12.Fejezet♪Baráti közreműködés

T A Y L O R

Amint sikerül visszaöltöznöm abba a ruhába, amibe ide érkeztem, táskámat felkapom. Mivel kocsival jöttünk, a ruhám pedig vastagabb, kötött, így a kabátomat valamiért nem hoztam magammal.

– Nagyon csinos vagy, annyira örülök, hogy erre esett a választásod reggel – lelkendezik ismételten Sissy.

– Nem sok?

– Ez a csizma már akkor sok volt, amikor két éve megvetted – jegyzi meg. Tudom, hogy különlegesebb darabnak nevezhető, és messze nem felel meg mindenki ízlésének, ami nem is feltétlenül probléma. 

– Akadj le a csizmámról – kelek a darab védelmére, mintha érző lélek lenne. A szegecsekkel és különböző fém díszekkel ellátott cipő nagyon is kényelmes, és emlékeim szerint vagány is.

– Itt a szemüveged is, és szerintem mindened megvan.

– Max hazadob, és otthon majd találkozunk – elkísér az ajtóig, melyet ki is tár.

– Ne aggódj, merne itt hagyni, a seggét rúgnám szét – jelenti ki. – Mármint ezt most nem a ti kettőtök ebédjére értem, Harry – kezd magyarázkodásba Sissy, és elnevetem magam, míg a kezem Harryébe csúszik. - Esküszöm, én csak..

– Sissy, nyugi – vidáman szól a húgomnak Harry. – Nem olyan vastag ez az ajtó, és azt hiszem, hogy a te lelkedzésednek meg főleg.

– Basszus – szisszen fel.

– Oké, azt hiszem, hogy jobb ha indulunk – szólok közbe. – Majd találkozunk húgi!

Még megölel, az arcomra nyom egy puszit, aztán Harry is elköszön tőle, és el kezd vezetni, valószínűsítem, hogy az autója felé. Nem szólal meg egyikünk sem a rövid séta alatt. Harry biztosan fog, bár a kezem helyett, inkább a derekamra fonja jobbját, én pedig bátorkodom közelebb húzódni hozzá. Napszemüvegem ösztönösen kerül az orrnyergemre, és a hajam is az arcomba hullik szokás szerint minden léptemnél. Érintéséhez még mindig nem igazán szoktam hozzá, pedig előszeretettel fonja körém mindig egyik kezét, amellyel biztosan vezet, és az én lépteim egy pillanatra sem remegnek meg.

– Benn felejtettük a kabátodat – jegyzi meg, ezzel a kissé beállt csendet meg is törve.

– Autóval jöttünk, így nem láttam szükségét. Sehova sem terveztem menni innen.

– Akkor sem kellene csak így mászkálnod – sóhajt fel. – Annak ellenére, hogy csinos vagy.

Kissé előrébb csúszik a keze, ezáltal még közelebb kerülök Harry testéhez. Megállít, majd csak az ajtó kilincsének minimális hangjára leszek figyelmes. Beszállok a saját kezem, és az ő terelgetésének köszönhetően, aztán becsatolom magamat, s türelmesen a lábaimhoz ejtve a táskámat várom, hogy Harry is beszálljon.

– Nos, arra gondoltam, hogy nem messze van egy remek étterem, ami nem hatalmas, és nem is annyira híres, neves, de remek a kínálat.

– Nem tudom, hogy jó ötlet-e nyilvános helyen enni – jegyzem meg.

– Tessék? Miért?

– Mióta a balesetem volt, nem mozdultam ki ilyen helyekre. Ezek nem megszokott dolgok. Még otthon is néha problémám akad, és nem egyszer fordult elő, hogy véletlen levertem valamit – kezdek el hadarni, mire Harry kuncogását hallom meg. Az ölembe ejtett kezemet megfogja, finoman meg is szorítja. Teljes zavart érzek. Ostobának és bénank érzem magam, amikor tudom, hogy nem én küzdök ezzel egyedül a világon.

– Akkor itt a remek alkalom arra, hogy a szokásaidat megváltoztassuk.

– Kétlem, hogy annyira jó ötlet lenne – sóhajtok fel, de a kezemet nem húzom el. Ő az aki megteszi, közben pedig be is indítja az autóját.

– Tay, bízol bennem?

– Tessék? – nevetek fel, és felé fordítom a fejem, hiába nem látom az arcát. Szám széles mosolyt formál, és tényleg önfeledten nevetek fel.

– Bízol bennem vagy nem? – hangjából kihallom, hogy ő neki is nehezére esik visszatartania a nevetését. – Nem olyan bonyolult a kérdés, és valahogy mélyen remélem, hogy a válasz sem.

– Nem, valóban nem az.

– Akkor?

A választ át kell gondolnom. Valóban az a bizalom már meg van bennem felé, ami egy kezdetleges barátsághoz elengedhetetlen. Hiszen, ha nem így lenne, akkor most sem ülnék mellette. Valójában, bármit tehetne velem, amit csak akarna, hiszen könnyedén kihasználhatná, hogy nem látok, és szinte teljesen rá vagyok utalva, mivel magam jelenleg nehezen igazodnék ki, hogy merre is kellene indulnom.

– Igen Harry, azt hiszem, hogy bízom benned – sóhajtok fel.

– Akkor az étterembe megyünk, de ígérem, ha kellemetlenül érzed magad vagy bármi probléma adódik, azonnal eljövünk, rendben? Nem fog számítani semmi.

– Köszönöm.

♪

Az étterembe belépve azonnal ínycsiklandó illatok kúsznak az orromba. Harry a derekamat öleli, mondhatni, hogy már teljesen megszokottan. Vezet, és úgy érzem, hogy a lépteim jobban bizonytalanok, mint máskor. Hallom az emberek halk beszélgetéseit, és a napszemüveg még mindig az arcomon van, így a kellemtelenség érzése kissé frusztrál mindössze.

– Nyugi, érzem, hogy mennyire feszült vagy – motyogja Harry a fülembe. – Egy hátsó bokszba ülünk, rendben?

– Rendben.

– Egy kis időt még adj magadnak, messze az emberektől, de ha akkor se érzed magad jól, akkor megyünk, ígérem.

Bólintok, majd a bokszhoz megérkezve leülök a párnázott ülőkére, és beljebb csúszok, ahogyan Harry mondja, hogy az asztalt szinte körülveszi. Táskámat jobb oldalra teszem, így Harry könnyedén be tud csúszni mellém. Lába az enyéméhez simul, míg úgy is, hogy keresztezem a végtagjaimat.

– Mit szeretnél inni? – hallom, ahogy papírokkal szöszmötöl, amelyeken biztosan az ital és az ételek szerepelnek.

– Azt hiszem maradok a mentes víznél, nem rajongok az üdítőkért annyira – vallom be.

Pár perc múlva valószínűsítem, hogy a pincér jelenik meg, aki faggatni kezdi Harryt az italrendelésünkkel kapcsolatban. Ő nem tud olyan gyorsan, és egyszerűen dönteni, mint én, így kissé hezitál.

– A hölgynek mit hozhatok? – érzem a hangján, hogy egyáltalán nem zavartatja magát, és már túlságosan is nyájasan teszi fel a kérdést.

– A hölgy egy szénsavmentes vizet kér, nem túl hideget, és én is – veti oda Harry teljes lazasággal.

A hajam ma már számolhatatlanul is sokadjára hullik az arcomba, ezáltal a pírt takarva el, amely teljesen érzékelhetően ellepte az arcomat. Harry a combomon pihenő kezemet megfogja, és finoman megszorítja.

– Istenem, biztos valami új – sóhajt fel mellőlem, én pedig csak kuncogni kezdek. – Ne nevess – az ő hangjából is tisztán kivehető a vidámság, s hogy a bosszúság már nincs jelen. – Mit szeretnél enni?

– Hm, nem tudom, milyen ételek vannak?

– Tészták, levesek, frissensültek, hamburgerek, valójában minden, ami a szem szájnak ingere.

– Azt hiszem, hogy valami jó burger és krumpli mellett döntök. Ezer éve nem ettem.

– Akkor itt az ideje.

A srác visszatér, aztán Harry le is hadarja, hogy milyen burgerket kérünk, sült krumplival és szószokkal. Szinte hallani lehet a közöttük felállt csendben, ahogyan a papíron serceg a toll, miközben feljegyzeteli a pincér, a rendelésünket.

– Még valamit?

– Egyszer ennyi – kimérten közli Harry, és most én vagyok, aki megszorítja a kezét minimálisan.

– Szóval, minek is köszönhetem ezt az ebéd meghívást?

– Kell lennie bármilyen apropónak is, nem lehet szimplán baráti alapú?

– De persze.. – kezdek magyarázkodásba, de ő azonnal közbe is avatkozik.

– Igazad van, ne aggódj. Tényleg szeretnék megbeszélni, kérdezni valamit... vagy nevezzük bárhogyan is.

– Kezd felcsigázni a dolog – vallom be, és a kezem végigszalad az asztalon, magam előtt, hogy megtaláljam a poharamat.

– Oh, várj – szól közbe Harry. – Töltök neked.

Elmosolyodok a figyelmességén, majd várok, amíg nem szól, és nem adja a kezembe a hűs üvegpoharat. Iszok pár kortyot, és várom, hogy közben Harry is elkezdje mondani a valódi okát annak, amiért itt vagyunk.

– Szóval, lényegében a hétvégén felvesszük az első videoklipemet. Ma, Shawn, a menedzserem egy meghallgatást tartott, mondjuk így, modell lányok körében. Fogalmam sincs hány órán át néztem a fürdőruhában és magassarkúban billegő lányokat – sóhajt fel, mintha ez a feladat megterhelő lett volna a számára. Én csak vigyorgok, mint egy kis bolond. Sejtelmem sincs, hogy hova is akar kilyukadni, de türelmesen figyelem minden szavát. – Valójában egy fekete-fehér videóról lenne szó, ami egy nagyon lassú számhoz készülne. Rajtam kívül még egy lány lenne benne, legalábbis én így szeretném, mert úgy gondolom, hogy ez a letisztultság illene a dalhoz.

– Kibököd a lényeget? Már nem mintha unnám, csak essünk túl rajta, utána szívesen meghallgatom az ötleteidet.

Megköszörüli a torkát és bármit megadnék, hogy láthassam az arcát.

– A lényeg, hogy egyikük sem olyan, akit el tudnék képzelni, és arra gondoltam – fújja ki a levegőt keményen. – Hogy esetleg te elvállalnád-e?

– Tessék? – nevetek fel. – Harry, vak vagyok.

– Tay, felejtsd el most ezt – sóhajt fel. – Engem nem zavar, és ha nem veszed észre, te vagy, aki mindig ezt felhozza. Nem gondolod, hogyha zavarna, már akkor leléptem volna, amikor megtudtam? Minek hiszed még mindig, hogy bármiféle ellenszenvem is van eziránt?

– Nem tudom, de egyértelmű, hogy oda egy tökéletes lány illene, aki úgy mozog, hogy nem frusztrált, és nem tudom.. tényleg... még soha nem volt ilyen ajánlatom.

– Nem érdekel, hogy volt-e már ilyen munkád, de én szeretném, ha te lennél mellettem.

– Köszönöm, tényleg Harry, őszintén!

– Ne, ne gyere nekem ilyen szöveggel – jelenti ki, és az ujja a kézfejemet cirógatni kezdi. - Bele se kezdj ebbe, kérlek.

– Valóban ennyire szeretnéd?

– Nem kérnélek meg, ha nem gondolnám komolyan.

– Rendben van, de ennek meg van a maga menete. Markkal kell tárgyalnod, szerződés és minden. Elvállalnám enélkül is, de sajnos megkerülhetetlen a menedzsmentem, annak ellenére, hogy természetesen semmilyen fizetséget nem várok el cserébe.

– Ez munka lesz neked, Tay, szóval majd akkor a menedzsereink a jelenlétünkben megállapodnak, oké?

– Én ragaszkodom hozzá, és ezt Markkal is közölni fogom, mert ő már a munka előtt általában a markát tartja. Fogjuk fel egy baráti közreműködésnek.

– Köszönöm, és örülök, hogy elvállaltad.

Közelebb hajol, a levegőt mélyen szívom magamba, mellyel a kellemes illata is az orromba kúszik. Orra az arcomat érinti, majd egy puszit nyom az arcomra, én pedig valószínű, hogy a legpozsgásabb arcúvá válok a világon.