17.Fejezet♪Jó páros

T A Y L O R 

Kényelmesen helyezkedem el a hátulsó ülésen, oldalamon Harryvel. Mondhatom, hogy félig meddig lep meg, hogy sofőr visz bennünket az eseményre. Én magam is mindig egy férfival utaztam, aki egyben amolyan testőrként is szolgált, annak ellenére, hogy messze voltam a világhírnévtől, és soha nem is fogom már elérni. Legalábbis eddig ilyen gondolataim voltak, ám a mai este kissé átformálta a gondolatmenetemet. 

A ruhámat akaratlanul is igazgatni kezdem a lábamon. A bokáim keresztezik oldalasan egymást, míg úgy érzem, hogy a combjaim illetlenül megmutatkoznak - ami lehetetlennek bizonyul, a ruha hosszának köszönhetően. Gyorsan, minimálisan megingatom a fejemet, hiszen az illetlenség gondolata már is nevetségesnek tűnik a modellkedésemmel szemben, amikor is a fehérneműk fotózása nem igazán került el, és talán inkább az is volt előnyben. És akkor már ne is említsem meg a videoklipet, ahol Harryhez simulva, a szinte meztelen testem mutatkozik meg, azt hiszem a világháló örök rejtekében mától fogva. Nagyot nyelek, a kezem izzadtan csúszik le a lábamról, egyenesen a bőr ülésig, amely meglepő melegséggel fogadja. Harry tenyerének érintése megugrom kissé, a szívem őrülten felver, de normalizálódik is, ahogyan a kézfejemen az ujjai játszani kezd.

— Minden rendben? — hangja mélyen szólal meg mellőlem, alig hallhatóan, így közelebb is húzódom, megragadva amolyan indoknak.

— Kissé elgondolkoztam.

— Remélem, hogy nem érzed magad frusztrálva, és ott sem fogod. Semmi okod arra, hogy kételkedj magadban, remélem, hogy ezt tudod, és nem készíted ki magad feleslegesen.

— Ne haragudj az apám miatt — terelem el a szót. — Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire megviselni, hogy őrültségeket beszéljen, és mindenféle badarságot hordjon össze.

Felnevet halkan, s ebből tudom, hogy nem sikerült annyira észrevétlenül a tématerelés. Nem mondd semmit ezzel kapcsolatban, mindössze felel:

— Félt téged, és valóban egyetértek vele. Biztos vagyok abban, hogy jó apa, és a helyén van a szíve, és védelmezni akar, ameddig csak tud. Valahogy hasonlóan éreznék szerintem, ha a helyében lennék. Bár nem tagadom, lehet, hogy én nem viseltem volna el, ha a kicsi lányom lenge öltözetben mutatkozna a kamera előtt.

— Szerencse, hogy nincsen még lányod — nevetek fel. — De véleményem szerint, ha ezt szeretné csinálni, engedned kellene. Mármint, ha egyszer lesz egy kislányod, és erre az útra lép, vagyis szeretne lépni — úgy hadarom a szavakat, hogy még én is alig értem meg, hogy mit is akarok ebből az egészből kihozni. — Mármint…

— Azt hiszem, hogy a lényeget sikerült leszűrnöm — nevet fel vidáman. — De ez a téma azt hiszem, hogy mellékes. Eléggé fiatal vagyok, még, hogy hasonlókon gondolkodjak. Azt hiszem, hogy szeretnék túl lenni ezen az estén. Jó buli, de a villanó vakuk és a pletykaéhes firkászok lehangolnak már most, és inkább menekülnék.

— Elfelejtetted, hogy te beszéltél rá erre az egészre engem? Most meg csak úgy itt hagynál? — tetetett felháborodással a hangomban, széles vigyorral az arcomon kérdezem.

— Oh, nem, nem így értettem… 

Felnevetek vidáman, és azt hiszem, hogy hálás vagyok, amikor a gubancos gondolataimból kirángatott még ha most esetlegesen értetlenül is mered rám, amelyet én nem látok. Meghallom az ő mélyről jövő, vidáman csengő nevetését, és a szívem már is a boldogsággal telik meg. 

— Már meg is érkeztünk? — döbbenek meg, ahogy érzékelem, hogy az autó alattunk megáll.

— Nem, csak felvesszük Shawnt — a név mondhatni, hogy suttogásként hagyja el a száját, az én gyomrom pedig görcsbe rándul a név hallatán. Azt hiszem, hogy ennél rosszabb már nem lehetne ez az este. — Figyelj, tudom, hogy a ti kapcsolatotok nem indult valami fényesen.

— Ez enyhe kifejezése a valóságnak, remélem, hogy ezzel tisztában vagy.

— Nem szeretném, ha ez beárnyékolná az estét — sóhajt fel, s a kezemet, amelyet még mindig fog, finoman meg is szorít. — Tudom, hogy mi volt, és röstellem, őszintén, ezt már elmondtam. Ne kanyarodjunk vissza a múltra, az már elmúlt. Koncentráljunk inkább arra, hogy merre haladunk, és, hogy kerüljük a feszültséget.

— Akkor sem miattam volt probléma, csak a részese voltam, de igazából lényegtelen az egész. Hagyjuk is — sóhajtok fel, és a kezemet önkényesem húzom el Harry kezétől. Az érintkezés megszűnik és enyhe hűvösség érinti meg a bőröm felszínét. 

— Tay.. — a nevem gördülékenyen hagyja el a száját. Pillanatok alatt eléri, hogy a tettemet megbánjam, amiért az érintése elől visszakoztam alig egy perce, mégis a lábamon tartom, és nem mozdulok. 

Hallom, ahogy a kocsi ajtaja kinyílik, s be is szökik egy kevés, hűvös szellő. A bőröm lúdbőrőssé válik, és a gondolata annak, hogy Shawn a társaságunkban van, még jobban elszontyolít minimálisan. 

— Szép estét — lendületes, önfeledt boldogságtól erős a hangja, mire én csak az égnek emelném a képmutatásának köszönhetően a tekintetemet. — Milyen csodálatosan festetek.

— Shawn, azt hiszem, hogy semmi szükség erre — szólal meg Harry mellőlem. 

— Már, ha bókolok, az is probléma? — horkan fel, ahogyan a sofőr tovább hajt. — Nem gondoltam volna, hogy ennyire rideggé tesz benneteket a jelenlétem. De hát nem igazán hat meg — önelégülten beszél. — A lényeg, hogy elég szépen fogunk kaszálni a videónak köszönhetően, ami valljuk be, hogy eléggé erotikusan felfűtöttre sikeredett. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de nagyon is édes cica vagy a képernyőn, Taylor. Harrynek remek szeme volt ehhez.

— Shawn! — mordul rá Harry. — Ne legyél tiszteleten, szerintem már bemutattad magad, és mondtam, hogy semmi szükség arra, hogy itt legyél. 

— A menedzsered vagyok, ne szórakozz velem. Persze, hogy ott a helyem!

— Mikor is lesz a vetítés? — érdeklődöm halkan, de sajnos nem eléggé. Igyekszem a gorombaságát a szúrkálódással vegyítve, teljesen kizárni, de nem igazán sikerül. Meg-meg üti a füleimet a csípős megjegyzések éle, és meglehetősen tesz arról, hogy rosszul érezzem magam.

— Talán sietsz valahova? — Shawn érces hangja megborzongat, és egyáltalán nem jó értelemben. — Pedig csodásan mutatna a párosotok a címlapokon, hogy őszinte legyek. Bár tény, hogy rontana Harry keresetén, hiszen melyik lány lenne oda érte, ha egy lány már ki is sajátítja.

— Shawn, elég legyen! Erre kibaszottul senkisem kíváncsi — mordul fel Harry, míg én a gombócot a torkomban lenyelem. Tördelni kezdem a kezemet feszültem, és érzem, hogy könnyek kezdik el marni a szemeimet. Örülök, hogy sötét van, és hogy a hajam az arcomban kellően eltakar. Harry megragadja a kezemet, és megfogja. Ujja finoman cirógatni kezdi a bőröm felszínét, és mondanám, hogy sikeresen el is lazít, de azt hiszem, hogy hazudnék. Örülök, hogy az ujjaink kecsesen összefonódnak, de a hátamon, akkor is a hideg fut végig, amikor Shawn hangját meghallom. Tudom, hogy Harry tanult már a múltkori hibából, amikor is minden szó nélkül hagyta, hogy sértegessen, ez a férfi, aki nem ismer engem. 

— Jól van, jól van, nem kell a feszültség — nevet fel. — Csak szórakozom, nem kell itt véresen komolyan venni már mindent.

Innentől már egyikünk sem szólal meg, és biztos vagyok abban, hogy ez a legjobb, ami most történhet. A hangulatom a béka feneke alatt van, s bármit megadnék jelenleg azért, hogy visszaforduljunk, és hazavigyenek. Hogy a ruhámat, amit nem neveznék kényelmetlennek, leváltsam, s a meleg pizsamámba bújva elnyúljak Mia társaságában az ágyamon.

Harry ujjai nem nem lankadnak. Végig a kézfejemen és a csuklómon járnak, s nem akarom, hogy a meleg érintése eltűnjön. Az én ujjaim is megmozdulnak, ezzel a tudtára adva, hogy ne hagyja abba, s jobban esik jelenleg bármi másnál a tette. Ujjait az enyéim köré fonja, innentől pedig nem foglalkozva semmivel a vállára hajtom a fejem, és csak várom, hogy végre megérkezzünk, és messze kerüljek a szemérmelten férfi, érdemtelen szavaitól.

♪

Remegő gyomorral hagyom el az autó melegét, s hagyom, hogy Harry megszabadítson a kabátomtól, amelyhez én ragaszkodom. A hideg levegő most jól esik, bár nem vagyok biztos abban, hogy holnapra nem egy csúnya megfázás lesz ennek az eredménye. Hajamba túrok, de azonnal meg is bánom, mivel esélyem sincs annak az ellenőrzésére, hogy miként is festek most. 

— Csodálatos vagy — Harry meleg lehelete a fülemet simogatja. Elmosolyodom, és elgondolkozom, hogy a szavak hangosan hagyták el a számat, vagy mindössze az arcomra volt írva a bizonytalanságom. — Készen állsz? Pár méterre van a vörös szőnyeg, ahol fotózkodunk. Interjút nem tervezek adni, úgyhogy hamar beérünk az épületbe — informál. 

— Mehetünk.

Harry megfogja a kezemet, az ujjai az enyéim köré fonódnak, majd elindul, én pedig követem. Értékelem, hogy lassan halad, tekintettel arra, hogy a magas sarkak nem éppen előnyt jelentenek a vakságom mellett. Magabiztosan lépkedem, próbálok nem arra gondolni, hogy el fogok esni, vagy éppen megbotlok, mindössze a lábaimat biztos távolságban helyezem egymás elé. Hallom az embereknek köszönhető hangzavart, amely több hangfoszlány és fényképező kattanásának egyvelege. 

Érzem, hogy a beton a talpam alatt megszűnik, és magas sarkaim kissé a szőnyeg puhaságába süllyednek. Az emberek hangzavarja közelebbről ér, és a bőrömet valószínűsítem, hogy a reflektorok melegítik fel éppen annyira, hogy nem fagyjak meg teljesen. Megállunk, ami váratlanul él, s meg is tántorodom pár másodperc erejéig. 

— Ne haragudj — mentegetőzik azonnal Harry, miközben magához von a derekamnál fogva. 

Elmosolyodom válaszként, és közelebb lépek hozzá, míg a cipőink nem találkoznak. A testéből áradó meleg jólesően érintkezik az én fedetlen bőrömmel, és az én kezem is, bár kissé feszélyezve, de a csípőjére csúszik. Az inge vékony, s ahogy érzem, zakót nem visel. Minden mozdulatának rezdülését érzem, míg állunk, s türelmesen várjuk, hogy elkészüljön az a sok fotó, amelyek valószínű, hogy pár órán belül már a világhálón fognak keringeni.

— Arrébb megyünk kicsit — mondja olyan hangosan, hogy halljam, de egy meghitt beszélgetésnek tűnjön kettőnk között. 

Hagyom, hogy vezessen, míg ismét meg nem állunk, s hasonlóan a derekamat ölelve tart. Hallom zavarosan a fotósok hangját, ahogyan Harry nevét ismételgetik, merre is figyeljen. Mivel az enyém rejtély, így azzal nem számolnak, s talán már ő hozzájuk is elért annak az információja, hogy nem igazán tudnám merre is kellene fordulnom. 

Még jó párperc telik el, mire végre valóban már a belső tér felé indulunk. Harry mindenről a fülembe suttogva tájékoztat, és igazán értékelem, hogy nem szeretne teljesen tudatlanul hagyni. Sejtelmem sincs, hogy Shawn hova is morzsolódott le, de egyáltalán nem bánom, hogy nem rontja körülöttünk a levegőt. Harry olykor odaköszön valakiknek, ám pár szónál többet nem igazán enged meg magának. Tiltakozom, hogy ennyire siessünk, s inkább én kérem, hogy nyugodtan beszélgessen, de csupán annyit mond, hogy jól van ez így, és szeretne végre az asztalunkhoz érni. 

Végül sikeresen beérünk az asztalunkhoz, ahol is Harry illedelmesen segít elfoglalni egy széket. Mellém ül, kezét a keresztbetett combomra simítja, amely meglep, s kissé mocorogni is kezdek, így az érintése már csak a múlté. 

— Mit szeretnél inni? — újra közel hajol hozzám, ahogy beszél. 

— Egy mentes víz megfelel.

— Pezsgő? 

— Semmi alkohol — jelentem ki és remélem, hogy nem veszi sértésnek a gyengéd visszautasításom, melyet egy szerény mosoly mögé bújtatok.

— Rendben, akkor víz — ennyit mond.

♪

Az este folyamatosan pörög, Harry jelenlétét végig magam mellett érzem. Többen is megfordulnak az asztalunknál, azon felül, hogy nagyjából tíz emberrel ülünk Harry elmondása szerint. Ő eléggé közvetlen, és mindenféle korlátozás nélkül elegyedik beszélgetésbe, míg én inkább csak hallgatok, s türelmesen várok, hogy kezdetét vegye a show.

Sorra jönnek a nyertesek, a poénos megszólalások, melyeken jókat derülök. Nem fogom vissza magam, ha a nevetésről van szó. A vizemből többször is kortyolok, amely felfrissít. Tapsolok, annak ellenére, hogy sok mindenről sejtelmem sincs. Nem igazán voltam jelen az elmúlt évben a médiában, és a friss zenék terén, de ennek ellenére is örülök minden győztesnek. Azt hiszem, hogy már az is egy elismerés, ha az embert jelölik. Harryvel rövid szóváltásaink vannak, s kissé távolságtartónak érzem a viselkedését, de természetesen nem várom el, hogy csak velem foglalkozzon. Így is tehernek érzem magam, amiért nem tud megtenni úgy egy lépést, hogy én ne lennék mellette, s kövessem le.

Elérkezik az idő, és bejelentik, hogy a videó következik. Az izgalom úrrá lesz rajtam, és próbálok a hangokra koncentrálni, hogy a közönség miként is fogadja a lassan lejátszódó képsorokat. Kezem az asztalon pihen, s most érkezik el ismételten annak az ideje, hogy Harry az övét rásimítja. Ezt az érintést el tudom viselni, s tudom kezelni. Eléggé hozzászoktam már, s ez ellen nem is tiltakozom már.

A közönség tapsol, és azt hiszem, hogy ez kellően pozitívan értelmezhető. Melegséggel jár át, annak ellenére, hogy nagyon minimális közöm van az egészhez. Harry keze húzni kezd, így felállok. Kezét a derekamra simítja, így biztosabban vezet maga mellett. Fogalmam sincs, hogy hova megyünk, tippelni tudnék, de a lányok sikoltásából egyből érezhető, hogy a színpadot közelítjük meg. 

— Lépcső.

Suttogja elég hangosan, hogy halljam. Lassabban megyünk, míg a reflektorok melegében meg nem állunk. Harry megköszörüli a torkát és beszélni kezd, olyan kedves szavakkal, amelyek a bensőmig hatolnak, s úgy gondolom, hogy a felét sem érdemlem meg mindennek. Szinte engem dicsőít, amikor az ő érdeme a lírai szöveg, a dal hangzása és maga az egész csodának a megszületése. Én csak egy betolakodó mellékszereplő vagyok az egészben. A derekaman megszorítja, s az arcomba tódul minden vér, amikor az ajkai az arcom bőrét érintik ezzel lezárva a pár másodpercnyi köszönetnyílvánítását.