabadult vagy.

Felé fordulok, pár valójában teljesen mindegy, hogy merre is állok, lássuk be. Arcomat előre billentem, így a mellkasába rejtem el, de a mosolyom még mindig tisztán, őszintén öltözteti az arcomat. Ujjai a hajamba futnak, finoman megmarkolja az enyhén nedves tincseket, és meghúzza, de éppen csak annyira, hogy az arcomat felfelé billentsem, amelyet meg is teszek. Másik ujja az ajkamon szalad végig, amelyek minimálisan eltávolodnak egymástól. A szívem olyan hevességgel ver, hogy még engem is meglep, de nem távolodom el tőle. A testünk egybesimulásának köszönhetően érzem, hogy a lábait hosszú nadrág takarja.

— Képes voltam farmerben a tengerbe jönni? — nevetek fel hangosan.

— Hát, nagyon úgy fest a dolog — vidámság, tiszta vidámság hallatszik ki a mélyen csengő hangból. 

Kacagok, mint egy kislány, valóságos boldogsággal, olyan önfeledten, ami régebben volt csupán jellemző rám. Ujjaim a felsője anyagába marnak, valami támaszt keresve, s kapva, bár kétlem, hogy hagyna a tenger mélyén elveszni. Olyan szorosan ölel, hogy előbb fulladok meg annak következtében. 

— Tudod, nagyon lengén öltöztél fel — jegyzi meg, és megköszörüli a torkát a mondat végén. 

— Apám helyett, apám szeretnél lenni?

Felnevet.

— Hidd, hogy sok minden szeretnék lenni, de az édesapa szerepét betölteni semmilyen kedvemben nem áll.

— Megnyugtató.

— Mintha tényleg kicseréltek volna, és egy új lány állna velem szemben. Londonban is ilyen leszel, vagy visszabújsz az édes csigaházadba?

— Ne szemtelenkedj — horkanok kissé fel, s a hajamat áttúrom zavartan. — Tehát még is inkább Mariet választanád Taylor helyett.

— Hátborzongató, hogy két személyként tekintünk rád. Ugye nem vagy skizofrén? 

— Ne idegesíts fel, Styles!

— Na jó, fejezzük be ezt, bár nagyon izgató, de úgy érzem, hogy valamit belecsempésztek az italodba. Forró az egész tested, Tay — állapítja meg, ám én a vigyorgást nem tudom lemosni az arcomról, és nem is akarom. Annyira könnyűnek érzem magam és boldognak. Igazán önfeledtnek. Fejem a kemény mellkasnak simul, és egy ásítás, ami elhagyja a számat, de csak felnevetek.

— Bocsi.

— Menjünk vissza a hotelbe — suttogja, de a hangja távolinak tűnik. Nehéznek érzem a fejemet és szinte a karjainak szoros ölelésére bízom magamat.

H A R R Y

A karjaimba emelem Taylort, és sietve hagyom el a tengert. Kint leültetem, nehezen, de sikerül neki ülve tartania magát. Felkapok mindent, s ismét őt is a karjaimba vonom. Nem igazán voltam még hasonló helyzetben, de sejtéseim vannak az állapotával kapcsolatban. Sietve intek le egy taxit, és a hátsó ülésre becsúszva már mondom is a sofőrnek a hotel nevét. Sissyt azonnal elvetem, hogy értesítsem, így Mark számát keresem elő és hívom fel.

— Háló? — morogva szól, egyáltalán nem nevezhető barátságosnak az üdvözlése. 

— Harry vagyok, Styles — egészítem ki gyorsan a nevemet. 

— Veled van Taylor? Mondd, hogy igen! Sissy már megkapta a fejmosást, de Taylor sem fogja zsebre tenni, amit kapni fog — sziszegi a szavakat, én pedig csak jobban felbőszülök, az ölembe pihenő, verejtékező lányra tekintve. 

— Csak egy fél percre befognád? Basszus, valószínű, hogy a bárban, ahol voltak valami drogot adtak neki. 

— Mi van? Ugye csak hülyéskedsz? Hol a picsában vagytok?

— Velem ne beszélj így! Felviszem a szobámba, kérj oda egy orvost, talán öt percre vagyunk már a hoteltől, egy taxiban — hadarom el. 

Megszakítom a vonalat, mielőtt még bármit mondhatna, és végigsimítok Taylor arcán. Nagyon remélem, hogy semmi baja nem lesz, kisebb fejfájáson kívül holnap reggel. Megmondtam Sissynek, hogy ne hagyja magára, majd én bemegyek, de a lány persze, hogy a szófogadás fogalmát távolról sem ismeri. Megrázom a fejemet, és megnyugtatom magam, hogy nem az ő hibája, de finoman figyelmeztetni fogom, és számon is kérni. Tudom, hogy nekem nem tartozik elszámolással, ám akkor sem hagyhatom egy finom szóbeli legyintés nélkül a fiatal lányt.

Pár bankót húzok el, ahogy a sofőr megáll a hotel parkolójában. A kezébe nyomom, s kiszállok. Megköszönöm a londinernek, hogy kinyitja az ajtót, és az ő kezébe is került egy kevés pénz. Érdekesen méregetnek befelé menet, de hidegen hagy az idegenek tekintete, és legkevésbé sem izgat, hogy mi a francot is gondolnak. 

Néhány fotós is feltűnik, de Taylor arcát a mellkasomhoz szorítom finoman, s én is igyekszem diszkrétnek lenni, bár jelenleg a legkisebb problémám, ha engem címlapra tesznek, meg biztos vagyok abban, hogy a lány személyét nem tudják kivenni. 

Szinte rohanok a szobámig, amely előtt már Mark idegesen járkál egy idősebb férfival az oldalán. 

— Mi a franc történt? — kiált fel. — Bassza meg! 

— Ne most idegesíts — nyomom a kezébe a mágneskártyát, és biccentek a férfi felé. Előre megyek és meg sem állok a hatalmas ágyik, amely tetején végig is fektetem az eszméletlen lányt. 

— Hogy került drog a szervezetébe? — Mark számon kérően mered rám, míg az orvosnak engedem át a terepet, aki elkezdi ébresztgetni, de eléggé gyenge sikerrel. 

— Olyan kérdéseket tudsz feltenni — horkanok fel. — Nem én adtam neki, elhiheted. És egy percre sem vesztettem szemelől. 

— Fáj.. — nyöszörög halkan Taylor, s kezét a hasára szorítja. 

Felé kapom a fejemet, de nem sok időm van figyelni rá.

— Hogy a francba kerülsz egyáltalán ide? 

— Sissy hívott fel, mert tudta, hogy Amerikában vagyok. 

— Te pedig iderepültél mint valami őrangyal, hogy a bugyijába juthass — horkan fel, én pedig értetlenül, dühösen meredek rá. — Arról nem is beszélve, hogy holnap jelenése van egy fotózáson. Kurvára áthúztátok a tervemet. 

— Na figyelj — nevetek fel. — Nem vagy az apja, csupán a menedzsere, és nincs kétségem afelől, hogy jobban tisztelem nálad. Ez nem egy kibaszott pisilő verseny, bassza meg. — szisszenek fel.  Igyekszem magamat nem felhúzni, és elengedni azt a fülem mellett, hogy jobban aggódik az esetleges elmaradt fotózás miatt, mint, hogy Taylor milyen állapotban is van. — Éld túl, hogy mellette vagyok, mint barát.

— Aki meg akarja dugni.

— Takarodj a szobámból — mordulok rá. 

— Egy feltörekvő sztárocska vagy, remélem, hogy tudod, nem hagyom, hogy kihasználd és átcseszd a fejét pár szép címlap fotó miatt. Talán híresebb leszel neki köszönhetően, de a földbe tiporlak, ha miattad lesz szomorú és elvesztünk pár remek munkát.

Felröhögök már fájdalmasan, és szánalmasan nézek rá.

— Takarodj ki a szobámmból, utoljára mondom!

— Elnézést, de nem a hölgy jelenlétében kellene ezt folytatniuk — szólal meg az orvos, és feláll. — Pihenésre van szüksége, fájdalmai vannak, de jelenleg nem adhatok neki gyógyszert. Reggel vehet be ebből a tablettából, de szigorúan a reggelit követően. Sok víz, amit jelenleg ajánlani tudok, pihenés, és alvás. Ne hagyják egyedül.

— Köszönöm — veszem el az üveget, és kikísérem az orvost, aki megnyugtat, hogy bármikor szóljak a portára, és jön. — Te is menni készültél, nincs igazam? — pillantok vissza Markra, aki mereven Tayt bámulja, aki a lábait kissé felhúzva, a hasát fogdossa. 

Végül bólint és elsétál mellettem. Becsukom az ajtót, és visszasietek a lány mellé.

— Hol vagyok? — erőtlen a hangja, s az arca kisebb fintorba torkollik.

— A szobámban — simítok végig az arcán. A bőre forró, enyhén kipirult. Rossz látni ebben a helyzetben. Ha leshetőségem lenne, elvenném a fájdalmát. Egyértelműen okolom magamat, amiért belementem abba, hogy egy ilyen helyen találkozzunk. Személy szerint, Sissynek én egy vacsorát ajánlottam fel a hotel éttermébeb egy sarkában, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy szórakozzunk egy kicsit, még ha őneki vissza is kellett jönnie a vártnál a hotelbe. Félreértés ne essék, nem szeretném őt hibáztatni, hiszen lehetséges, hogy. apohár aljában már megtalálható volt a drog, mielőtt az ital rá lett töltve, de akkor is felelőtlenség volt a részemről egy ilyen estébe belemenni.

— Nagyon fáj — nyöszörög. — Segíts, Harry... kérlek — nyújtja ki a kezét, miközben megpróbál felülni, én pedig ahelyett, hogy segítenék neki, a karjaimba veszem. 

Egyenesen a fürdőszobába teszem, s a hideg kőre teszem, ám egy törülközőt alá szeretnék tenni, de nem engedi. Már is a wc fölé hajol és fájdalmas látványt nyújt, ahogy kiad magából mindent. Mögé lépek, a haját hátrafogom, míg az egyik kezét, amely görcsösen pihen az ölében, megfogom. Mást nem tudok neki adni, csak támaszt, és bizalmat. Leülök, és hagyom, hogy könnyítsen magán. Amint kissé eltávolodik a wctől, a mellkasomra vonom, a száját megtörlöm, és magamhoz vonom, szorosan tartva, enyhén ringatva.

18.Fejezet♪Nyughatatlan

T A Y L O R

Már azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. Éppen Kubában vagyunk, lassan már egy hete. Hiába gyengébb az idő, pára magassága teljesen kikészít, ahogy az itt sertepertélő húgom, és Mark sem éppen a legjobb hatást gyakorolják rám. Sissy nem meghazudtolva magát rajong mindenért, és szinte mindenhova elrángat magával, amikor én inkább csak elnyúlnék a hotelben. Lehet, hogy negatívan állok a dologhoz, de úgy sem tudom csodálni a tájat, a környezetet. Így marad a lábaimat nyaldosó víz, a helyi ízek megismerése, és a fülembe tóduló fülledt dallamok, amelyeket ritkán hallok, de akkor melegséggel áraszt el, szinte már táncra is bír.

— Tay, gyere, napozzunk már egyet, annyira helyes a medencés fiú — ül le az ágyamra Sissy, olyan hevességgel, hogy szinte felpattanok a matracról már képzeletben.

— Hidegen hagy az úszómester, Sissy! És téged is! — jelentem ki. — Anyáék úgy engedtek el velem, hogy nyugton maradsz és szót fogadsz.

— Nem vagyok egy átkozott kislány — szinte már felnyüszít. — Basszus, csak nincs kedvem a hotel falai között tespedni.

— Akkor menj, nem foglak visszatartani, talán már le ér a lábad a medencébe — szúrom oda viccelődve. 

— Ne ironizálj! Ma nincs munkád, pihenünk, holnap délután lesz egy fotózásod már csak. Ne legyél ennyire hangulatromboló, Tay! Estére is olyan jó programot szerveztem!

— Mit? Ahj, Sissy, ne csináld ezt velem, kérlek!

— Te pedig fejezd be, hogy itt kéreted magad — horkan fel. — Tudom, hogy te is vágysz egy kis kubai dallamra.

— Jó, add a tornacipőm, de így megyek! — jelentem ki, nem is gondolkozva azon, hogy esetleg fürdőruhát kellene felvennem. 

— Nekem mindegy — örömteli hangon mondja. — De estére azért kikupállak, na gyere — ragadja meg a kezemet, s belenyomja a tornacipőimet. 

Az öltözetemet minimálnak nevezhetném, hiszen meleg van, így nem igazán vittem túlzásba eddig sem, hogy több réteget rángassak magamra. Hajamat a kócos kontyban, a fejem tetején ülve hagyom, majd a cipőim a lábaimra kerülnek, s hagyom az akaratos, még is imádnivaló húgomnak, hogy levezessen a hotelhez tartozó medence partjához.

Azonnal érzem, hogy a meleg levegő, és a nap a bőrömet kezdi el simogatni, míg elkényelmesedek egy napozó ágyon. Napszemüvegemet felteszem, valahogy jobban érzem magam, ha elrejthetem lehunyt szemeimet mögötte. Sissy fecseg, magát meg nem hazudtolva. 

— Kérsz valami koktél? Oh, mondd, hogy igen! Bár, ha nem az sem gond, de én hozok valami frissítőt. Említettem már, hogy irtó cuki a pultos srác?

— Sissy, remélem tudod, hogy egyiket sem vihetjük haza — jelentem ki nevetve. 

A húgom mindig is közlékenyebb volt a férfiakkal, mint én. Amikor még a látásom megvolt, akkor is ő volt aki hamarabb egy flörtölős szituációba keveredett, velem ellentétben. Persze, a szüleink nem igazán értékelték ezt soha, hiszen fiatalabb, bár kétségem sincs afelől, hogy nálam is hasonló véleményük lett volna. Vagy apánknak van is, jelen esetben Harry irányában.

— Ne rontsd el a kedvemet — mormogja. — Inkább hozok valami hűsítőt.

— Igyekezz vissza, ha már lerángattál!

A földre lehelyezett táskám felé nyúlok, melyben nem sok minden van, de a naptej el lett süllyesztve még odafenn benne. Pár másodperc után a kezembe is akad a falakon, s elkezdem a kellemes illatú krémmel a kezem, a lábam és a hasam felszínét is lassan bekenni, hogy még véletlenül se égjek le. 

— Esetleg felajánlhatom a segítségemet a hölgynek? 

Egy mélyen búgó hang zavarja meg a cselekedeteimet. Nem hagyom abba, amit csinálok, mindössze széles mosolyra húzom a számat.

— Köszönöm, de azt hiszem, hogy tökéletesen boldogulok egyedül is.

— Több kéz segítsége mindig jól jön.

— Mindig ennyire erőszakos vagy csak szimplán figyelmen kívül hagyja, amit az ember mond? — kérdezek vissza kissé érces nyelvvel, de ez most teljesen hidegen hagy. Bizalmatlanságom az idegenekkel szemben még mindig megvan, és tudom, hogy sohasem fog elmúlni.

— Rosszul indítottam, azt hiszem — nevet fel, és ha tehetném körbepillantanék, és Sissy után mennék. 

— Sohasem kedveltem a rámenős férfiakat — jegyzem meg, annak ellenére, hogy valószínű, sejtelme sincsen, hogy én ezt pontosan miként is értem.

— Adnál egy újabb esélyt?

— Ha nemet mondok?

— Mindig csípőből ellenkező vagy? — nevet fel ismételten. — Rendben van, értettem. 

— Örülök, további szép délutánt.

Kissé bizonyára ellenséges hangvétellel beszéltem, de ez sem igazán zavar. Befejezem a naptej eloszlatását a testemen, és kényelmesen hátradőlök. Nem zavar, hogy rövidnadrág van rajtam, azt hiszem, hogy így jobban érzem magam, bár jobban örülnék, ha az emberek nem környékeznének meg. Oké, nem vagyok antisziciális, de annak a gondolata, hogy a nők bárhova elmennek egymással, már is a férfiak ott vannak. Frusztráló. Régebben volt, hogy egy-egy este beültem egy helyre barátnőimmel - akik mára már lekoptak -, és nem hagyott bennünket figyelmen kívül pár pasas. Egy bóknak is felfogható, de irritáló is. 

— Ki volt ez a cuki? — Sissy csicsergése ragad vissza a valóságba.

— Mint tudod, nem tudom alátámasztani, hogy cuki volt-e vagy sem, de mindenesetre hidegen hagyott, mert nem kapcsolatot keresni jöttem ide. 

— Ne legyél ennyire unalmas! — sóhajt fel. — Hoztam neked is egy koktélt, inkább igyál. Gyümölcsös, és semmi alkohol, ne aggódj — nyomja a kezembe a hideg poharat. — Szóval, beszélgetni még nyugodtan lehet bárkivel, nem tiltja senki és semmi.

— Sissy, dolgozni jöttem ide — mutatok rá a valóságra. — Semmi értelme, hogy itt megpróbáljanak felszedni, aztán amikor két mondat után előbukkan az igazság, hogy látássérült vagyok, lepattanjanak. Őket kímélem meg attól, hogy hülyén érezzék magukat, bár kétlem, hogy egyetlen egy ilyen pasinak is felmerülne ez az érzés.

— Tényleg nagyon unalmas vagy, de este szórakozunk. Nem érdekel, hogy mit mondasz. Elviszlek egy közli helyre, és Mark is velünk tart.

— Egyre jobbnak ígérkezik ez a nap…

♪

Egy gyorsnak nevezhető zuhanyt követően, a sminkem elkészítését, Szofia, a fodrász-sminkes lány készíti el, aki a fotózás miatt utazott velünk. Nagyon kedves, közvetlen. Könnyen dolgozunk együtt, s mondanom sem kell, már is tudja, hogy ma este egy könnyed, teljesen naturális sminket szeretnék. Eleinte ellenkeztem, úgy voltam vele, hogy meleg, és a párának köszönhetően örülök, ha az arcomról a bőr nem olvad le, de Sissy ragaszkodott ahhoz, hogy kicsípjem magam. Semmi bővebb információt nem tudtam meg az estével kapcsolatban, csak, hogy tényleg csinosnak kell lennem. Ennek ellenére a ruhámat még sem mondanám valamiféle elegánsnak. Egy derékig érő rövidnadrágot viselek, míg egy enyhe csipkés melltartót, amely egy topnak is elmehetne. 

— Ez csinos? Mást kellene választanod — mondom a húgomnak.

— Hidd el, hogy hódítani fogsz a kubai éjszakában.

A hajam is végül elkészül, amely lágy hullámokban omlik a vállaimra. Már most melegem van, de annak tudatában, hogy kényelmesebben érezzem magamat, egy farmerdzsekit is felveszek. A ruháimat és az egész koncepciót valójában Sissy találta ki, én pedig azt hiszem, hogy már teljesen belefáradtam abba, hogy ellenkezzek. 

— Oké, induljunk — csapja össze a tenyereit, én pedig hagyom, hogy parfüm felhővel árasszon el, s elkezdjen kivezetni a hotelszobánkból.

A hotel előtt egy taxiba szállunk, majd Sissy elmondja a hely nevét, ahova is tartunk. A sofőr nem kérdez tőle többet. 

— Mark nem jön velünk? — érdeklődök.

— Nem akarom, hogy ott legyen — sóhajt fel. — Tudod, hogy mennyire egy bunkó. Nincs hangulatom hozzá, egy órával későbbi időt mondtam neki az indulásra. Túléli. Ja, és másik helyet is. 

— Remélem tudod, ha ma a hatósággal fog kerestetni bennünket, kicsinállak!

— Nyugi, lazulj el, és hidd el nekem, hogy garantálom a szórakozást.

Nem tudok mást tenni, mindössze várni, hogy megérkezzünk a helyre, s hinni Sissynek, hogy valóban jól fog telni az este. Vannak bennem kétségek, ez egyértelmű szerintem, hiszen egy hangos helyen, vakon, sok idegen emberrel nem igazán tudom megtalálni a közös nevezőt, mondjuk úgy. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem férne rám a kikapcsolódás, de akkor sem tudom kiüldözni magamból az idegességet. 

♪

Ahogyan arra számítani lehetett, az idő még fülledtebb a zenétől tomboló helyiség falai között. Sissy szorosan karolva belém vezet, míg a fülembe kiabálva lelkendezik, hogy mennyire is király ez a hely — hogy az ő szavajárásával éljek.

Pár test nekem simul, valószínű, hogy a fűtött hangulatnak köszönhetően, ahogyan a társaikkal vonaglanak. A húgom kiabál nekem, de nem sokat értek a zenének köszönhetően, így csak beleegyezően bólintok. Húzni kezd, én pedig igyekszem a tempót tartani vele. Táskámat a biztonság kedvéért keresztbe teszem a felső testemen, míg hagyom, hogy Sissy megállítson egy helyen. 

— Ülj le — kiáltja a fülembe, én pedig azt teszem, amit mond.

A hajam az arcomba hull, de nem zavar, sőt örülök, hogy az emberek elől elrejthetem részben magamat. Keresztezem a lábaimat, és várom, hogy mi Sissy következő lépése, ami pár másodperc múlva meg is érkezik. A kezemben egy pohár landol.

— Ne aggódj, csak víz, én töltöttem — informál. 

Belekortyolok, és valóban hűs víz fogad, amely könnyedén gördül végig a torkomon. Lábam el kezd a zenére kissé mozogni, de nem mondom, hogy a hangulatom annyira kicsattanó lenne. A dallamok még is eljutnak hozzám. Az idegen nyelv szexin, talán már túlságosan is erotikusan kúszik a fülembe, és egy pillanatra elmerengek azon, miként is táncolnék rá. Merész a gondolat, és ez nem fog előfordulni, így meg is ingatom minimálisan a fejemet és újabb nagy kortyolok. 

— Mindjárt jövök — hajol ismételten közelebb Sissy.

— Mi? Mi van? Nem, nem hagyhatsz itt! — ragadom meg a kezét.

— Egy perc, ígérem, csak a mosdóba megyek. Maradj itt, hogy megtaláljalak.

Mintha valahova is mehetnék csak úgy …

A poharamat egy pillanatra sem teszem le, végig fogom, amíg az italom teljesen el nem fogy. A zenét igyekszem élvezni, de zavar, hogy Sissy nincs mellettem. A hajamba túrok, és reflexszerűen egyik oldalra simítom. Szívesen megszabadulnék a dzsekimtől, de jobbnak látom, ha az anyag a testemen marad, annak ellenére, hogy már is szidom a húgomat, amiért rávett erre az öltözetre.

— Csak nem unatkozol? 

Túlságosan ismerős hang hasít a levegőbe, a fülemet meleg lehelet érinti meg. 

Képzelődöm? Még is sikerült valakinek valamit az italomba kevernie? 

— Nem is üdvözölsz? — keze a lábamra kerül, ezzel jelezve, hogy már nem a hátam mögött van. Térdem a combjához ér, míg a kezemet megfogja, s már is az ismerős kéz tapintása megnyugtat, bármennyire is hihetetlen, hogy itt van.

— Mit keresel itt? 

— Amerikában volt pár megjelenésem.

— De ez Kuba — mutatok rá a dologra, hogy kissé már helyeken voltunk jártasak.

— Remek észrevétel — nevet fel. — Sissy keze van benne, de ne szúrd le nagyon, oké? 

— Harry.. — kezdenék bele.

— Táncolnál velem? Vagy inkább menjünk le a partra?

— Melegem van, ha őszinte akarok lenni, de a zene pedig vonz, és Sissyt sem szabadna itt hagynom. Már itt kellene lennie.

— A taxi, ami engem hozott, visszament vele a hotelben.

— Miért kell neki mindenbe beleavatkoznia? — sóhajtok fel, de nevetésbe torkollik az egész bosszankodásom.

— Valószínű, azért mert látja, hogy kell a kikapcsolódás neked, és mellettem kinyílsz, és szórakozol — simítja meg a kézfejemet. — Akkor mit szeretnél csinálni?

— Sétálhatnánk.

— Akkor indulás — segít le udvariasan a székről, és szorosan az oldalához vonva kezd el vezetni, remélhetőleg kifelé a szórakozóhelyről.

17.Fejezet♪Jó páros

T A Y L O R 

Kényelmesen helyezkedem el a hátulsó ülésen, oldalamon Harryvel. Mondhatom, hogy félig meddig lep meg, hogy sofőr visz bennünket az eseményre. Én magam is mindig egy férfival utaztam, aki egyben amolyan testőrként is szolgált, annak ellenére, hogy messze voltam a világhírnévtől, és soha nem is fogom már elérni. Legalábbis eddig ilyen gondolataim voltak, ám a mai este kissé átformálta a gondolatmenetemet. 

A ruhámat akaratlanul is igazgatni kezdem a lábamon. A bokáim keresztezik oldalasan egymást, míg úgy érzem, hogy a combjaim illetlenül megmutatkoznak - ami lehetetlennek bizonyul, a ruha hosszának köszönhetően. Gyorsan, minimálisan megingatom a fejemet, hiszen az illetlenség gondolata már is nevetségesnek tűnik a modellkedésemmel szemben, amikor is a fehérneműk fotózása nem igazán került el, és talán inkább az is volt előnyben. És akkor már ne is említsem meg a videoklipet, ahol Harryhez simulva, a szinte meztelen testem mutatkozik meg, azt hiszem a világháló örök rejtekében mától fogva. Nagyot nyelek, a kezem izzadtan csúszik le a lábamról, egyenesen a bőr ülésig, amely meglepő melegséggel fogadja. Harry tenyerének érintése megugrom kissé, a szívem őrülten felver, de normalizálódik is, ahogyan a kézfejemen az ujjai játszani kezd.

— Minden rendben? — hangja mélyen szólal meg mellőlem, alig hallhatóan, így közelebb is húzódom, megragadva amolyan indoknak.

— Kissé elgondolkoztam.

— Remélem, hogy nem érzed magad frusztrálva, és ott sem fogod. Semmi okod arra, hogy kételkedj magadban, remélem, hogy ezt tudod, és nem készíted ki magad feleslegesen.

— Ne haragudj az apám miatt — terelem el a szót. — Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire megviselni, hogy őrültségeket beszéljen, és mindenféle badarságot hordjon össze.

Felnevet halkan, s ebből tudom, hogy nem sikerült annyira észrevétlenül a tématerelés. Nem mondd semmit ezzel kapcsolatban, mindössze felel:

— Félt téged, és valóban egyetértek vele. Biztos vagyok abban, hogy jó apa, és a helyén van a szíve, és védelmezni akar, ameddig csak tud. Valahogy hasonlóan éreznék szerintem, ha a helyében lennék. Bár nem tagadom, lehet, hogy én nem viseltem volna el, ha a kicsi lányom lenge öltözetben mutatkozna a kamera előtt.

— Szerencse, hogy nincsen még lányod — nevetek fel. — De véleményem szerint, ha ezt szeretné csinálni, engedned kellene. Mármint, ha egyszer lesz egy kislányod, és erre az útra lép, vagyis szeretne lépni — úgy hadarom a szavakat, hogy még én is alig értem meg, hogy mit is akarok ebből az egészből kihozni. — Mármint…

— Azt hiszem, hogy a lényeget sikerült leszűrnöm — nevet fel vidáman. — De ez a téma azt hiszem, hogy mellékes. Eléggé fiatal vagyok, még, hogy hasonlókon gondolkodjak. Azt hiszem, hogy szeretnék túl lenni ezen az estén. Jó buli, de a villanó vakuk és a pletykaéhes firkászok lehangolnak már most, és inkább menekülnék.

— Elfelejtetted, hogy te beszéltél rá erre az egészre engem? Most meg csak úgy itt hagynál? — tetetett felháborodással a hangomban, széles vigyorral az arcomon kérdezem.

— Oh, nem, nem így értettem… 

Felnevetek vidáman, és azt hiszem, hogy hálás vagyok, amikor a gubancos gondolataimból kirángatott még ha most esetlegesen értetlenül is mered rám, amelyet én nem látok. Meghallom az ő mélyről jövő, vidáman csengő nevetését, és a szívem már is a boldogsággal telik meg. 

— Már meg is érkeztünk? — döbbenek meg, ahogy érzékelem, hogy az autó alattunk megáll.

— Nem, csak felvesszük Shawnt — a név mondhatni, hogy suttogásként hagyja el a száját, az én gyomrom pedig görcsbe rándul a név hallatán. Azt hiszem, hogy ennél rosszabb már nem lehetne ez az este. — Figyelj, tudom, hogy a ti kapcsolatotok nem indult valami fényesen.

— Ez enyhe kifejezése a valóságnak, remélem, hogy ezzel tisztában vagy.

— Nem szeretném, ha ez beárnyékolná az estét — sóhajt fel, s a kezemet, amelyet még mindig fog, finoman meg is szorít. — Tudom, hogy mi volt, és röstellem, őszintén, ezt már elmondtam. Ne kanyarodjunk vissza a múltra, az már elmúlt. Koncentráljunk inkább arra, hogy merre haladunk, és, hogy kerüljük a feszültséget.

— Akkor sem miattam volt probléma, csak a részese voltam, de igazából lényegtelen az egész. Hagyjuk is — sóhajtok fel, és a kezemet önkényesem húzom el Harry kezétől. Az érintkezés megszűnik és enyhe hűvösség érinti meg a bőröm felszínét. 

— Tay.. — a nevem gördülékenyen hagyja el a száját. Pillanatok alatt eléri, hogy a tettemet megbánjam, amiért az érintése elől visszakoztam alig egy perce, mégis a lábamon tartom, és nem mozdulok. 

Hallom, ahogy a kocsi ajtaja kinyílik, s be is szökik egy kevés, hűvös szellő. A bőröm lúdbőrőssé válik, és a gondolata annak, hogy Shawn a társaságunkban van, még jobban elszontyolít minimálisan. 

— Szép estét — lendületes, önfeledt boldogságtól erős a hangja, mire én csak az égnek emelném a képmutatásának köszönhetően a tekintetemet. — Milyen csodálatosan festetek.

— Shawn, azt hiszem, hogy semmi szükség erre — szólal meg Harry mellőlem. 

— Már, ha bókolok, az is probléma? — horkan fel, ahogyan a sofőr tovább hajt. — Nem gondoltam volna, hogy ennyire rideggé tesz benneteket a jelenlétem. De hát nem igazán hat meg — önelégülten beszél. — A lényeg, hogy elég szépen fogunk kaszálni a videónak köszönhetően, ami valljuk be, hogy eléggé erotikusan felfűtöttre sikeredett. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de nagyon is édes cica vagy a képernyőn, Taylor. Harrynek remek szeme volt ehhez.

— Shawn! — mordul rá Harry. — Ne legyél tiszteleten, szerintem már bemutattad magad, és mondtam, hogy semmi szükség arra, hogy itt legyél. 

— A menedzsered vagyok, ne szórakozz velem. Persze, hogy ott a helyem!

— Mikor is lesz a vetítés? — érdeklődöm halkan, de sajnos nem eléggé. Igyekszem a gorombaságát a szúrkálódással vegyítve, teljesen kizárni, de nem igazán sikerül. Meg-meg üti a füleimet a csípős megjegyzések éle, és meglehetősen tesz arról, hogy rosszul érezzem magam.

— Talán sietsz valahova? — Shawn érces hangja megborzongat, és egyáltalán nem jó értelemben. — Pedig csodásan mutatna a párosotok a címlapokon, hogy őszinte legyek. Bár tény, hogy rontana Harry keresetén, hiszen melyik lány lenne oda érte, ha egy lány már ki is sajátítja.

— Shawn, elég legyen! Erre kibaszottul senkisem kíváncsi — mordul fel Harry, míg én a gombócot a torkomban lenyelem. Tördelni kezdem a kezemet feszültem, és érzem, hogy könnyek kezdik el marni a szemeimet. Örülök, hogy sötét van, és hogy a hajam az arcomban kellően eltakar. Harry megragadja a kezemet, és megfogja. Ujja finoman cirógatni kezdi a bőröm felszínét, és mondanám, hogy sikeresen el is lazít, de azt hiszem, hogy hazudnék. Örülök, hogy az ujjaink kecsesen összefonódnak, de a hátamon, akkor is a hideg fut végig, amikor Shawn hangját meghallom. Tudom, hogy Harry tanult már a múltkori hibából, amikor is minden szó nélkül hagyta, hogy sértegessen, ez a férfi, aki nem ismer engem. 

— Jól van, jól van, nem kell a feszültség — nevet fel. — Csak szórakozom, nem kell itt véresen komolyan venni már mindent.

Innentől már egyikünk sem szólal meg, és biztos vagyok abban, hogy ez a legjobb, ami most történhet. A hangulatom a béka feneke alatt van, s bármit megadnék jelenleg azért, hogy visszaforduljunk, és hazavigyenek. Hogy a ruhámat, amit nem neveznék kényelmetlennek, leváltsam, s a meleg pizsamámba bújva elnyúljak Mia társaságában az ágyamon.

Harry ujjai nem nem lankadnak. Végig a kézfejemen és a csuklómon járnak, s nem akarom, hogy a meleg érintése eltűnjön. Az én ujjaim is megmozdulnak, ezzel a tudtára adva, hogy ne hagyja abba, s jobban esik jelenleg bármi másnál a tette. Ujjait az enyéim köré fonja, innentől pedig nem foglalkozva semmivel a vállára hajtom a fejem, és csak várom, hogy végre megérkezzünk, és messze kerüljek a szemérmelten férfi, érdemtelen szavaitól.

♪

Remegő gyomorral hagyom el az autó melegét, s hagyom, hogy Harry megszabadítson a kabátomtól, amelyhez én ragaszkodom. A hideg levegő most jól esik, bár nem vagyok biztos abban, hogy holnapra nem egy csúnya megfázás lesz ennek az eredménye. Hajamba túrok, de azonnal meg is bánom, mivel esélyem sincs annak az ellenőrzésére, hogy miként is festek most. 

— Csodálatos vagy — Harry meleg lehelete a fülemet simogatja. Elmosolyodom, és elgondolkozom, hogy a szavak hangosan hagyták el a számat, vagy mindössze az arcomra volt írva a bizonytalanságom. — Készen állsz? Pár méterre van a vörös szőnyeg, ahol fotózkodunk. Interjút nem tervezek adni, úgyhogy hamar beérünk az épületbe — informál. 

— Mehetünk.

Harry megfogja a kezemet, az ujjai az enyéim köré fonódnak, majd elindul, én pedig követem. Értékelem, hogy lassan halad, tekintettel arra, hogy a magas sarkak nem éppen előnyt jelentenek a vakságom mellett. Magabiztosan lépkedem, próbálok nem arra gondolni, hogy el fogok esni, vagy éppen megbotlok, mindössze a lábaimat biztos távolságban helyezem egymás elé. Hallom az embereknek köszönhető hangzavart, amely több hangfoszlány és fényképező kattanásának egyvelege. 

Érzem, hogy a beton a talpam alatt megszűnik, és magas sarkaim kissé a szőnyeg puhaságába süllyednek. Az emberek hangzavarja közelebbről ér, és a bőrömet valószínűsítem, hogy a reflektorok melegítik fel éppen annyira, hogy nem fagyjak meg teljesen. Megállunk, ami váratlanul él, s meg is tántorodom pár másodperc erejéig. 

— Ne haragudj — mentegetőzik azonnal Harry, miközben magához von a derekamnál fogva. 

Elmosolyodom válaszként, és közelebb lépek hozzá, míg a cipőink nem találkoznak. A testéből áradó meleg jólesően érintkezik az én fedetlen bőrömmel, és az én kezem is, bár kissé feszélyezve, de a csípőjére csúszik. Az inge vékony, s ahogy érzem, zakót nem visel. Minden mozdulatának rezdülését érzem, míg állunk, s türelmesen várjuk, hogy elkészüljön az a sok fotó, amelyek valószínű, hogy pár órán belül már a világhálón fognak keringeni.

— Arrébb megyünk kicsit — mondja olyan hangosan, hogy halljam, de egy meghitt beszélgetésnek tűnjön kettőnk között. 

Hagyom, hogy vezessen, míg ismét meg nem állunk, s hasonlóan a derekamat ölelve tart. Hallom zavarosan a fotósok hangját, ahogyan Harry nevét ismételgetik, merre is figyeljen. Mivel az enyém rejtély, így azzal nem számolnak, s talán már ő hozzájuk is elért annak az információja, hogy nem igazán tudnám merre is kellene fordulnom. 

Még jó párperc telik el, mire végre valóban már a belső tér felé indulunk. Harry mindenről a fülembe suttogva tájékoztat, és igazán értékelem, hogy nem szeretne teljesen tudatlanul hagyni. Sejtelmem sincs, hogy Shawn hova is morzsolódott le, de egyáltalán nem bánom, hogy nem rontja körülöttünk a levegőt. Harry olykor odaköszön valakiknek, ám pár szónál többet nem igazán enged meg magának. Tiltakozom, hogy ennyire siessünk, s inkább én kérem, hogy nyugodtan beszélgessen, de csupán annyit mond, hogy jól van ez így, és szeretne végre az asztalunkhoz érni. 

Végül sikeresen beérünk az asztalunkhoz, ahol is Harry illedelmesen segít elfoglalni egy széket. Mellém ül, kezét a keresztbetett combomra simítja, amely meglep, s kissé mocorogni is kezdek, így az érintése már csak a múlté. 

— Mit szeretnél inni? — újra közel hajol hozzám, ahogy beszél. 

— Egy mentes víz megfelel.

— Pezsgő? 

— Semmi alkohol — jelentem ki és remélem, hogy nem veszi sértésnek a gyengéd visszautasításom, melyet egy szerény mosoly mögé bújtatok.

— Rendben, akkor víz — ennyit mond.

♪

Az este folyamatosan pörög, Harry jelenlétét végig magam mellett érzem. Többen is megfordulnak az asztalunknál, azon felül, hogy nagyjából tíz emberrel ülünk Harry elmondása szerint. Ő eléggé közvetlen, és mindenféle korlátozás nélkül elegyedik beszélgetésbe, míg én inkább csak hallgatok, s türelmesen várok, hogy kezdetét vegye a show.

Sorra jönnek a nyertesek, a poénos megszólalások, melyeken jókat derülök. Nem fogom vissza magam, ha a nevetésről van szó. A vizemből többször is kortyolok, amely felfrissít. Tapsolok, annak ellenére, hogy sok mindenről sejtelmem sincs. Nem igazán voltam jelen az elmúlt évben a médiában, és a friss zenék terén, de ennek ellenére is örülök minden győztesnek. Azt hiszem, hogy már az is egy elismerés, ha az embert jelölik. Harryvel rövid szóváltásaink vannak, s kissé távolságtartónak érzem a viselkedését, de természetesen nem várom el, hogy csak velem foglalkozzon. Így is tehernek érzem magam, amiért nem tud megtenni úgy egy lépést, hogy én ne lennék mellette, s kövessem le.

Elérkezik az idő, és bejelentik, hogy a videó következik. Az izgalom úrrá lesz rajtam, és próbálok a hangokra koncentrálni, hogy a közönség miként is fogadja a lassan lejátszódó képsorokat. Kezem az asztalon pihen, s most érkezik el ismételten annak az ideje, hogy Harry az övét rásimítja. Ezt az érintést el tudom viselni, s tudom kezelni. Eléggé hozzászoktam már, s ez ellen nem is tiltakozom már.

A közönség tapsol, és azt hiszem, hogy ez kellően pozitívan értelmezhető. Melegséggel jár át, annak ellenére, hogy nagyon minimális közöm van az egészhez. Harry keze húzni kezd, így felállok. Kezét a derekamra simítja, így biztosabban vezet maga mellett. Fogalmam sincs, hogy hova megyünk, tippelni tudnék, de a lányok sikoltásából egyből érezhető, hogy a színpadot közelítjük meg. 

— Lépcső.

Suttogja elég hangosan, hogy halljam. Lassabban megyünk, míg a reflektorok melegében meg nem állunk. Harry megköszörüli a torkát és beszélni kezd, olyan kedves szavakkal, amelyek a bensőmig hatolnak, s úgy gondolom, hogy a felét sem érdemlem meg mindennek. Szinte engem dicsőít, amikor az ő érdeme a lírai szöveg, a dal hangzása és maga az egész csodának a megszületése. Én csak egy betolakodó mellékszereplő vagyok az egészben. A derekaman megszorítja, s az arcomba tódul minden vér, amikor az ajkai az arcom bőrét érintik ezzel lezárva a pár másodpercnyi köszönetnyílvánítását.