40.Fejezet♪Kellemes meglepetés

 T A Y L O R

Harry a nyakamba hajol, szája a bőrömet érinti, és borzongás fut végig rajtam. Elvigyorodom. Tényleg boldog vagyok az oldalán, és élvezem, hogy már bármikor rápillanthatok. Tekintetünk találkozik a tükörben, és úgy érzem, hogy újra szerelmes leszek.

- Gyönyörű vagy – suttogja a bőrömbe, és ismételten megpuszil, mielőtt eltávolodik. 

- Hát, már most megsülök, mi lesz odakinn – felkötöm a hajamat, ő pedig finoman megpaskolja a fenekemet.

- Ennél rövidebb nem is lehetne. 

Utal a szoknyámra, ami felett az átlátszó ruha van, enyhe hímzett mintázattal, ami tényleg csak inkább design, mintsem hasznos ruhadarab. Visszasietek a szobába, a csizmáimat felkapom a táskámmal együtt, és már lefelé megyek a lépcsőn, nyomomban Harryvel. Felkapja a kocsija kulcsait, és el is hagyjuk a háza menedékét, így kikerülve a forró nyárba. 

Már pár hónapja túlvagyunk a műtéten, és már sokkal jobban érzem magam, és el is jött a tényleges ünneplés ideje, ami nem is történhetne máshol, mintsem egy fesztiválon, ami már hosszú ideje nem volt az életem része. És arról se feledkezhetek meg, hogy elsőként láthatom Harryt a színpadon. Most egy hosszabb szünete volt a turnéba, így nem volt lehetőségem nagyközönség előtt játszani. Persze nem mondom, hogy nem szívesen hallgattam otthon a nappali falai között, ahogyan a gitárját pengetve énekelgetett az elmúlt időszakban. 

- Ugye tudod, hogy már nem szemtelenkedhetsz a lányokkal? – incselkedem vele. 

- Hidd el, hogy nincs ilyenre szükségem – vigyorog rám, s kezét a combomra teszi. – Csak egy lány érdekel, és az itt van mellettem.

- Jajj, de nyálas valaki – hajolok hozzá és hatalmas puszit nyomok a kissé borostás arcára. – Azt hiszem, hogy végre fogok inni egy picikét, és spiccesen tombolhatok a zenéidre. Utána pedig veled táncolhatok.

- Nem vagyok egy táncos, bébi.

- Hm, pedig a szexi popód biztos tudod rázni – vigyorgok, mint egy szerelmes bolond. – Elárulom neked, hogy visszanéztem pár koncertfelvételed. 

- Szóval ezt rejtegetted előlem, amikor a múltkor betörtem hozzád.

- Oh igen, eléggé arcpirító mozdulataid szoktak lenni édesem.

Nem szól semmit, de látom, hogy kissé zavarban van. A piros lámpánál áthajolok a váltón és ajkaimat az arcára nyomom.

- Élvezed te ezeket a mozdulatokat – mormolja és gázt ad, én pedig csendben egyetértek. 

♪

- Romee! – borulok a barátnőm nyakába, aki már egy pohár ital társaságában várt rám a vip részlegen.

- Ideje ünnepelni! – nyújtja a poharat nekem, én pedig szívesen fogadom, s koccintok vele. 

- Remélem, hogy felkészültél egy vad estére. Jönnek a lányok is, csak valahol dugóba akadtak.

- Utána Harry is csatlakozik hozzánk. Laurence?

- Ő itt van valahol – legyint Romee. – Nagyon izgatott vagyok, annyira örülök, hogy sikerült a műtét! Muszáj ünnepelnünk.

- Jól van, nyugi – mondom, ahogy a színpadok felcsendül a zene és megjelenik a következő fellépő, aki hatalmas bulit csinál.

Táncolunk, iszunk, nevetünk, és tovább táncolunk, amíg a lábunk bírja. A dalokat úgy énekeljük, mintha csak magunk adnánk elő. Nagyon átéljük az egészet, és annyira felszabadító érzés, annyira bizsergetően jóval tölt meg, hogy elmondhatatlanná válik az egész pillanatok leforgása alatt. 

A napot a hold cseréli le, a világosságot a sötétség, és a felpezsdültebb tömeg, akik az esti nagykoncertre várnak. Már magam sem tudom, hogy hányadik pohár rozé csúszik le a torkomon, de amint megjelenik Harry együttese a színpad magaslatán, azonnal kitisztul az agyam. Vagy jobban elborul? Nézőpont kérdése. Mindenesetre a kezeim a magasba, a szám kiáltásra nyílik, s nem kímélve a lányokat adok hangot az őrjöngésemnek. A számat elhagyják egymás után a szavak, és annyi büszkeséggel magamban adom át magamat, mint még soha. Teljesen más élmény, hogy láthatom Harryt a színpadon megőrülni, ahogyan átveszi az uralmat a hangulat felet, hogy az emberek mennyire imádják. 

- Nem értem, hogy a turné folyamán, hogy van erre energiája minden este – kiálja Jasmine a fülembe. 

- Basszus, különös képességeid vannak, hogyan kell csukott szemmel pasit fogni – nevet Jessica. – Nincs egy testvére?

- Nincs, fiú nincs – lököm oldalba, és táncolni kezdünk a lányokkal.

- Szerintetek mikor fog hanyatt vágodni?

Romee nézi elképedve, ahogy tele fröcsköl mindent vízzel, és valóban a színpad valószínű, hogy már áll a vízben, de Harryt ez egyáltalán nem zavarja. Tovább tombol, énekel torka szakadtából, míg nekem már ettől a kevéstől is sajog minden hangszálam. 

- Remélem, hogy nem fog, de elkerülhetetlen – iszok bele a poharamba, és az őrületet figyelem, amit művel.

A lányok úgy sikongatnak, hogy tudom, többeknek már a bugyija is nedves lehet, de rossz hírem van a számukra, én viszem haza ezt az őrültet, amit művel. Mint egy modern rock sztár, aki ezen gondolatom alatt sikeresen meg is csúszik, és akkorát esik hátra, hogy az én csontjaim nyögnek fel. 

A barátnőmre nézek.

- Mi van? Előre látható volt – vigyorog Romee.

Harry arca a kivetítőn jelen meg, ahogy röhög a földön fekve, de a zene csak megy tovább. A banda játszik, és tudom, hogy ez megszokott, de rám akkor is a frászt hozta. Feláll, leporolja magát, mintha az egész öltözete nem a vízben úszna, és folytatja a dalt, bár párszor elröhögi, a közönség tovább imádja.

- Azért kellemesebb meglepetést is okozhatott volna a tényleges első koncertemen – ingatom a fejem, de még így sem tudja elérni, hogy ne imádjam.

H A R R Y

Bár nem vagyok egy fesztiválos ember, és eddig még fellépni sem voltam, ez az első alkalom minden téren, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem őrülten. Ahogyan lejövök a színpadról még mindig hallom tisztán az ovációt, amiért élek, ami a lelkemet melengeti, s ami okozza, hogy minden nap a színpad tetején akarja állni, és az emberek szórakoztatni.

Megtörlöm magamat, kissé kinyújtóztatom a végtagjaimat, és a fájó csontokat. Sikerült a mai este is esni, ami az én koncertjeimen már teljesen megszokott. Ha az internet felszínén valaki csak a nevem beírja, biztos, hogy sok összevágott videót talál ezekről a csodás eséseimről. 

- Köszönöm mindenkinek – ölelem meg a zenekarom, fogok kezet pár háttér emberrel, majd megszerzek egy palack vizet, aminek a tartalmát most tényleg megiszom, s nem az emberekre locsolom.

Amint sikerül észhez térnem, összeszednem magamat már is a vip részlegre megyek, ahol a barátnőm és a baráti társaságunk egy része vár. Hamar megtalálom őket, messze nem is kell mennem, mert közel az italos sátorhoz telepedtek le, innen tökéletes rálátással a színpadra.

- Sziasztok – üdvözlők mindenkit, majd Tayhoz hajolok és egy gyors puszit nyomok a szájára. – Hm, iszogatsz?

- Ha még egyszer a szívbajt hozod rám! – kissé spiccesen böki meg az ujjával a mellkasomat.

- Akkor mi lesz? – vigyorgom rá szemtelenül, majd a halántékára nyomok egy puszit, és a fiúkhoz lépek. – Köszi – mondom Laurensnek, aki egy poharat nyom a kezembe.

- Állat volt, tényleg – mondja. – Bár a lányok szívbajt kaptak.

- Meg se kottyan nekik, holnap emlékezni se fognak rá.

- Te mi van a... – nem mondja ki, de tudom, hogy mire gondol.

- Mindjárt megyek vissza Lizzo-val a színpadra, és majd akkor, szerintem. Bár nem szeretem kiteregetni a dolgaim, és eléggé spicces is.

- Ahogy érzed, nem muszáj most, semmi sem kötelez. Majd egy jobb alkalommal.

Beleiszok az italba és a lányra nézek, aki a barátnőivel táncol önfeledten, nem érdekli, hogy ki ismeri, nem érdekli semmi. Végre nem szorul korlátok közé, és végre őszintén boldog mosollyal az arcán láthatom őt. Ez az a pillanat, amit semmiért sem cserélnék el.