11.Fejezet♪Ködös állapot

H A R R Y

Izzadtan csapom be a lakásom ajtaját magam mögött és rúgom le a sportcipőimet. Nem foglalkozom jelenleg azzal, hogy miként is foglalják el végső felállásukat, csupán a kulcsomat és mindent a cipős szekrény tetején ledobálok. Kettesével véve a fokokat rontok be a fürdőszoba falai közé, ahol sietve szabadulok meg a sportruházatomtól és állok is be a már forrógőzzel eltelt zuhanykabin területére. Hajamat is alaposan átmosom, a testemről a futásnak köszönhető veríték is a lefolyóban végzi a vízzel egyveleget alkotva. Nem sokat időzök, egy törülközőt a csípőm köré tekerek, és a tükör elé lépek, melyről a párát egy egyszerű kézmozdulattal tüntetem el pár húzással. Amint a tükörképem visszanéz rám, a fogkefét és a krémet kapom fel, s sikálni kezdem a fogaimat. Még nem reggeliztem, de mivel ez nem itthon fog megtörténni, így most kénytelen vagyok az étkezés elé helyezni ezt a folyamatot, annak ellenére, hogy a futás előtt is egyszer már megtörtént.

A hajamat is kényszeredetten átszárítom, majd egy copfba fogom az ujjaim segítségével mindössze a már hosszabb hajamat. Derekamról lekapom a fekete anyagot és kiterítem, majd tovább sétálok a gardrób felé, ahol bokszert kapok magamra, egy pulóvert, farmert,s zoknit, majd a nyakamba akasztok a felsőm kék színéhez passzoló sálat is. Lefelé tartva a csuklómon pihenő órámra pillantok, és azonnal rájövök, hogy sietnem kell, ha nem akarok késni. És persze az sem szerepel a terveim között, hogy Shawn már délelőtt elcsessze a napomat, így is elég lesz órákon keresztül nyűglődnöm.

Felkapom a telefonomat, a lakás –, és kocsikulcsomat, majd a kabátom és a csizmáim is a helyére kerülnek, s már is az autóm felé tartok. Szerencsére a hideg ellenére most nem borús az idő, és eléggé tűrhető is a dolog. A Nap is megmutatkozik, persze olykor a felhők bepofátlankodnak elé, de ez nem meglepő, és messze álljon tőlem a telhetetlenség. Bekapcsolom halkan a rádiót, melyben sorra követik egymást a mai slágerek, míg a forgalommal próbálom felvenni a versenyt. Nem szeretek ilyenkor elindulni, mert általánosságban a lakosság nagy része ilyenkor meg munkába, és a dugó enyhe kifejezése annak, ami ilyenkor az utakon összetorlódik.

Lefordulok jobbra, hogy valami szellősebb úton haladhassak a célom felé. Egy lámpát kifogok, de annyian vannak előttem, hogy tisztában vagyok azzal, a következő zöld sem jelent számomra továbbhaladást. Ujjaimmal türelmetlenül kezdek el dobolni a kormányon, míg feladva lekanyarodok ismételten, hogy egy kávét és valami reggelit szerezzek a hosszúnak bizonyuló útra.

♪

Szövetkabátom zsebébe süllyesztem a kocsim kulcsát, majd belekortyolok a már kihűlt kávémba. Elindulok az épület irányába, ahol pár lány már álldogál. Egy nagyobb darab férfi közelít felém, aki öltönyben, nyakában egy bilétával, mely arra enged következtetni, hogy a biztonsági emberek közé tartozik.

– Mr.Styles. Pet vagyok – lép hozzám, én pedig a kezemet nyújtom, melyet erőteljesen meg is ragad üdvözlésképpen.

– Örvendek, de csak Harry.

Nem állok meg egészen a lányokig, akik türelmesen várják, hogy megálljak mellettük. A nevem többször is elhangzik, és mivel így is már késésben vagyok, nem látom értelmét berohanni. Mosolyogva nézek a nálam fiatalabb korosztályú lányokra és lépek hozzájuk.

– Sziasztok.

Azonnal áradni kezdenek a közös kép készítésének kérései felém, én pedig még furcsállva, de fogadom a mindig mellém érkező lányt, és egy széles mosollyal az arcomon várom, hogy elkészüljön a fotó. Pár lemezt is az orrom alá dugnak, melyet szívesen dedikálok is nekik, majd elköszönök tőlük, hiszen Shawn jelenik meg az ajtó túloldalán nem túlzottan barátságos tekintettel. Visszaragadom a kávémat Pet kezéből, majd intek még a lányoknak egy utolsót és már be is lépek az épület falai közé.

– Örülök, hogy méltóztattál megjelenni – tartja velem a lépést a menedzserem, aki bosszús hangon mordul rám minden lépésnél.

– Dugó volt, nem tehetek róla, hogy mániád a forgalmas időre időzíteni az ilyen dolgokat – iszok bele a kávémba, és befordulunk balra.

– Már itt vannak a lányok, és alig várják, hogy találkozzanak veled, te pedig megváratod őket!

– Nem kell ennyire eltúlozni – rontok be a terembe, de hirtelen meg is torpanok, minek következtében Shawn nekem ütközik. – Miért bikiniben vannak? – kérem számon azonnal.

– Harry, a klipedhez keressük a megfelelő lányt – horkan fel és lép el mellettem, mire a lányok felkapják a fejüket.

– Az nem azt jelenti, hogy meztelenül kell itt illegetniük magukat – mutatok rá a dolog lényegére, míg követem a kanapé irányába. Leülök, anélkül hogy megszabadulnék a kabátomtól. – Ha tudom, hogy kuplerájt szervezel ide, akkor el se jövök.

Nem vagyok egy puhapöcs. Szeretem a dekoratív lányokat, de véleményem szerint egy szereplőválogatásnak nem meztelenül kell történnie, hacsak nem egy pornófilm forgatásról van szó.

– Mintha a farkad nem díjazná – röhög fel, míg egy papírtömböt tesz az ölembe.

– Nem tartozik rád, hogy mit díjaz – mordulok rá. – Mik ezek? Az egész életüket bekérted, vagy mi? – veszem fel az első összetűzött lapokat, amely az egyes számú lány adatait tartalmazza.

– Harry, én vagyok a menedzsered, miért nem hagyod, hogy elintézzem?

– Te hívtál ide – engedem el a papírt, és az a többire esik. – Mindegy, essünk túl rajta.

– Ez az – csapja össze a tenyereit. – Kérjük az egyes számú lányt.

Ezzel kezdetét is veszi az őrület. Mintha valami szépségversenyen ülnék, ahol a lányok magas sarkakon, enyhén imbolyogva lépkednek előre egy falatnyi bikiniben. Mindegyikük erőteljes sminket visel, és már csak a szalag hiányzik róluk. Elhiszem, hogy Shawn élvezi, hiszen végre kiszakad kis időre a felesége karmai közül, de nekem ez sok. A kisfilm fekete-fehérben fog játszódni, és az elképzeléseim szerint egy természetes lány lesz rajtam kívül a történet szereplője. Félreértés ne essék, csodás lányokat szerzett Shawn, illetve küldtek a menedzsmentek, de egyik sem az, akit el tudok képzelni a lassú, melankolikus dallamokkal körülölelve. A kávém lassan elfogy, míg a lapok is átkerülnek Shawn kezébe. Türelmetlenül az órámra pillantok, na nem mintha annyira sok teendőm lenne a mai napon, és tisztában vagyok azzal is, hogy ez mennyire fontos a munkám szempontjából, de már kezdem feladni.

Mindegyikük beszél is egy keveset magáról, de nem kételkedem abban, hogy Shawn rendezte így, hiszen a videoklipben nem sok beszélnivalójuk lesz, és nem mellesleg hidegen hagy, hogy hol végezték el a középiskolát. Felállok, és az asztalhoz sétálok, ahol a fehér abroszon pár harapnivaló, és ital található. Elveszek egy félliteres palack vizet és visszamegyek a kanapéhoz, annak ellenére, hogy már baromira unom az egészet.

– Még hány lány van? – mormogom Shawnnak.

– Nem sok, de utána még választanod kell.

Szinte fájdalmas nyögés hagyja el a számat, és nagyokat kortyolok a vízből, hogy némi életet csempésszek magamba, némi lelkesedéssel együttesen. Tudom, hogy nem hisztizhetnék, mint ez türelmetlen kislány, aki nem kapja meg a fagylaltját, főleg nem, hogy az én álmom volt ebben a szakmában dolgozni. De hozzá kell tennem, hogy sejtelmem sem volt, hogy ilyen felesleges köröket is meg kell futnom a nyálcsorgató menedzseremnek köszönhetően.

Még vagy három lányt nézünk meg, ám a sor végére még mindig nem érünk. A papírkupacot lazán magam mellé sodrom, és felállok. Shawn értetlenül néz rám, mire biccentek neki, hogy kövessen, majd elhagyom a szobát. Egy pillanatra elmerengek azon, hogy vajon a jelenlevők számára is tűntem egy mocsoknak, de most félreteszem ezt. Kilépek a folyósora, majd amint maga mögött becsukja az ajtót felé is fordulok.

– Mi a bajod Harry? Ha ennyi lány közül nem tudsz választani, akkor én megteszem, ezen ne stresszelj.

– Egyik sem megfelelő – jelentem ki egyszerűen, lényegre törően.

– Mi van? Csak szórakozol, ugye?

– Nem.

– Oké, vak vagy haver?

– Nem, Shawn – sóhajtok fel. – Ezek a lányok tényleg szépek, és sajnálom, hogy idefáradtak, de egyikükben sem látom azt, hogy a zenémhez illenének. És lássuk be, hogy nem sugároznának semmilyen pozitív dolgot, csak még jobban a lányok gondolataiba férkőzne az, mennyire nem vékonyak és hasonlók.

– Mi van?

– Semmi – sóhajtok fel.

– Hagyjuk ... és, akkor kit akarsz keríteni a hétvégi forgatásra?

– Megoldom, rendben? Csak beszélj velük, és tényleg sajnálom.

– Néha megkérdezem magamtól, hogy miért is nem magadat menedzseled – motyogja míg a kezét a kilincsre teszi.

– Mert valószínű, hogy nem lenne munkád, és szarul érezném magam – nevetek fel, és hátat fordítva neki már a kijárat felé indulok, s közben a telefonomat veszem elő a zsebemből.

T A Y L O R

Már hosszú órák óta fotózunk, fogalmam sincs mennyi az idő. Szokták mondani, hogyha valamit megtanulsz, akkor megy magától sok idő eltelte után is. Nos, azt hiszem, hogy nincs bajom a pózolással, bár tény, hogy az első fotók elkészülténél még nagyon is kellett szoknom, hogy nem látom a körülöttem mozgó stábot, de mostanra már minden gördülékenyen megy.

Fogalmam sincs, hogy hányadik szettet kaptam meg, de ha jól tudom szerencsére ez az utolsó. Nem szoktam hisztizni, mindig is imádtam, de jelenleg még vissza kell zökkennem teljesen a szakmába, és azt hiszem, hogy ez egy remek lehetőségnek bizonyul kezdésnek.

– Ez az, kislány – kiált Maxi, én pedig elnevetem magam.

Ő és Sissy is velem tartott, bár a húgomat próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt. Egyik részem örül neki, hogy itt van, de a másik inkább az iskolapadban tudná, annak ellenére, hogy már fele annyira sem szükségszerű bejárnia.

A meleg napsugarak között a hűvös szellő megcsap, és didergést okoz. Steven, a fotós, akivel már több projekten is dolgoztam, kedvesen biztat, és mondja, hogy mit is csináljak. Azt hiszem, hogy már nem zavar az sem, hogy külső helyszínen fotózunk, ahol az emberek nyüzsgő lépteinek, telefonbeszélgetéseinek, s az autók zűrös hangzavarának is hatásai vannak rám. Érdekes, hogy milyen beszélgetések tud elcsípne az ember, még úgy is, hogy eszében sincs hallgatózni.

– Jól van, kislány – Steven irányít, dicsér, és tényleg mindent megtesz azért, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül. Amikor a látásom megvolt, akkor sem rajongtam a külső helyszínekért, de azt hiszem, hogy most megtaláltam azt az egyetlen pozitív dolgot abban, hogy vak vagyok. – Oké, megvagyunk – jelent ki. – Csodálatos voltál – lép mellém, és egy meleg ölelésbe von, ami váratlanul ér, de viszonozom. – Köszönöm az újabb munkát.

– Ugyan, én tartozom köszönettel, hogy ennyire türelmes volt mindenki.

– Ne beszélj hülyeségeket – nyom puszit az arcomra.

– Hé, bébi – Maxi túlságosan is lelkesen von magához. – Basszus, alig várom, hogy együtt kapjunk valami felkérést – csontropogtatóan kezd el ölelgetni, én pedig próbálok levegő után kapni.

– Igen, valóban buli lenne – értek egyet. – De ahhoz még levegőhöz kellene jutnom ebben az életben.

– Ó, bocsi – nevet, s egy cuppanós puszit nyom az arcomra.

– Oké, elég volt a nyálas baráti jelenetekből – Sissy sürgető hanggal közeledik, és végül ragadja meg a kezem. – Imádlak, Maxi, de Taynak most dolga van.

– Dolgom? – értetlen arckifejezést formál meg az arcom. – Haza menetel, amiről én tudok.

– Ne akadékoskodj, inkább gyere – ragadja meg a kezemet, és szinte már a föld felett pár centivel követem Sissyt, akinek a lelkesedése túlságosan is buzgó.

– Történt valami?

– Micsoda? Nem, miért? Mi történhetett volna?

– Hát fogalmam sincs, te rángatsz itt össze-vissza.

– Csak nem szerettem volna, ha az első munkád következtében megfázol – mondja, és érzem, hogy megrántja a vállát. Megállok, s ő is követ, mivel a kezeink egymásba kapaszkodnak.

– Mi folyik itt?

– Tay...

– Ne Tayozz, itt nekem, inkább nyögd ki!

Hangosan felsóhajt, majd fúj egyet.

– Harry az öltöződben vár.

– Mi? Miért? Hogy kerül ide? – kérdések hada árasztja el a gondolataimat. – Idehívtad? Minek?

– Nem! Esküszöm, hogy nem én hívtam – mondja, de szerintem azonnal a kételkedésemet leolvassa az arcomról. – Oké, ő hívott fel, hogy hol vagyunk.

– Te meg elmondtad neki.

– Mit tehettem volna? Esetleg nem akarsz találkozni vele?

– Nem, nem erről van szó, de a te háttérben buzgó éned kezdesz agyamra menni, és a berögződésed is.

– Tényleg nem én hívtam fel. Valóban meg is lepett, hogy a számomat tudja.

– Azt még én adtam meg neki, ha engem nem ér el. Vészhelyzet esetére.

– Hát, akkor vegyük vészhelyzetnek – nevet fel. – De menjünk, ne várassuk meg – unszol, majd tovább vezet, s az ajtó nyikorgását követően belépünk az öltözőmben.

– Taylor, Szia! – Harry mély hangja jobb oldalról ér engem, és azonnal mosolyra húzom a számat.

– Szia – megfogja a kezemet, ezzel jelezve, hogy közelebb van, mint én azt gondoltam volna.

– Ugye nem zavartalak meg benneteket?

– Nem, már végeztünk, de mit keres itt?

– Gondoltam, hogy elvinnélek egy késői ebédre – motyogja kissé zavartan, és ez annyira aranyosan be is lopja magát a szívembe, s a kezét bátorítóan szorítom meg. – Persze, ha van kedved. Ha már más terveid voltak, akkor elhalasztjuk, vagy csak..

– Hé, oké – nevetek fel. Még soha nem hallottam, hogy ennyire zavarban lett volna a jelenlétemnek köszönhetően. Egy pillanatra elmerengek azon, hogy milyen fotózáson is vettem részt, de hamar emlékeztetem magamat, hogy a testemet kellő ruhamennyiség takarja. – Ha még annyi belefér, hogy rendbe szedem magam, akkor benne vagyok.

– Oh, oké – köszörüli meg a torkát. – Akkor odakinn megvárlak.

– Köszönöm – mosolygok rá, és elengedem a kezét, majd az ajtó csukódására leszek figyelmes.

Sissy túlságosan is heves, talán már gyerekes ujjongásba kezd. Azonnal rászólok, hogy fejezze be, mire halkan kezd el nekem magyarázni, olyan gyorsan hadarni, hogy alig értem merre hány méter.