23.Fejezet♪Pillanatok pillanata

T A Y L O R

A karácsony első napja olyan gyorsasággal szaladt el, ahogyan csak tőle telt. Anya a konyhában kezdte a napot. Mindig is tökéletesre szerette volna a vacsorát, az ebédet és valójában az egész karácsony ünnepét. Emlékszem, hogy kislány koromban is már jó pár héttel előtte a házat csodálatos díszekkel dobta fel, s hófehér égőkkel, amelyek csodás fénybe borították a lakást az éjszakák folyamán. Sok mindent feladnék azért, hogy most is láthassam, ahogyan büszkén, csillogó szemekkel méregeti a szinte már mesterműen feldíszített házat. 

Az illatok édes és sós egyvelege térített magamhoz már kora reggel. Szokás, hogy első nap egy étterem falai között töltik az emberek a karácsonyi vacsorát, és ez nálunk is így volt, egészen tavalyig, amikor is nem igazán szerettem volna étterembe menni, s most sem igazán rajongok az ötletért, ha véletlen egy ottani fogyasztásra vagyok kénytelen rászorulni. Ennek köszönhetően anya idén is itthon, családiasabban tartja meg a számára fontos vacsorát, amelyet nagyon is értékelek. Négyen körbeüljük az asztalt, régi történeteket mesélünk, és jókat eszünk.

Ez is történt. Egy-egy pohár bort fel is hajtottunk. Valójában én egyet, de ahogyan hallottam a szüleim kicsit többet, de természetesen a keretek között maradtak. Én viszont attól az egytől is már kellően melegséget éreztem, s azt, hogy bőven elég. Főleg tudva, hogy másnap több órás repülőút vár rám. Maxi még nem árulta el, hogy hova is megyünk, csupán, hogy csendes lesz, és messze mindenféle hangos parttól csak ellazulunk és jókat beszélgetünk majd egy pár napon át. Semmi pontosabbal nem szolgált, hiába is szinte már könyörögtem neki. 

Sissy segített csomagolni, bár igazság szerint a melegítőket magam is be tudtam volna könnyedén pakolni. Végül ráhagytam, még mindig nem volt tiszta közöttünk minden, annak ellenére, hogy őszintén mondtam neki, hogy az ominózus éjszakát már el is felejtettem és csak az számít, hogy Harry ott volt, és kézben tartotta a dolgot a tőle telhető legjobb módon. Amikor már szinte órák óta válogatta a ruháimat, azonnal magyarázni kezdett összefüggéstelen mondatokat, hogy csak a helytakarékosság miatt jobban összehajtja őket, így több mindent tudok magammal vinni. Kételkedtem benne, így azonnal elkezdtem lemászni az ágyamról, de visszaterelt, hogy nyugodjak meg, és már készen is van. Szinte rohamos gyorsasággal mászott fel mellém az ágyra, mondván, hogy folytassuk a könyvet, ahol abbahagytuk. Ugyanis szokásunkká vált az idő során, hogy közösen kiválasztottunk egy könyvet ő pedig felolvasta. Mia mindig körülöttem feküdt, a hátát simogattam és csak a húgom hangját hallgattam, míg elvesztem a szereplők életében.

Reggel olyan izgalommal pattanok ki az ágyból, hogy még magamat is meglepem. Eleinte valóban nem lelkesedtem az ötletért, hogy elhagyjam a házat, de tudván, hogy Maxivel milyen jól fog telni az idő, megváltozott a nézetem. Természetesen az is sokat segített, hogy tudom, Harryt sajnálatos módon nem fogom látni az ünnepek alatt. Teljesen el van havazva, és a családjához egy napra tud csak hazaugrani. Eleinte kételkedtem a szavaiban, nem éreztem, hogy annyira teljesen őszinte lenne velem, és ez bántott mélységesen. Megértettem volna, ha azt mondja, hogy szeretne a családjával ünnepelni, de az, hogy szinte az ünnepek alatt is dolgozik, eléggé hihetetlennek hangzott már az első pillanatban. Rengetegszer bocsánatot kért, és elmondta, hogy a projekt, amin dolgozik teljesen lefoglalja annak ellenére, hogy velem szeretne lenni. 

Két napja egyáltalán nem keresett, és ez lendített át a döntés pontján. Bármennyire is furcsának hangzik még a saját fejemben is, de muszáj élnem, s boldognak lennem, ha pedig ez nélküle következik be, akkor annak úgy kell lennie. Nem lehet minden tökéletes, még ha az én életemben kissé több a hibás, mint a hibátlan pillanat. Lehetséges, hogy ostoba vagyok, hiszen pár nap nem a világ vége, és még messze nem töltöm be a barátnő szerepét, így semmi jogom az egész hisztihez, amit magamban rendezek le.

— Elkészültél? 

Maxi hangjára összerezzenek. Eddig a csend ölelt körbe, s a gondolataim hangos zavara csupán.

— Igen, azt hiszem mehetünk. És, hova is? — még mindig nem árulta el, hogy merre is visz. Nem igazán rajongok a meglepetésekért, egyszerűen nem tudom hogyan is kellene rájuk reagálnom. Sosem tudom, hogy mi a megfelelő, ami hülyeség, hiszen a legjobb és legtermészetesebb, ha egyáltalán nem játssza meg magát az ember. 

— Megtudod, ha ott leszünk — fogja meg a kezemet. — A táskád már az autóban van, menjünk mielőtt lekéssük a járatunkat. 

Mia még a lábamhoz simul, én pedig leguggolok hozzá.

— Hiányozni fogsz kislány, de hamar visszajövök, rendben? — hajolok közelebb, mire megnyalja az államat. Felnevetek, és megölelem szorosan, még is kellő finomsággal. Nyomok egy puszit a puha szőrére és felegyenesedem. Maxi ismételten megfogja a kezemet. 

— Ő is velünk jön — jegyzi meg, én pedig reagálni sem tudok, mert már ki is vezet a szobából, s Mia lépteinek közeledése is jelzi, hogy valóban velünk tart.

Mindössze még annyi időm van, hogy gyors öleléssel búcsúzzak a szüleimtől, akik Maxit figyelmeztetik, hogy nagyon vigyázzon rám. 

— Anya, ne aggódj, kérlek — ölelem meg, s az arcára nyomok egy puszit. — A munkám miatti utazást is túléltem — mutatok rá a dologra, mire csak mély sóhaja csapja meg a fülemet. 

— Minden a legnagyobb rendben lesz, tudjuk — szakítja meg anya könnyes pillanatát apa. 

Ahogyan az arcunk összeér, érzem, hogy az anyai, féltő könnyek felszínre törtek és a szívem meghasad kissé, de el is mosolyodom.

— Ne sírj — kérlelem édesanyámat. 

— Elkeseríted a lányunk, ne engedd, hogy ezzel menjen el, és különben is hamar hazatér — apa tovább próbálja vigasztalni anyát, majd atyai ölelésbe von és szinte már csontropogtató öleléssel búcsúzik.

— Engedjetek oda engem is — Sissy lelkes hangja a messziből jön, de szinte másodpercek alatt csapódik nekem. — Istenem, olyan izgatott vagyok! Annyira jó lesz!

— Sissy — sziszegi mellőlem Maxi.

—Csak ezzel a lükével töltök el pár napot, semmi lényeges.

— Oké bébi, keményen a szívembe martál most — böki meg az oldalamat Max. — Inkább vonszold a vonzó hátsód a taxi felé.

Felnevetek, majd még egyszer mindenkit megölelek és hagyom, hogy az autó irányába vezessen, ahova óvatosan szállok be. Mia az ölembe fekteti szokásához híven a fejét, én pedig nem spórolok azzal, hogy simogassam a puha szőrét.

♪

A repülőn kényelmesen helyezkedünk el, az első osztálynak köszönhetően. Maxivel egymás mellett fekszünk, míg Mia a hasamnál pihen. Nem igazán megy az alvás. Mindössze pár órás repülőútról van szó, és az izgatottság teljesen maga alá temet, míg ha kifelé ez nem is látszik.

— Izgatott vagy már? — bökdösi meg az arcomat Maxi, mire legyintek, hogy elüssem a kezét. Persze nem sikerül, és hangos nevetéssel a tudtomra is adja. Gyermekien kinyújtom a nyelvemet. — Előbb nőj fel, kicsi lány — nyom egy puszit a hajamba. 

— Remélem, hogy sok hó lesz ott, ahova megyünk, és könnyedén nyomhatom bele a fejed.

Hangosan felnevet.

— A hegyekbe megyünk, és igen, sok hó lesz kicsi szívem, de a fejem a helyén marad. De garantálom, hogy ettől eltekintve remek kiruccanás lesz, és életed egyik legjobb szilvesztere.

— Olyan sokáig maradunk? — sóhajtok fel. Önző módon valahogy reménykedtem abban, hogy idő előtt visszatérünk és sikerül egy könnyed találkozót megejteni Harryvel. Bármennyire is nehéz bevallani, de hiányzik a mély hangja, a meleg ölelése, és az enyhe csipkelődések is.

— Megígérem, hogy egyedül hagylak, amint felértünk a csúcsra, szivi.

— Maxi, ne poénkodj ilyennel.

— Oké, mi ez az ocsmány hangulat? — szinte magam előtt látom a fintort az arcán. — Komolyan, nyakon öntelek előszilveszteri hangulatban egy pohár pezsgővel!

— Micsoda fenyegetés.

—Komolyan, mi nyomja a kicsi szíved, Tay?

— Hallottál mostanában valamit Harryről? — bököm ki egy mély lélegzetet követően. Pár pillanatig erős csönd lebeg kettőnk között és valójában a legrosszabb dolgok fordulnak meg a fejemben. Valami történt vele. Barátnője van. Egyszerűen csak szórakozott velem.

— Hm, nem, nem rémlik. Pár pletyka mindig kering róla, de a turnéját szervezi, nem? Még múltkor ezt mondat. 

— Igen, lesz egy kisebb turnéja, pár ezer fős koncertekkel — bólintok rá. — Csupán úgy érzem, hogy kerül. De túlparázom, igaz? Hiszen a barátnője sem vagyok — nevetek fel.

— Édesem, ha nekem lett volna vele kis afférom, hidd el, hogy én is lekapnám a tíz körmömet, ha eltűnne — vágja rá. — Egy szexi pasi, de több is annál, az istenért. De ne aggódj, hülye, ha tesz rád magasról.

— Remélem tudod, hogy ezzel egyáltalán nem nyugtattál meg — nevetek ismételten és feljebb ülök. 

— Cicus, nyugodj meg, tényleg. Csak magadat idegesíted, lazulj el. Tudom is, hogy mi kell neked — hallom, hogy mocorog.

— Minden rendben, uram?

Egy légiutas kísérő hangja túlságosan is közelről hallható, s tudom, hogy ez semmi jót sem jelent.

— Csak szeretnék kérni egy üveg rozé pezsgőt, ha van.

— Természetesen — nyájasan mondja a hölgy, s pár másodperc múlva átnyúlok az ülésemen.

— Nem fogsz leitatni — jelentem ki. 

— Egy üveggel ketten nem sokáig jutunk, felesleges az aggodalmad. De el kell lazulnod. Merev vagy, és ez nem tesz jót nekem. Sok a stressz. A végén még innen egy wellnesben kell kipihennem a fáradalmakat.

— Kezdelek megasajnálni, komolyan!

Felnevet, magához von, a hajamba csókol, és a pillanat már is nyugodtabbnak tűnik, mint volt.

22.Fejezet♪Tervek, tervezések

T A Y L O R

— Tudod gondolkoztam — motyogom Harrynek. 

A csók óta csak édesen, talán már túlságosan is nyálasan fetrengtünk az ágy tetején, mire rávettük magunkat, hogy az erkélyre menjünk legalább ki. 

A Nap kellemesen melegíti a bőrömet, míg az ujjaimmal Harry játszik. Elmerengtem hosszabb időre a gondolataimban, és a telefonom távoli csörgését is többször végighallgattuk, ahogyan az ajtón történő dörömbölést is.

— És meg is osztod velem?

— Azt hiszem, hogy váltanom kellene. 

— Már is leváltanál? — szisszen fel, mire felnevetek, és megszorítom a kezét kissé, annak ellenére, hogy érzem, enyhe pír borítja az arcomat. — Na jó, komolyan. Miről van szó?

— Ügynökség váltásról.

— Mi? Miért? — döbbent a hangja. — Érthető, hogy Mark nem éppen a legjobb fej ügynök a világon, de az ügynökséget sem szereted?

— Úgy érzem, hogy nem akarok visszalépni. Az, hogy visszatértem a modell pályára kissé visszalépésnek számít, és ez megőrjít — sóhajtok fel. — Újat szeretnék, nem abban a barbie világban lebegni, ahogyan a múltban tettem. Mark pedig egyre jobban eléri, hogy ne akarjam látni. Mármint érted — nevetek fel a szófordulatomon. 

— Értem — simít végig a kézfejemen. — Neked kell döntened, és úgy dolgoznod, ahogy az neked a legjobb, a legkényelmesebb.

— Miért nem csapsz fel menedzsernek? — csapom le a magas labdát, és vigyorgok.

— Tessék? — meghökken és bármit megadnék, hogy láthassam az arcát. 

— Azt hiszem jól menne neked, hogy összeszervezz mindent.

— Nekem is sok minden Shawn csinál.

— Ne parázz, csak szórakozom — nevetek fel. — Bár nem kételkedem abban, hogy menne neked a dolog, de valóban egy szakértőre bízom inkább.

— Most meg már le is kicsinyítesz, és nem tartasz méltónak a feladatra — tetettet felháborodással beszél. Nevetek. Boldog vagyok, vagy legalábbis valami hasonló. Remekül érzem magam a társaságában és azt hiszem, hogy ez az egyik legjobb dolog az életemben hosszú ideje.

— Akkor döntsd el, hogy mit szeretnél — rántom meg a vállaimat.

Felnevet. Kinevet! 

— Keresünk neked valaki megfelelőt — nyomja ajkait a halántékomra. — Kemény elhatározás lenne ez. 

— Talán ha újra dolgozol és én is, találkozni sem fogunk. Vagy csak nagyon ritkán — állapítom meg, s némi epét érzek meg a torkomban.

— Ez lesz az a dolog, amit át fogunk vészelni. Át kell vészelnünk — sóhajt fel.

♪

Egy hónapja annak, hogy a meleg nyarat a hátunk mögött hagytuk, s most jött el az ideje annak, hogy kellően pityeregjek miatta. A szívem fáj, és a sok réteg ruha, amelyet most is viselek, csak az őrületbe kergetnek. Rengeteg fotózást tudhatok magam mögött, ám mit sem változott a helyzet. A mai napig Mark a menedzserem, mindössze azért, mert olyan módon íratott velem alá egy másik szerződést, amelyről fogalmam sem volt. Ez a dokumentum pedig kimondja, hogy egy éven át ő képvisel engem mindenhol, ő szervez nekem mindent, s neki kell elsőként a híreket olvasnia, amelyek engem érintenek. Talán emiatt áldom az állapotomat, hogy nem tudok tudomást venni sem az olyan pletykalapokról, amelyek nem is törekednek arra, hogy az igazat hozzák le, vagy éppen nem tudják a magánélet fogalomnak a tökéletes jelenségét. Igen, itt lehet jönni azzal, hogy vállaltam, de nem. Nem ezt vállaltam. Én a modell szakmában szerettem volna mindig is létezni, nem pedig a szennylapok címlapján valami katyvasszal. 

Néhány akaratomon kívül is eljutott hozzám, amikor éppen pár fotós felém repítette a kérdését az utcán vagy egy rendezvényen. Emiatt sem igazán mondhatom, hogy tökéletes minden. A szívem még jobban fáj, hogy Harry távol van. Mind a kettőnk munkája fontos, halaszthatatlan, akár mondhatom így is. Ennek köszönhetően nem tudunk sajnálatos módon annyit találkozni, mint azt kellene. Még nem jelentettük ki, hogy egy pár alkotunk, és pár csókon kívül, még nem is haladtunk tovább. Az utcán, és az interjúkban sem tagadjuk egymást, hiszen miért is tennénk? A mi életünk, és az igazat mondjuk. Barátok vagyunk. Az, hogy pár kisebb csók is elcsattant nem tartozik senkire, csupán kettőnkre.

— Hé, visszatérnél a jelenbe, édesem?

Maxi hangja hasít a levegőbe és szinte le is vágódik mellém a kanapéra. Jelenleg itthon, Londonban tartózkodunk. Közelednek az ünnepek, így én magam is pár napot most kivettem. A családommal hosszú ideje nem találkoztam, ahogyan Maxivel sem. 

— Bocsánat — ásítok egy nagyot, és a kezemben tartott, meleg bögrének a tartalmából mélyet kortyolok. A zöld tea felfrissít és átmelegít, annak ellenére, hogy a lakásban nem éppen a mínuszok repkednek. — Miről is beszéltünk? — megvakargatom Mia fejecskéjét, amely az ölemben pihen. Ő volt még, aki rettentő módon hiányzott a távollétem alatt, így el is határoztam, hogy következőleg magammal viszem. Senkinek sem érdekel a véleményé, mert én már döntöttem, s nem hátrálok ki ebből.

— Arról, hogy mi lesz karácsonykor. Tudod, minden évben van valami kis kiruccanásunk, és valami őrültség. 

— Ó, igen, ne haragudj. Fogalmam sincs, hogy még mi is lesz.

— Ne, nem teheted ezt velem — horkan fel. — Szivi, ez az év bulija, csak is kettőnknek. Mocskosul nem teheted ezt meg. Nem engedem!

— Akkor rád bízom a foglalást? — kérdezem bátortalanul, s kissé reménykedve, hogy itt le is zártuk a témát.

— Miért érzem, hogy kibaszottul nem vagy lelkes?

— Lelkes vagyok!

— Ne engem meg próbálj etetni — nevet fel. — Máskor végiglejtetted egy csodás csípőrázással a nappalit, amint megvolt hova is megyünk.

— Borzasztóan táncolok!

— Igen bébi, ez nem is kétség. Szóval, szabadok vagyunk, fiatalok. Holnapra megszervezek mindent.

— Wow, eléggé gyorsan mozogsz. Lehet, hogy pályát tévesztettél, és a modellkedést mellék vágányra kellene tenned. Azt valami édes utazásiirodát nyitnod.

— Megfontolom mindenképpen, ígérem.

♪

A meleg pizsamámban nyúlok el az ágyamon, Mia pedig mellettem piheg. Puha szőrén többször is végig simítok, míg a televíziót hallgatom, amelyben valamilyen film megy. Egy eléggé tartalmas vacsorán vagyok túl a szüleimmel, ahol is mindent átbeszéltünk, annak ellenére, hogy minden éjjel, vagy amikor csak tehettem, telefonon beszéltem velük. A kubai kis incidensről mélyen hallgatok és erre kértem Sissyt, Harryt és valójában mindenkit. Másnap lehoztak bennünket az újságok, de semmi részletet nem tudtak, így Harry egy rövid rádió interjúban elmondta, hogy régóta ismerjük egymást, nem új keletű a barátságunk, és egy hosszabb munkafolyamaton voltam túl, ami a fáradtságba torkollott. Nem mondom, hogy Sissyt hibáztatom, vagy, hogy haragszom rá, hiszen valószínű, hogy ha nem történik meg az, ami, akkor Harryvel sem tartanék jelenleg ott, ahol. Ennek ellenére örülök, hogy ő visszatért az iskolához és a saját karriere egyengetéséhez.

Kissé türelmetlen kopogás, amely meglep. Mia is megmoccan mellettem, érzem, hogy a combomról felemeli a fejét, ám amint kiszólok, s az ajtó nyitódik, vissza is kényelmesedik a melegbe.

— Kinn felejtetted a telefonod, és folyamat rezgett — anya kedves hangja tölti be a hálóm terét.

— Keresett valaki?

— Harrytől van pár nem fogadott hívásod. Hívjam vissza?

— Igen, kérlek — ülök feljebb, s Mia jobban az ölembe kuporodik.

Pillanatok alatt kerül a kezembe a készülék, s hallom, hogy anya maga után becsukja az ajtót. Egyik kezem a szokásomhoz híven, Mia puha szőrét érinti, míg várom, hogy a csengetések megszűnjenek, s Harry hangját halljam. Mia megnyalja a kezemet, én pedig felnevetek. 

— Milyen jó ezt hallani.

Harry mély hangja ragad meg a vonal túlsó végén.

— Szia — szégyenlőssé válik a hangom pillanatok alatt.

— Szia — ismétli a szót, és kihallom a hangjából a fáradtságot. — Már azt hittem, hogy kerülsz engem. 

— A nappaliban felejtettem a telefonom, ne haragudj. Anya most hozta be — magyarázkodom, annak ellenére, hogy tudom, semmi szükség rá. — Élvezem, hogy kissé elkényeztetnek — kuncogok.

— Igen, gondoltam, hogy valami ilyesmiben sántikálsz — nevet fel. — Hogy halad a menedzser keresés, még mindig nem találtál megfelelőt, vagy feladtad?

— Valójában szüneteltetem a dolgot — sóhajtok fel. — Mióta az eszemet tudom, Mark az életem része, és fogalmam sincs. Mi van ha borzasztóbbat találok?

— Hát, mindenképpen neked kell döntened, ebbe én nem szólhatok bele. És minden benne is van a pakliban. Belenyúlhatsz valami diktátorba, de akár jó fejbe is.

— Igen, én is így gondolom. 

— Nehéz döntés.

— Az nyugtat meg, hogy valakinek nagyobb problémája is van — nevetek fel.

— Azért ennyire ne legyél negatív. Neked ez a munkád, és az első helyen szerepel az életedben, egyértelmű, hogy meg kell válogatnod, hogy kivel is akarsz együtt dolgozni.

— Hagyjuk is, nyilván nem emiatt hívtál — igyekszem terelni a témát. 

— Érdekel, ami veled történik. 

— Mit tervezel az ünnepekre? Hazajössz Londonba?

— Gyors váltás — jegyzi meg. — Nem tudom még, hogy mi lesz. Rengeteg a munkám és még csak jönnek az újabb felkérések. És mennyi is, két hét van addig?

— Oh, értem — kissé lemondóan, sóhajtok fel, s megvakarom Mia füle tövét, aki jobban hozzám bújik. 

Megköszörüli a torkát.

— Neked milyen terveid vannak?

— Valószínű, hogy szenteste után lelépünk Maxival. Mióta dolgozom hagyomány, hogy elmegyünk valamerre. Tavaly nem mentünk, most pedig ragaszkodik hozzá.

— És merre?

— Nem tudom, ma este foglal le valamit. Rá bíztam teljesen magam.

— Legalább nem fogsz unatkozni és feleslegesen törni a kis fejed a hülyeségeken. 

— Igen, megvan az előnye — értek egyet, s kényelmesebben hátra dőlök, és hallgatom az élménybeszámolóját, amelyet olyan lelkesen ad elő.

másik blogom: Jet Black Heart (HS AU)

21.Fejezet♪Mardosó ujjak

T A Y L O R

Szinte teljesen elszenderülök ismételten Harry karjaiban. Rosszul érzem magam, a testem kissé ragad, annak ellenére, hogy kellemes hőmérséklet uralkodik a szobába. Össze rezzenek a kopogás váratlan hangjára, amely talán kissé erőteljesebb, mint kellene. Lecsúszom Harry karjáról, s érzem, hogy kimászik mellőlem az ágyból. Furcsa ez a közeli kapcsolat vele, és kellően szégyenkezés érzete is van bennem a történtek miatt. Az érzés kettős élen táncol bennem. Édes a tudata annak, hogy Harry vigyázott rám a fájdalmas perceimben, míg a másik oldalon a földbe dugnám a fejem szégyenemben.

— Hol szeretnél enni, ágyban vagy az asztalnál? — Harry mély hangja magára vonja a figyelmemet. 

— Kényelmesebb lenne itt, de nem áll szándékomban összemorzsázni az ágyadat — felelem őszintén.

— Azzal ne foglalkozzunk.

— Nem, tényleg, az asztal megfelel, után úgy is könnyebb lesz onnan zuhanyozni indulni — mosolyodom el és a hajamba túrok, amin érzem, hogy össze-vissza áll.

— Rendben, akkor idetolom az ágy végébe a kocsit, és innen is tökéletesen megfelel. Kényelmes, és praktikus — feleli könnyedén.

— Remélem, hogy tudod, felesleges ennyit fáradoznod, Harry! Amúgy sem helyes, hogy itt vagy.

— Na figyelj rám — érzem, hogy mellém telepszik, a kezével megfogja az enyémet, s az ujja gyengéden cirógatni kezd. — Most már befejezhetnéd ezt a sok ostobaság összehordását, mert semmi értelmük. Nem érzem kötelességemnek, és semmi hasonló, mielőtt még ez is kibukna esetlegesen belőled. Fogadd el, hogy önzetlenül van, aki törődik veled és aggódik érted.

— Aggódsz értem? — szívemet melengető szavai enyhe mosolyt varázsolnak az arcomra. 

— Ha csak ennyi maradt meg abból, amit elmondtam.. — nevet fel. — De igen, nem fogom tagadni, hogy tegnap nagyon is aggódtam, hogy mi is lesz. Az orvos szavai sem igazán nyugtattak meg, amíg el nem aludtál, nyugodtan, és tudtam, hogy nem érzed a fájdalmat. Szerintem természetes, ha az ember aggódik azért a személyért, akivel közeli kapcsolatot ápol.

— Gondolom ezer dolgod van..

— Na jó, együnk, addig sem beszélsz — jegyzi meg nevetve, s én is elnevetem magam. — Minden féle van itt. Omlett, édes péksütemények, sósak, rengeteg minden. Mint szeretnél?

— Vizet először is.

Hallom, hogy az üveg kupakja pattan egyet, ahogyan kinyitja Harry, majd a pohárba tölti, s lassan a kezembe is adja, mire nagyokat kortyolok az italból. Lassan neki állunk enni, egy tányér helyez elém Harry, s amit kérek elém is teszi. Édeset és egy kevés sósat is veszek magamhoz, az ízek keveredése csodás, és kielégítő.

Amint a gyomrom eléri azt a szintet, hogy többet már nem képes magába fogadni, felhajtom a narancslevemet, s Harry segítségével a fürdőszobába vonulok. A pultnak támaszkodva elmondja, hogy mit merre találok, de informál arról is, hogyha szólok Sissyt áthívja. Megnyugtatom, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, legalábbis én így remélem. Kiegyezünk abban, hogy a zuhanyhoz kísér, s ott várom meg, amíg pár ruhát szerez.

— Tay — Sissy hangja csapja meg a fülemet. — Istenem, hogy vagy? Annyira sajnálom!

— Sissy? — kérdezek vissza annak ellenére, hogy pontosan tudom, ő az. — Hogy kerülsz ide?

— Harry megkért, hogy hozzak neked pár ruhát. Ő a szobában van, szükséged van valami segítségre?

— Nem, köszönöm, boldogulok egyedül is, csak tedd a pultra őket.

— Figyelj, tudom, hogy az én hibám, és nagyon sajnálom, őszintén!

— Elhiszem Sissy, tényleg— sóhajtok fel. — Szeretnék lezuhanyozni, és rendbe szedni magam egy kicsit. 

— Természetesen — hallom, hogy arrább lép, s lepakol. — Mark üzeni, hogy benéz nemsokára, és megbeszélitek a mai menetet.

Felnevetek, és a hajamba túrok. Hátam a hideg üvegnek simul, és most a pillantásom valószínű, hogy hitetlenkedő lenne. 

— Jelenleg nem fogalalkoztat a napon történő munka — motyogom. — Szeretnék pihenni. Émelygek kissé és semmi másra nem vágyom, mint egy zuhanyra. Megengeded?

— Ne legyél utálatos, kérlek.

— Adj időt, hogy rendbe szedjem magam.

— Rendben van — sóhajt fel. — Még egyszer őszintén sajnálom. Harrynek szólj, ha bármi kell és jövök.

♪

Kissé feszengve lépek ki a szobába. Egy derékig érő, pamut, kényelmes, de teljesen a testemre feszülő rövidnadrágot viselek. Imádom a darabot, ezért is került be a bőröndömbe, de jelenleg túlságosan is sokat mutatónak gondolom. Felül sima, hasonló anyagú trikó takar, a lábaim s a kezeim teljesen csupaszak. A hajam szabadon lóg, a sampon, s a balzsam illatát árasztja magából.

— Harry?

A hangom bátortalan, kutakodó, kíváncsi. Vállammal az ajtófélfának támaszkodom, s a válaszra várok. Kissebb neszt hallok.

— Azt hittem, hogy valami titkos alagúton át magamra hagytál — viccelődik, én pedig elmosolyodok. 

— Ne haragudj.

— Meg sem fordult bennem — hangja egyre közelebbről szól. — Gyere — fogja meg a kezem. — Mihez lenne kedved?

— Fogalmam sincs. Valójában semmi kedvem semmihez — vallom be. — De méltányolnám, ha az ágy szerepelne benne.

— Micsoda ajánlatok. 

— Harry! — nevetek fel. 

— Esküszöm, hogy semmi rosszra az ég világon nem gondoltam.

— Attól függ, hogy milyen szempontból nézzük, nem igaz?

— Meglehetősen egyet kell veled értenem. 

— Mikor is jutottunk el idáig? — egy gyengéd sóhaj kíséretében engedem, hogy az ágyhoz vezessen. 

— Ne görcsölj rá a dolgokra, hagyjad, hogy maguktól alakuljanak. Aztán meglátjuk, hogy mi is sül ki belőle. Miért jó, ha minden el van tervezve? És ha valami nem úgy sikerül, ahogyan te szeretnéd? Csak a negatív érzés marad, azt meg egyikünk sem szeretné véleményem szerint.

— Meglepően bölcs vagy — jegyzem meg, s a hasamra fekszem a puha ágyon. Érzem, hogy mellettem besüpped a matrac, s már is Harry közelsége ami jelen van.

— Igyekszik az ember, ha egy olyan csodálatos ember van mellette, aki csak negatív oldalait látja a dolgoknak. Vagy éppen annyira túl gondol mindent, hogy ő maga is bele zavarodik.

— Oké, megértettem.

— Valóban?

— Azt hiszem — nevetek fel.

— Akkor ma az enyém vagy? — hangjában a reménykedés csillan meg.

— Hát nyertél egy esetlen lánnyal egy unalmas napot. Igen!

— Komolyan, menjünk vissza a fürdőbe, hogy kimossam szappannal a szád — nevet fel, és keze a derekamra simul, s magához von nevetve. Kisebb sikkantás hagyja el a számat, ahogy csiklandozni kezd, és a hasam, oldalam áldozatul esik.

A hátam a mellkasának simul, a nevetése megrezgeti a bensőmet, s a kacajaink eggyé olvadnak. Keze már az oldalamon van, meleg lehelete a nyakamat csiklandozza, és a fejem felett elnyújtott kezébe kapaszkodom, míg a másikkal a másik kezét igyekszem visszatartani. Egyik lába az enyéim közé csúszik, s szinte már tényleg teljesen eggyé is válunk, amennyire a jelen helyzet ezt engedi.

— Rendben, elég! — még mindig nevetek, s Harry engedi, hogy megfogjam a csuklóját.

— Biztos vagy benne?

Meleg lehelete megcsiklandozza a nyakam bőrét. Kiráz a hideg és ahogy elengedem a kezét, az átölel, az ujjaink pedig maguktól, vagy észrevétlen kisebb rásegítéssel, de egybefonódnak. A rohamos lélegzet vételünk lassulni kezd, a csend telepszik le ránk, s a gondolataim elvesztik a kapcsolatot a valósággal és fogalmam sincs, hogy Harrynek milyen szó hagyta el legutóbb a száját.

— Csodás a mosolyod, említettem már?

Megköszörülöm a torkomat, hogy egy kis életet leheljek magamba.

— Ne hozz zavarba — kuncogok fel kislányosan.

Kezei olyan könnyedén mozdulnak meg, hogy még engem is meglep. Átölel, még jobban megszünteti a kettőnk közötti réseket, s szorosan ölel. Bőröm felszínén minden lélegzetvételét érzem, az ujjaim maguktól szorítják meg az övét, ahogyan a testének feszülök, s olyan területek is nekem simulnak, amelyek pírt varázsolnak az arcomra. 

— Annyira meg szeretnélek csókolni.

Vallomása melegség és félelem egyvelegével áraszt el. A gondolata annak, hogy ennyire átadjam magam neki, megrémít. Annak a tudata viszont, hogy mennyire is vágyik rám, és talán én is rá, izgatja a fantáziám. Milyen édesek lehetnek az ajkai? Mennyire lenne vad vagy éppen gyengéd? A gondolataim közben megfordulok a karjai között, s ismét vissza tér közénk minimálisan a tér. Derekam fölött, félig a fenekemen pihenteti egyik hatalmas tenyerét, mellyel ösztönöz a közelségre. Nem tartok teljes mértékben Harrytől, eddig sem rohant le, s most sem a messzibe nyúlt, hanem megosztotta velem a gondolatát. Értékelem, őszintén.

Kezeim a mellkasán simítanak végig, melyet egy pamut felső fed, a tapintásából következtetve. A nyaka bőre szabadon tárul fel, s feljebb is vezetem a kezemet, s érzem, hogy a tincsei össze vannak fogva. Bár nem látom, a haja bizonyára nagy éke a jellemének. Leheletünk egybeolvad, s a csend telepedik le kettőnk közé.

— Nem kell cselekedned, ha nem akarsz — suttogja. — Nem fogom se zokon venni, se semmi más. Neked a bizalom máshol kezdődik, és végződik, tisztában vagyok ezzel, és szem előtt is tartom.

— Túl sokat beszélsz — mosolyodok el, és elképzelem az ő mosolyát is, amely melegséggel árasztja el a bensőmet. 

— Erre tehetnék egy finom megjegyzést — nevet fel, s ujjai az oldalamba mélyednek. 

— Inkább csókolj meg.

A szavak úgy hagyják el a számat, hogy félek, nem vagyok önmagam. A szívem majdnem kiugrik a helyéről, a pulzusom az egekbe szökik, s várok. Sejtelmem sincs a körülöttem zajló eseményekről, de arról igen, hogy Harry kissé megmerevedik a szavaim hallatán. Homloka az enyémének ér, a meleg lehelete az ajkaimon, s nagyot nyelek, reménykedem, hogy nem dobja el az esélyét. 

Kezem a tarkójára csúszik, közelebb csúszok, amennyire tudok, mélyen magamba lélegzem az illatát, és már csak arra leszek figyelmes, ahogyan a puha, édes ajkak az enyémére tapadnak, s teljesen meg is babonáznak. Elveszi az eszemet, s a ködben tapogatózva bízom magam az irányítására.

20.Fejezet♪Kávészünet

H A R R Y

Taylor teste teljesen ellazul, de olykor az izmai meg-meg ránganak a karjaim között. Az arcán az izmok fájdalmas fintort vesznek fel több alkalommal is. Olyan szorosan ölelem, amennyire csak tudom, ringatom, de olyan lágysággal, hogy ne fojtsam meg. Már magam sem tudom, hogy mennyi idő is telt el, de nem is igazán izgat, csak hogy a karomban pihenő lány, minden fájdalma elmúljon. 

— Harry — a hangja olyan halk, s meggyötört. 

— Itt vagyok — simítok végig a kézfején, míg halkan beszélek. — Minden rendben lesz. Hogy érzed magad?

— A fejem szétmegy és a hasam fáj nagyon — suttogja erőtlenül a választ. — Segítenél?

— Miben?

Olyan nyugodtan és lassan beszélek, mintha egy kisgyereket ringatnék a karjaim között. 

— Fogat.. fogat szeretnék mosni — motyogja, mintha valami szégyenletes vágyát osztaná meg velem. 

Elmosolyodnék, ha nem a jelenlegi helyzetben lennénk, de ennek ellenére még is aranyosnak és aggodalmasnak gondolom egyszerre a kérését.

— Természetesen.

A kezét továbbra is fogom, amíg felállok, és felsegítem őt is. Ujjai olyan szorosan fonódnak a tenyeremre, hogy megijedek, mitől is tart ennyire, hiszen velem van. Igaz, sejtelme sincs, hogy mi is történt, és meglepő, hogy semmi kérdése sincs a rosszulléte felőle, de én magam is jobbnak látom, hogyha holnap, némileg tisztább fejjel osztom meg vele a dolgot. 

A mosdóhoz lépünk, ahol is a pultra támaszkodik, én pedig kinyúlok mellette az új doboz felé, melyet fel is bontok. A zacskóba bújtatott fogkefét és a hozzá csomagolt fogkrémet is kiveszem. Nyomok a fehér kefének a sörtéire a pasztából, és a víz alá dugom egy kissé. Megfogom Tay kezét ő pedig készséggel veszi el a fogkefét és a szájához emeli, ám mielőtt a fogait eléri, megszólal:

— Csak.. csak ne nézz, kérlek — zavart, az arcán, amely eddig hófehér volt, most kis szín is megjelenik, amelynek nagyon is örülök. 

— Ígérem, hogy nem leskelődöm — söpröm el a haját a meleg bőréről, és a vállához érintem a számat. Megfeszül és pár másodperc lepergése után enged el, és kezdi el a fogait megmosni. Egyik kezem a derekán pihen, a másikkal a pulton támaszkodok, lehet, hogy a közelségem már túlságosan is zavarba ejtő, de semmit nem szól. Türelmesen várom, hogy végezzen, és persze olykor a tükörbe pillantok, ám csendben maradok. Kissé előrébb hajol én pedig ösztönösen lépek kicsit hátra, mielőtt a találkozás kellemetlen lenne a számára, s talán nekem is minimálisan. A vizet megnyitva hagytam neki, így könnyedén végzi el az utolsó simításokat, míg el nem zárja azt, s keze járni kezd a pult márvány területén. Kinyúlok, és egy kéztörlőt adok neki, mellyel nem szöszmötöl sokat, s azt is a pultra teszi. 

— Jobban érzed magad? — én vagyok, aki a beállt, egyáltalán nem kínossá vált csendet megtöri. 

— Nem igazán, de sokat segített — feleli, és a keze az enyéméhez érve meg is ragadja azt. 

Talán most van az első alkalom, hogy ő az aki az érintésünket kezdeményezi, még ha csupán egy meleg kézfogásról van szó. Elhessegetem annak a kósza gondolatát, hogy a tájékozotlansága hajtotta csak erre a tettére, és inkább magamhoz vonom. 

— Le kellene pihenned, szörnyű reggel néz eléd, és ki kell aludnod magad. Nem adhatok most fájdalomcsillipítót, de holnap, a reggeli után igen. Ezért is jobban szeretném, ha aludnál és nem éreznéd ezt a szörnyűséget. 

— Szólnál Sissynek.. vagy te átkísérnél a szobámba? 

— Itt maradsz. Velem. 

Olyan magabiztosan jelentem ki, hogy talán én is megijednék a helyében a szavaimtól. 

— Kétlem, hogy jó ötlet lenne — kezd el lépegetni, de hirtelen a hasához kap, s összegörnyedve a földre térdel hevesen. Utána kapok, mellé térdelek és kezére a kezemet teszem. — Nagyon … nagyon fáj — sziszegi a szavakat, a hangja elcsuklik, s fejét a mellkasomra hajtja. 

Nem beszélek, nem nyugtatná meg és engem sem. Valójában fogalmam sincs mit is mondhatnék neki, azon kívül, amit már említettem. Valószínű, hogy a legrosszabb barát vagyok, és egyben a legjobb. Teljesen nézőpont kérdése. 

Felnyalábolom, a fájdalomtól eltorzult arcát a nyakamba dugja, s olyan szorosan kapaszkodik belém, mintha az életmentő öve lennék. S talán valóban így is van. Az élete biztonságban van, de a fájdalmát nem tudom elvenni tőle. Biztonságban tartom, nyugtatom, elhitetem vele, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, amint reggel eléri a partot.

— Szeretnél valami kényelmesebb ruhát, ugye?

Be kell látnom, hogy nagyon is bejön a rövidnadrágnak álcázott anyag, és a melltartó, amely gondolom valami új divatőrületnek tudható be. Dekoratív lány, meg kell hagyni, hülye lennék, ha nem venném észre, és annyira rohadt mázlista vagyok, hogy annak ellenére, hogy teljesen nem bír meggyőződni arról, hogy ki is vagyok, bízik bennem. Nem állítom, hogy teljesen a végletekig, de nyugodt szívvel marad velem kettesben, amely sok minden pozitívumot jelent a számomra.

— Azt hiszem, hogy elfogadom — bólint, és ülve marad az ágy megvetett tetején. 

A bőröndömhöz lépek, amelyben eléggé rendetlenség uralkodik, de megtalálok hamar egy tiszta pólót. 

— Nadrágot nem igazán tudok adni — mormogom. — De, ha gondolod átmegyek a lakosztályodba. 

— Csak aludni szeretnék — motyogja, és a hajába túr. — Úriember leszel?

— Mindig az vagyok — féloldalas mosoly jelenik meg az arcomon, és örülök mostoha módon, hogy nem látja. 

— Nincs erőm vitázni most, de visszatérünk rá — suttogja erőtlenül és kinyújtja a kezét, mire beleteszem az anyagot. — Elfordulnál?

Lehetnék szemét alak, de tényleg elfordulok, és hagyom, hogy nyugodtan rendbe szedje magát. Jó pár percen át türelmesen várok, hallom a cipzár árulkodó hangját, nagyot nyelek és tényleg próbálom magam elé idézni édesanyám nevelését, amely még tizenéves korom elején érkezett meg, s a legkínosabb beszélgetéseink voltak a lányokkal kapcsolatban. 

— Kész vagyok.

Ahogy ez a két szó elhangzik, meg is perdülök a tengelyem körül. A felsőm a combja közepéig érne talán, de ülő helyzetben éppen csak takarja a csodás lábait. Ismét emlékeztetem magam arra, hogy nem vagyok az a srác, aki letámadná, és ne tisztelné a nőket. De a francba, egy vonzó nő egy falatnyi bugyiban és a pólómban ül az ágyam tetején! Megrázom kissé a fejemet és felemelem újra. Meglepődik, de nem ellenkezik. A takarót felrántom, igaz nehezen, de sikeresen megoldom, és nem ejtem le Taylort sem. Leteszem az ágyra, ő pedig vissza is hanyatlik. A takaró anyagát sietve húzza magára, én pedig ismét egy mosolyra húzom a számat. 

— Mindjárt jövök én is, csak elmegyek a fürdőbe, pár perc, rendben? — még mindig megmarad a gyermeki hang, amellyel hozzászólok. Bólint, én pedig a fürdőbe megyek, melynek az ajtaját csupán behajtom, bár valóban az is talán feleslegesnek bizonyulna. 

Olyan gyorsan zuhanyozom le, mint még talán soha, a hajam nedvesen lóg, melyet egy törülközővel törlök mindössze át. Megmosom a fogaimat, a csípőm köré tekeredő anyagot kiterítem és egy bokszeralsót kapok fel. 

Halkan térek vissza a szobába, a lámpákat leoltom, s bemászom az ágyba. A párnán, a feje mellett pihenő kezét megfogom, míg a száján egy kis mosoly jelenik meg. Viszonozom, s a tekintetemmel sokáig nem engedem el.

T A Y L O R

A fejem és a hasam őrjítő összhangban fájdalmat okoz. Talán most először érzem azt, hogy ennél nagyobb fájdalmat is elviselnék, csak a látásom az enyém lehessen. Az orromba férfias, kellemes illat kúszik, s egyértelműen halk szuszogás, amelyet észlelek. Ösztönösen nyelek egy nagyot, a csupasz lábaim pedig a takaró alatt szorosan nyomódnak össze. Nem kell tudósi képességekkel rendelkezzem, hogy érzékelje: mindössze egy felső és egy bugyi, amely némileg eltakar a takaró melegében. 

Mozgolódást tisztán érezhető, ahogy a fejfájásom is, de ahelyett, hogy a fejemet jobban a párnára hajtanám, felülök. Ennek a hirtelen mozdulatnak a következménye hamar meg is lesz a szerencsétlenségemnek köszönhetően. A fejemhez kapok, s érzem, hogy a mellettem eddig még mélyen alvó test is magához tér. 

— Hé, Tay .. — a mély hang azonnal felismerését okoz nálam. Emiatt kissé meg is könnyebbülök, de csupán újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem, aggodalommal keveredve.

— Harry?! 

A szó egyben kijelentésként és kérdésként hagyja el a számat. 

— Igen, én vagyok.

Halkan beszél, mintha egy kisgyermek ülne mellette, aki bármelyik pillanatban összetörhet. És valóban, így is érzem magam. 

— Hol vagyunk? — a hajamba túrok, a takarót biztosan tartom magam körül, és visszafekszem a párnára egy kis kegyelemért fohászkodva.

— Mennyire emlékszel? — kérdez vissza, én pedig ha egy parányi erővel rendelkeznék, rá is vágnám, hogy kérdésre kérdéssel nem illik felelni. 

— Sissyvel elmentünk valami bárba, ahol magamra hagyott, bármennyire is nem szerettem volna. Aztán, hogy megjelentél. A víz, amit ittam, furcsa íze volt, de nem igazán törődtem vele. Aztán… sétálni indultunk.. Mi történt?

— Valószínű, sőt, biztosan valamilyen partidrog került a szervezetedbe — sóhajt fel. — A parton már rosszul lettél, így hazahoztalak, illetve az én szobámba, ahova egy orvos is kijött és Mark is itt ordibált. 

— Mark?

— Igen, őt hívtam, hogy kerítsen egy orvost, mire megérkezünk. És, hogy őszinte legyek, leplezni sem tudta, hogy nem miattad, inkább a fotózás miatt aggódik jobban.

— Basszus! Tényleg, az ma van — nyögök fel fájdalmasan, és ismét nagy hévvel ülök fel. 

— Taylor, nem mész ma semmilyen fotózásra. 

— Nem mondhatom le, nem tehetem meg.

— Szerintem holnap is meg tudjátok csinálni, amikor összeszeded magad. Ha annyira kellesz a magazinnak, amiben nem kételkedem, akkor el fogják fogadni a holnapi időpontot.

— Ez nem így működik — sóhajtok fel. — Hol van Sissy?

— Megmondom őszintén, hogy nem igazán szerettem volna az éjszaka folyamán összefutni vele, és most se. Így csak gondolom, hogy a szobátokban van. Mark tegnap este elbeszélgetett vele.

— Te akartál találkozni, nem? 

— Igen, a hotelben levő étteremben, nem egy klubban. De nem hárítok rá minden felelősséget. Ezért is vagy itt. De nem mondom, hogy annyira égek a vágytól, hogy találkozzam vele, mert éppen megint túlságosan is lelkes volt valamivel kapcsolatban. A testvéred, tiszteletben tartom, és neked nem is kell rá haragudnod, elég, ha én és Mark tesszük ezt.

— Egyetértésben vagytok valamivel kapcsolatban? Nahát, ez kellett hozzá?

— Ne viccelődj — sóhajt fel, és magához von. — Soha nem fogom azt a majmot kedvelni és még egy kávét sem fogok vele elfogyasztani. De most ne is ezzel foglalkozzunk, hogy érzed magad?

— Fáj a fejem, és azt hiszem, hogy bármit fel tudnék falni, amit elém raknának.

— Remek, akkor rendelek reggelit. Kávét, teát? 

— Zöld teát és narancslevet.

— És vizet — egészít ki. — Az jót fog tenni, szükséged van a sok folyadékra. 

—Rendben van. Viszont elmondanád, hogy hol a fürdő? Szeretnék lezuhanyozni, és kicsit észhez is térni.

— Reggeli után ráérsz. De ha ragaszkodsz hozzá most…

— Nem, még úgy sincs erőm — húzom egy gyenge mosolyra a számat.

Még faggat, hogy mit is szeretnék reggelire, de én rábízom, csupán a mennyiséget kötöm kis egyetlen szóval: sok.

Hallom, ahogyan beszélni kezd a szobában levő telefonba, s lassan leadja a hadseregnek is elég menüsort. Meleg van, ennek ellenére még is jól esik a takarót a nyakamig húzni, s elbújni alatta, míg Harry mély hangját hallgatom, ahogy udvariasan megköszöni a vonal túl végén levő dolgozónak a rendelésünk felvételét.

— Harry — szólalok meg halkan, amint hallom, hogy a készülök visszakerül a helyére. 

— Igen? Szerettél volna még valamit?

— Köszönöm… Köszönöm, hogy ott voltál tegnap és vigyáztál rám. Nem lett volna kötelességed, és fogalmam sincs, hogy mi lett volna…

— Shh — a takaró alatt a derekam köré fonódik az egyik keze. — Ne gondolj a múltra. Minden rendben, biztonságban vagy és ami a legfontosabb, nem tartozol köszönettel semmiért. 

Ujjai a hajamba túrnak, az ajkai a halántékomat érintik meg, s biztosan tart a karjai között.