19.Fejezet♪Kettősség

T A Y L O R

Havanna partjain sétálva Harry ujjai szorosan fonódnak az enyéim köré, ahogyan haladunk. Már teljesen megszokottá kellett volna, hogy váljon efajta közeledése, az ujjaink tapintása, még is jólesően ráz ki a hideg minden alkalommal, ahogy megragad. Éppen megkértem, hogy meséljen nekem, pontosabban mikor találták ki ezt az egészet, milyen megjelenései voltak az államokban, és hasonlók. Már a megismerkedésünk elején is szerettem hallani a mély hangját, ahogyan csak beszél, s magam elé képzeltem ajkainak a mozgását, a szavakat formálva. 

— De valószínűsítem a te munkád izgalmasabbnak hangzik — szorítja meg kissé a kezemet.

— Nem sok izgalom van a pózolásban. 

— Még is imádod.

— Nem tagadom — mosolyodom el. — Bár lehet, hogy jobb lett volna inkább Sissy nélkül érkeznem — mondom, mire a szavaim ismét végigmennek az agyamon. — Mármint ezt nem amiatt mondom, hogy ezt összehozta veled. Ne érts félre, kérlek!

— Ne aggódj, nem vettem magamra — dobja át a vállaimon a kezeit, amely cselekedete meglep, és érzem, hogy kissé zavarban vagyok. Remélem, hogy semmi fény nincs körülöttünk, amely leleplezi a pírt az arcomon. — Gyere — húz arrább, és nem tudom értelmezni, hogy miért.

— Mit csinálsz?

— Vedd le a cipődet és a táskád, kabátod. Ne aggódj, senki nincs itt.

— Mit tervezel? — kissé bizalmatlanul állok a helyzethez. — Talán gyorsan haladunk, Styles — nevetek fel,bár csak a zavaromat igyekszem tükrözni. — Nem gondolod, hogy nem a tengerpart a megfelelő hely, hogy ilyenre kérj?

— Tay, Marie? Melyik van most itt? — felnevet, én pedig ledobom a táskámat, és a cipőimet is lerúgom. — Hm, talán Marie, mert Taylor egy diszkrét lány — elkezdi a vállaimról letolni a farmer kemény anyagát, én pedig hagyom neki.

— És melyik tetszik jobban?

— Azt hiszem, hogy mind a kettő a maga módján magával ragadott — hümmögi, és elkapja a derekamat, mire felsikítok. 

— Harry! — nevetve kiáltom a nevét, míg a derekába szorosan kapaszkodom. Válla a hasamat nyomja, a hajam lefelé hull, és a lábaimat lefogja, biztosan — legalábbis remélem, hogy biztosan tartva engem. — Tegyél le, hallod? Harry … — ismétlem meg a nevét.

— Hallom, igen, bár közel állsz, ahhoz, hogy ez megváltozzon — paskolja meg finoman a combomat, és hallom, ahogyan a vízbe gázol.

Arcom elé kapom a kezemet, de Harry leenged, a talpamat pedig már teljesen a víz hullámai nyaldossák. Hideg, hűsítő, és váratlan a felhevült bőrömnek. Szorosan fogom Harry kezét, és beljebb rántom magammal. Sejtelmem sincs, hogy ő milyen ruhát visel, de engem innentől már nem tántorít el a dolog. A combom közepéig ér már a víz, olykor kissé feljebb, a hajam a bőrömhöz tapad, a hátamhoz pedig Harry simul. Egyik keze körbeöleli a csípőmet, a másikkal elsöpri a hajamat és a szája a vállamhoz ér. Kiráz a jóleső hideg és még jobban belesimulok az ölelésébe vidám nevetés közepette. A fejem kissé zajos, fájdalmasan zajos, de próbálom elűzni ezt a mocskos érzést.

— Jó látni, hogy ennyire felszabadult vagy.

Felé fordulok, pár valójában teljesen mindegy, hogy merre is állok, lássuk be. Arcomat előre billentem, így a mellkasába rejtem el, de a mosolyom még mindig tisztán, őszintén öltözteti az arcomat. Ujjai a hajamba futnak, finoman megmarkolja az enyhén nedves tincseket, és meghúzza, de éppen csak annyira, hogy az arcomat felfelé billentsem, amelyet meg is teszek. Másik ujja az ajkamon szalad végig, amelyek minimálisan eltávolodnak egymástól. A szívem olyan hevességgel ver, hogy még engem is meglep, de nem távolodom el tőle. A testünk egybesimulásának köszönhetően érzem, hogy a lábait hosszú nadrág takarja.

— Képes voltam farmerben a tengerbe jönni? — nevetek fel hangosan.

— Hát, nagyon úgy fest a dolog — vidámság, tiszta vidámság hallatszik ki a mélyen csengő hangból. 

Kacagok, mint egy kislány, valóságos boldogsággal, olyan önfeledten, ami régebben volt csupán jellemző rám. Ujjaim a felsője anyagába marnak, valami támaszt keresve, s kapva, bár kétlem, hogy hagyna a tenger mélyén elveszni. Olyan szorosan ölel, hogy előbb fulladok meg annak következtében. 

— Tudod, nagyon lengén öltöztél fel — jegyzi meg, és megköszörüli a torkát a mondat végén. 

— Apám helyett, apám szeretnél lenni?

Felnevet.

— Hidd, hogy sok minden szeretnék lenni, de az édesapa szerepét betölteni semmilyen kedvemben nem áll.

— Megnyugtató.

— Mintha tényleg kicseréltek volna, és egy új lány állna velem szemben. Londonban is ilyen leszel, vagy visszabújsz az édes csigaházadba?

— Ne szemtelenkedj — horkanok kissé fel, s a hajamat áttúrom zavartan. — Tehát még is inkább Mariet választanád Taylor helyett.

— Hátborzongató, hogy két személyként tekintünk rád. Ugye nem vagy skizofrén? 

— Ne idegesíts fel, Styles!

— Na jó, fejezzük be ezt, bár nagyon izgató, de úgy érzem, hogy valamit belecsempésztek az italodba. Forró az egész tested, Tay — állapítja meg, ám én a vigyorgást nem tudom lemosni az arcomról, és nem is akarom. Annyira könnyűnek érzem magam és boldognak. Igazán önfeledtnek. Fejem a kemény mellkasnak simul, és egy ásítás, ami elhagyja a számat, de csak felnevetek.

— Bocsi.

— Menjünk vissza a hotelbe — suttogja, de a hangja távolinak tűnik. Nehéznek érzem a fejemet és szinte a karjainak szoros ölelésére bízom magamat.

H A R R Y

A karjaimba emelem Taylort, és sietve hagyom el a tengert. Kint leültetem, nehezen, de sikerül neki ülve tartania magát. Felkapok mindent, s ismét őt is a karjaimba vonom. Nem igazán voltam még hasonló helyzetben, de sejtéseim vannak az állapotával kapcsolatban. Sietve intek le egy taxit, és a hátsó ülésre becsúszva már mondom is a sofőrnek a hotel nevét. Sissyt azonnal elvetem, hogy értesítsem, így Mark számát keresem elő és hívom fel.

— Háló? — morogva szól, egyáltalán nem nevezhető barátságosnak az üdvözlése. 

— Harry vagyok, Styles — egészítem ki gyorsan a nevemet. 

— Veled van Taylor? Mondd, hogy igen! Sissy már megkapta a fejmosást, de Taylor sem fogja zsebre tenni, amit kapni fog — sziszegi a szavakat, én pedig csak jobban felbőszülök, az ölembe pihenő, verejtékező lányra tekintve. 

— Csak egy fél percre befognád? Basszus, valószínű, hogy a bárban, ahol voltak valami drogot adtak neki. 

— Mi van? Ugye csak hülyéskedsz? Hol a picsában vagytok?

— Velem ne beszélj így! Felviszem a szobámba, kérj oda egy orvost, talán öt percre vagyunk már a hoteltől, egy taxiban — hadarom el. 

Megszakítom a vonalat, mielőtt még bármit mondhatna, és végigsimítok Taylor arcán. Nagyon remélem, hogy semmi baja nem lesz, kisebb fejfájáson kívül holnap reggel. Megmondtam Sissynek, hogy ne hagyja magára, majd én bemegyek, de a lány persze, hogy a szófogadás fogalmát távolról sem ismeri. Megrázom a fejemet, és megnyugtatom magam, hogy nem az ő hibája, de finoman figyelmeztetni fogom, és számon is kérni. Tudom, hogy nekem nem tartozik elszámolással, ám akkor sem hagyhatom egy finom szóbeli legyintés nélkül a fiatal lányt.

Pár bankót húzok el, ahogy a sofőr megáll a hotel parkolójában. A kezébe nyomom, s kiszállok. Megköszönöm a londinernek, hogy kinyitja az ajtót, és az ő kezébe is került egy kevés pénz. Érdekesen méregetnek befelé menet, de hidegen hagy az idegenek tekintete, és legkevésbé sem izgat, hogy mi a francot is gondolnak. 

Néhány fotós is feltűnik, de Taylor arcát a mellkasomhoz szorítom finoman, s én is igyekszem diszkrétnek lenni, bár jelenleg a legkisebb problémám, ha engem címlapra tesznek, meg biztos vagyok abban, hogy a lány személyét nem tudják kivenni. 

Szinte rohanok a szobámig, amely előtt már Mark idegesen járkál egy idősebb férfival az oldalán. 

— Mi a franc történt? — kiált fel. — Bassza meg! 

— Ne most idegesíts — nyomom a kezébe a mágneskártyát, és biccentek a férfi felé. Előre megyek és meg sem állok a hatalmas ágyik, amely tetején végig is fektetem az eszméletlen lányt. 

— Hogy került drog a szervezetébe? — Mark számon kérően mered rám, míg az orvosnak engedem át a terepet, aki elkezdi ébresztgetni, de eléggé gyenge sikerrel. 

— Olyan kérdéseket tudsz feltenni — horkanok fel. — Nem én adtam neki, elhiheted. És egy percre sem vesztettem szemelől. 

— Fáj.. — nyöszörög halkan Taylor, s kezét a hasára szorítja. 

Felé kapom a fejemet, de nem sok időm van figyelni rá.

— Hogy a francba kerülsz egyáltalán ide? 

— Sissy hívott fel, mert tudta, hogy Amerikában vagyok. 

— Te pedig iderepültél mint valami őrangyal, hogy a bugyijába juthass — horkan fel, én pedig értetlenül, dühösen meredek rá. — Arról nem is beszélve, hogy holnap jelenése van egy fotózáson. Kurvára áthúztátok a tervemet. 

— Na figyelj — nevetek fel. — Nem vagy az apja, csupán a menedzsere, és nincs kétségem afelől, hogy jobban tisztelem nálad. Ez nem egy kibaszott pisilő verseny, bassza meg. — szisszenek fel.  Igyekszem magamat nem felhúzni, és elengedni azt a fülem mellett, hogy jobban aggódik az esetleges elmaradt fotózás miatt, mint, hogy Taylor milyen állapotban is van. — Éld túl, hogy mellette vagyok, mint barát.

— Aki meg akarja dugni.

— Takarodj a szobámból — mordulok rá. 

— Egy feltörekvő sztárocska vagy, remélem, hogy tudod, nem hagyom, hogy kihasználd és átcseszd a fejét pár szép címlap fotó miatt. Talán híresebb leszel neki köszönhetően, de a földbe tiporlak, ha miattad lesz szomorú és elvesztünk pár remek munkát.

Felröhögök már fájdalmasan, és szánalmasan nézek rá.

— Takarodj ki a szobámmból, utoljára mondom!

— Elnézést, de nem a hölgy jelenlétében kellene ezt folytatniuk — szólal meg az orvos, és feláll. — Pihenésre van szüksége, fájdalmai vannak, de jelenleg nem adhatok neki gyógyszert. Reggel vehet be ebből a tablettából, de szigorúan a reggelit követően. Sok víz, amit jelenleg ajánlani tudok, pihenés, és alvás. Ne hagyják egyedül.

— Köszönöm — veszem el az üveget, és kikísérem az orvost, aki megnyugtat, hogy bármikor szóljak a portára, és jön. — Te is menni készültél, nincs igazam? — pillantok vissza Markra, aki mereven Tayt bámulja, aki a lábait kissé felhúzva, a hasát fogdossa. 

Végül bólint és elsétál mellettem. Becsukom az ajtót, és visszasietek a lány mellé.

— Hol vagyok? — erőtlen a hangja, s az arca kisebb fintorba torkollik.

— A szobámban — simítok végig az arcán. A bőre forró, enyhén kipirult. Rossz látni ebben a helyzetben. Ha leshetőségem lenne, elvenném a fájdalmát. Egyértelműen okolom magamat, amiért belementem abba, hogy egy ilyen helyen találkozzunk. Személy szerint, Sissynek én egy vacsorát ajánlottam fel a hotel éttermébeb egy sarkában, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy szórakozzunk egy kicsit, még ha őneki vissza is kellett jönnie a vártnál a hotelbe. Félreértés ne essék, nem szeretném őt hibáztatni, hiszen lehetséges, hogy. apohár aljában már megtalálható volt a drog, mielőtt az ital rá lett töltve, de akkor is felelőtlenség volt a részemről egy ilyen estébe belemenni.

— Nagyon fáj — nyöszörög. — Segíts, Harry... kérlek — nyújtja ki a kezét, miközben megpróbál felülni, én pedig ahelyett, hogy segítenék neki, a karjaimba veszem. 

Egyenesen a fürdőszobába teszem, s a hideg kőre teszem, ám egy törülközőt alá szeretnék tenni, de nem engedi. Már is a wc fölé hajol és fájdalmas látványt nyújt, ahogy kiad magából mindent. Mögé lépek, a haját hátrafogom, míg az egyik kezét, amely görcsösen pihen az ölében, megfogom. Mást nem tudok neki adni, csak támaszt, és bizalmat. Leülök, és hagyom, hogy könnyítsen magán. Amint kissé eltávolodik a wctől, a mellkasomra vonom, a száját megtörlöm, és magamhoz vonom, szorosan tartva, enyhén ringatva.