38.Fejezet♪Elfogyó levegő

H A R R Y

Oda somfordálok az ágyhoz, és ajkaimat Taylor arcára nyomom. Mocorogni kezd, majd megfordul, s szinte a karjaimba nyomja magát. 

- Indulsz?

- Igen bébi, muszáj mennem a próba miatt.

A szemei még mindig be vannak kötve, ami már csak napok kérdése is valóban le is kerül róla. Az orvosok nagyon bizakodok, és kecsegtető információkat mondtak, amiket persze vizsgálatokkal alá is támasztottak. Azonban a mi életünk valóban úgy folytatódik még tovább, mintha a műtét meg sem történt volna.

Nem tudom, hogy emiatt még jól érezzem magam, nyugodtan, vagy pedig kezdjek el aggódni. Tudom, őrült vagyok, és sok felesleges gondolat kavarog bennem, hiszen mi is változna, ha lekerül a kötés? Csupán mindenféle lehetőség már megfordult bennem, ami nem biztos, hogy teljesen jó.

- Érezd jól magad, és kápráztasd el őket – húzódik mosolyra a szája, melyhez ismételten lehajolok és gyengéd csókot hintek. 

- Azon leszek bébi. Sietek vissza hozzád, rendben?

- Ne aggódj, jól megleszünk itt Miával. Gemmáékat pedig puszilom.

- Ne is mondd, nagyon kíváncsi leszek a srácra. 

- A basáskodást felejtsd el. Gemmának is kijár a boldogság.

- Persze... Csak még is egy pasi...

Felnevet hangosan, és az én arcomra is mosolyt csal. Tudom, hogy ostobának hangzanak az érveim, de hát még is csak félthetem a testvérem, nem igaz?

- Hm, mennem kell – sok apró puszival szórom be a száját, míg ténylegesen kénytelen nem vagyok elválni tőle és elindulni a koncertre. – Szeretlek!

♪

Hogy berobbanok-e a színpadra? 

Enyhe kifejezése annak, ami keletkezik az aréna falai között, amikor megjelenek a pódiumon. Azonnal az akkordok felhangzanak, a sikítás a tetőfokára hág, és ilyenkor bánom, hogy nem egészen látom az előttem álló tömeg minden egyes szegletét, hiszen a lámpák teljesen megvakítanak. Még is a hangok, a kiabálások, amiknek nagy részét nem értem, elér hozzám, és teljesen eléri, hogy a vérem felpezsdüljön és őrült módjára élvezzem a saját koncertemet. Eléggé érdekesen hangozhat, de imádok a színpad teteién állni, örömet adni, és kapni. A szórakozás, boldog pillanatok sokaságának kellene belengenie az embereknek az életüket, ám tudom, hogy biztosan vannak olyanok a sorok között, akik jelenleg nehéz időszakon mennek át, és a zenéim menedéket nyújtanak a számukra. 

Számomra is volt ilyen fiatalabb koromban, de még a mai napokon is imádok visszanyúlni a régi nagy kedvenceimhez és élvezni, csak úgy ejtőzni a zene hullámain, érzelmi kavalkádjain. Amikor egy hosszabb repülőút, egy utazás, vagy csak a los angelesi nap simogatása alatt kinyújtózom a szabadnapjaimon, egy fülhallgatóval, már is úgy érzem, hogy feltöltődöm. Arról nem is beszélve, hogy mennyi, s mennyi ötletet merítek mindig egy ilyen pillanatból. Sokszor olyankor születik meg egy szám, ami végül még sok folyamaton menve át, kiderül, hogy albumra kerül-e, vagy sem.

Már érzem, hogy melegem van, de a vigyorom teljesen széles, ahogyan a zenék követik egymást a setlisten. Egy-egy szám előtt valami nagyon mélyenszántó beszélgetés folyik le köztem, és a rajongók között. Ezeket imádom. Mindig valami vicces szituáció, dolog kerül ki belőle, amit azt estét követően vissza is látok az interneten.

Igyekszem minimalizálni a valóban eltöltött időmet a világhálón, de még hozzám is azért eljutnak a vicces szituk, amiken aztán ismételten jót mosolygok. 

- A mai estén – fogom meg a mikrofonom zsinórját, és rántok rajta egyet, miközben összeszedem két kapkodó levegővétel között a gondolataimat. – Tudnotok kell, hogy mindenki nagyon fontos a számomra, és felelősnek érzem magam, amiatt, hogy fergetegesen érezzétek magatokat. Ám itt a helyszínen – meredek a távolba, nem mintha bármit is látnék. – A testvérem, Gemma, aki éppen egy randin van. Ha esteleg valaki a környékén ül, adja át nekik az üzenetet, hogy figyelem! 

Nagy nevetés rázza meg az aréna falait, és én is mosolygok a bajuszom alatt. Iszok egy korty vizet, és ismételten felhangzanak a következő számom első ütemei, én pedig tovább folytatom a showt, amiért élek a szívem legmélyéről. 

Csak úgy folyik rólam a víz, szinte már alig kapok levegőt, de megragadom a mikrofonomat, leszaladok a színpadról a kordonnal ketté választott közönség között. Ordítom szinte már a mikrofonba a dal szövegét, míg kezek tapadnak a testemre több helyen. A közönség annyira lázban ég, és megragadják az alkalmat, hogyha csak egy másodperc töredékére is, de megérinthessék az egyáltalán nem éppen tiszta testemet. Nem érdekli őket, hogy a víz csak úgy folyik rólam, az ingem anyaga második bőrként tapad rám, és bár eléggé undorítónak hangzik, úgy érzem, hogy ezt ők imádják. 

Van, akinek az ujjai a hajamon szántanak végig, kissé meg is húzza, annak ellenére, hogy biztonságiak vannak körülöttem. Én ehhez nem éppen ragaszkodom sokszor, ellenben a menedzsmentem, akik elsődleges szempontja a védelmem. Nem mondom, hogy néha nem ijesztő az emberek ilyesfajta közelsége, hiszen sokszor nem figyelnek arra, hogy én is emberből vagyok és van egy határ, amin nem kellene átlépniük.

Felmegyek a kisszínpadra és ott is olyan eufória járja át a testem, ami életet engem. Már tényleg alig kapok levegőt, de tovább tolom, aztán visszaszaladok a nagyszínpadra és ismételten eljátszásra kérem a bandát. Ugyan az a szám, ugyan azaz őrület, és még kevesebb levegő. Azt hiszem, hogy az este végére sikerül teljesen kipurcannom, de ez a fajta fáradtság jóleső, és imádom.

♪

Visszaérve a hotelbe, már nagyon késő van, így csendben, mint valami betörő, úgy lopakodom. Teljesen sötétség öleli a szobát, és csak a fürdőbe oltok villanyt. Mia odaszalad hozzám, megszaglászik, vakkant egyet, de én csendre intem, hiszen Taylor valószínű, hogy már alszik. Becsukom magam mögött az ajtót, és beállok a zuhany alá, hogy ismételten valami emberi, friss formába rázzam magam. Jót tesz a forró víz, és az érzés, hogy tisztává válok, annak ellenére, hogy tényleg fáradtnak érzem magam és csak arra vágyom, hogy lefekhessek a kedvesem mellé.

Gyorsan fogat mosok, iszok még egy kis vizet, és bemászom a paplan alá. Tay közelebb bújik hozzám, háta a mellkasomnak simul, popója pedig az ágyékomnak, és megfordul egy pillanatra a fejemben, hogy önző legyek-e, s ébresszem fel finoman, vagy hagyjam aludni, és majd reggel faljam fel.

Kezem a combjára simul, enyhe puszit nyomok az arcára, mire még jobban mocorogni kezd.

- Harry? – álmos a hangja, s meg kell köszörülnie, hogy rátaláljon.

- Mást vártál? 

Látom oldalról a mosolyát, míg arcát magam felé fordítom, és csókkal hintem puha, rózsaszín ajkait. Ujjainkat a hasán egybefonja, majd még jobban a karjaimba kuckózza magát, ha az lehetséges. 

A párnára hajtom a fejem, és azt hiszem, hogy éppen, hogy elérem az anyagot, már álomba is zuhanok.