21.Fejezet♪Mardosó ujjak

T A Y L O R

Szinte teljesen elszenderülök ismételten Harry karjaiban. Rosszul érzem magam, a testem kissé ragad, annak ellenére, hogy kellemes hőmérséklet uralkodik a szobába. Össze rezzenek a kopogás váratlan hangjára, amely talán kissé erőteljesebb, mint kellene. Lecsúszom Harry karjáról, s érzem, hogy kimászik mellőlem az ágyból. Furcsa ez a közeli kapcsolat vele, és kellően szégyenkezés érzete is van bennem a történtek miatt. Az érzés kettős élen táncol bennem. Édes a tudata annak, hogy Harry vigyázott rám a fájdalmas perceimben, míg a másik oldalon a földbe dugnám a fejem szégyenemben.

— Hol szeretnél enni, ágyban vagy az asztalnál? — Harry mély hangja magára vonja a figyelmemet. 

— Kényelmesebb lenne itt, de nem áll szándékomban összemorzsázni az ágyadat — felelem őszintén.

— Azzal ne foglalkozzunk.

— Nem, tényleg, az asztal megfelel, után úgy is könnyebb lesz onnan zuhanyozni indulni — mosolyodom el és a hajamba túrok, amin érzem, hogy össze-vissza áll.

— Rendben, akkor idetolom az ágy végébe a kocsit, és innen is tökéletesen megfelel. Kényelmes, és praktikus — feleli könnyedén.

— Remélem, hogy tudod, felesleges ennyit fáradoznod, Harry! Amúgy sem helyes, hogy itt vagy.

— Na figyelj rám — érzem, hogy mellém telepszik, a kezével megfogja az enyémet, s az ujja gyengéden cirógatni kezd. — Most már befejezhetnéd ezt a sok ostobaság összehordását, mert semmi értelmük. Nem érzem kötelességemnek, és semmi hasonló, mielőtt még ez is kibukna esetlegesen belőled. Fogadd el, hogy önzetlenül van, aki törődik veled és aggódik érted.

— Aggódsz értem? — szívemet melengető szavai enyhe mosolyt varázsolnak az arcomra. 

— Ha csak ennyi maradt meg abból, amit elmondtam.. — nevet fel. — De igen, nem fogom tagadni, hogy tegnap nagyon is aggódtam, hogy mi is lesz. Az orvos szavai sem igazán nyugtattak meg, amíg el nem aludtál, nyugodtan, és tudtam, hogy nem érzed a fájdalmat. Szerintem természetes, ha az ember aggódik azért a személyért, akivel közeli kapcsolatot ápol.

— Gondolom ezer dolgod van..

— Na jó, együnk, addig sem beszélsz — jegyzi meg nevetve, s én is elnevetem magam. — Minden féle van itt. Omlett, édes péksütemények, sósak, rengeteg minden. Mint szeretnél?

— Vizet először is.

Hallom, hogy az üveg kupakja pattan egyet, ahogyan kinyitja Harry, majd a pohárba tölti, s lassan a kezembe is adja, mire nagyokat kortyolok az italból. Lassan neki állunk enni, egy tányér helyez elém Harry, s amit kérek elém is teszi. Édeset és egy kevés sósat is veszek magamhoz, az ízek keveredése csodás, és kielégítő.

Amint a gyomrom eléri azt a szintet, hogy többet már nem képes magába fogadni, felhajtom a narancslevemet, s Harry segítségével a fürdőszobába vonulok. A pultnak támaszkodva elmondja, hogy mit merre találok, de informál arról is, hogyha szólok Sissyt áthívja. Megnyugtatom, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, legalábbis én így remélem. Kiegyezünk abban, hogy a zuhanyhoz kísér, s ott várom meg, amíg pár ruhát szerez.

— Tay — Sissy hangja csapja meg a fülemet. — Istenem, hogy vagy? Annyira sajnálom!

— Sissy? — kérdezek vissza annak ellenére, hogy pontosan tudom, ő az. — Hogy kerülsz ide?

— Harry megkért, hogy hozzak neked pár ruhát. Ő a szobában van, szükséged van valami segítségre?

— Nem, köszönöm, boldogulok egyedül is, csak tedd a pultra őket.

— Figyelj, tudom, hogy az én hibám, és nagyon sajnálom, őszintén!

— Elhiszem Sissy, tényleg— sóhajtok fel. — Szeretnék lezuhanyozni, és rendbe szedni magam egy kicsit. 

— Természetesen — hallom, hogy arrább lép, s lepakol. — Mark üzeni, hogy benéz nemsokára, és megbeszélitek a mai menetet.

Felnevetek, és a hajamba túrok. Hátam a hideg üvegnek simul, és most a pillantásom valószínű, hogy hitetlenkedő lenne. 

— Jelenleg nem fogalalkoztat a napon történő munka — motyogom. — Szeretnék pihenni. Émelygek kissé és semmi másra nem vágyom, mint egy zuhanyra. Megengeded?

— Ne legyél utálatos, kérlek.

— Adj időt, hogy rendbe szedjem magam.

— Rendben van — sóhajt fel. — Még egyszer őszintén sajnálom. Harrynek szólj, ha bármi kell és jövök.

♪

Kissé feszengve lépek ki a szobába. Egy derékig érő, pamut, kényelmes, de teljesen a testemre feszülő rövidnadrágot viselek. Imádom a darabot, ezért is került be a bőröndömbe, de jelenleg túlságosan is sokat mutatónak gondolom. Felül sima, hasonló anyagú trikó takar, a lábaim s a kezeim teljesen csupaszak. A hajam szabadon lóg, a sampon, s a balzsam illatát árasztja magából.

— Harry?

A hangom bátortalan, kutakodó, kíváncsi. Vállammal az ajtófélfának támaszkodom, s a válaszra várok. Kissebb neszt hallok.

— Azt hittem, hogy valami titkos alagúton át magamra hagytál — viccelődik, én pedig elmosolyodok. 

— Ne haragudj.

— Meg sem fordult bennem — hangja egyre közelebbről szól. — Gyere — fogja meg a kezem. — Mihez lenne kedved?

— Fogalmam sincs. Valójában semmi kedvem semmihez — vallom be. — De méltányolnám, ha az ágy szerepelne benne.

— Micsoda ajánlatok. 

— Harry! — nevetek fel. 

— Esküszöm, hogy semmi rosszra az ég világon nem gondoltam.

— Attól függ, hogy milyen szempontból nézzük, nem igaz?

— Meglehetősen egyet kell veled értenem. 

— Mikor is jutottunk el idáig? — egy gyengéd sóhaj kíséretében engedem, hogy az ágyhoz vezessen. 

— Ne görcsölj rá a dolgokra, hagyjad, hogy maguktól alakuljanak. Aztán meglátjuk, hogy mi is sül ki belőle. Miért jó, ha minden el van tervezve? És ha valami nem úgy sikerül, ahogyan te szeretnéd? Csak a negatív érzés marad, azt meg egyikünk sem szeretné véleményem szerint.

— Meglepően bölcs vagy — jegyzem meg, s a hasamra fekszem a puha ágyon. Érzem, hogy mellettem besüpped a matrac, s már is Harry közelsége ami jelen van.

— Igyekszik az ember, ha egy olyan csodálatos ember van mellette, aki csak negatív oldalait látja a dolgoknak. Vagy éppen annyira túl gondol mindent, hogy ő maga is bele zavarodik.

— Oké, megértettem.

— Valóban?

— Azt hiszem — nevetek fel.

— Akkor ma az enyém vagy? — hangjában a reménykedés csillan meg.

— Hát nyertél egy esetlen lánnyal egy unalmas napot. Igen!

— Komolyan, menjünk vissza a fürdőbe, hogy kimossam szappannal a szád — nevet fel, és keze a derekamra simul, s magához von nevetve. Kisebb sikkantás hagyja el a számat, ahogy csiklandozni kezd, és a hasam, oldalam áldozatul esik.

A hátam a mellkasának simul, a nevetése megrezgeti a bensőmet, s a kacajaink eggyé olvadnak. Keze már az oldalamon van, meleg lehelete a nyakamat csiklandozza, és a fejem felett elnyújtott kezébe kapaszkodom, míg a másikkal a másik kezét igyekszem visszatartani. Egyik lába az enyéim közé csúszik, s szinte már tényleg teljesen eggyé is válunk, amennyire a jelen helyzet ezt engedi.

— Rendben, elég! — még mindig nevetek, s Harry engedi, hogy megfogjam a csuklóját.

— Biztos vagy benne?

Meleg lehelete megcsiklandozza a nyakam bőrét. Kiráz a hideg és ahogy elengedem a kezét, az átölel, az ujjaink pedig maguktól, vagy észrevétlen kisebb rásegítéssel, de egybefonódnak. A rohamos lélegzet vételünk lassulni kezd, a csend telepszik le ránk, s a gondolataim elvesztik a kapcsolatot a valósággal és fogalmam sincs, hogy Harrynek milyen szó hagyta el legutóbb a száját.

— Csodás a mosolyod, említettem már?

Megköszörülöm a torkomat, hogy egy kis életet leheljek magamba.

— Ne hozz zavarba — kuncogok fel kislányosan.

Kezei olyan könnyedén mozdulnak meg, hogy még engem is meglep. Átölel, még jobban megszünteti a kettőnk közötti réseket, s szorosan ölel. Bőröm felszínén minden lélegzetvételét érzem, az ujjaim maguktól szorítják meg az övét, ahogyan a testének feszülök, s olyan területek is nekem simulnak, amelyek pírt varázsolnak az arcomra. 

— Annyira meg szeretnélek csókolni.

Vallomása melegség és félelem egyvelegével áraszt el. A gondolata annak, hogy ennyire átadjam magam neki, megrémít. Annak a tudata viszont, hogy mennyire is vágyik rám, és talán én is rá, izgatja a fantáziám. Milyen édesek lehetnek az ajkai? Mennyire lenne vad vagy éppen gyengéd? A gondolataim közben megfordulok a karjai között, s ismét vissza tér közénk minimálisan a tér. Derekam fölött, félig a fenekemen pihenteti egyik hatalmas tenyerét, mellyel ösztönöz a közelségre. Nem tartok teljes mértékben Harrytől, eddig sem rohant le, s most sem a messzibe nyúlt, hanem megosztotta velem a gondolatát. Értékelem, őszintén.

Kezeim a mellkasán simítanak végig, melyet egy pamut felső fed, a tapintásából következtetve. A nyaka bőre szabadon tárul fel, s feljebb is vezetem a kezemet, s érzem, hogy a tincsei össze vannak fogva. Bár nem látom, a haja bizonyára nagy éke a jellemének. Leheletünk egybeolvad, s a csend telepedik le kettőnk közé.

— Nem kell cselekedned, ha nem akarsz — suttogja. — Nem fogom se zokon venni, se semmi más. Neked a bizalom máshol kezdődik, és végződik, tisztában vagyok ezzel, és szem előtt is tartom.

— Túl sokat beszélsz — mosolyodok el, és elképzelem az ő mosolyát is, amely melegséggel árasztja el a bensőmet. 

— Erre tehetnék egy finom megjegyzést — nevet fel, s ujjai az oldalamba mélyednek. 

— Inkább csókolj meg.

A szavak úgy hagyják el a számat, hogy félek, nem vagyok önmagam. A szívem majdnem kiugrik a helyéről, a pulzusom az egekbe szökik, s várok. Sejtelmem sincs a körülöttem zajló eseményekről, de arról igen, hogy Harry kissé megmerevedik a szavaim hallatán. Homloka az enyémének ér, a meleg lehelete az ajkaimon, s nagyot nyelek, reménykedem, hogy nem dobja el az esélyét. 

Kezem a tarkójára csúszik, közelebb csúszok, amennyire tudok, mélyen magamba lélegzem az illatát, és már csak arra leszek figyelmes, ahogyan a puha, édes ajkak az enyémére tapadnak, s teljesen meg is babonáznak. Elveszi az eszemet, s a ködben tapogatózva bízom magam az irányítására.