16.Fejezet♪Gyakorlat kérdése

T A Y L O R 

Megszabadítom a lábaimat a meleg zoknitól, és a magassarkúba csúsztatom azokat. A kanapé, és a kényelmes melegítőm mellett eléggé viccesen nézhetek ki, de hát mindent az eredmény érdekében. Mia a kezemet nyaldossa, de nem igazán foglalkozom most vele. Az előbb játszódtunk, bohóckodtunk az ágyam tetején, mint két kölyök, most pedig Sissy eszeveszett ötletének köszönhetően próbálom rávenni magam arra, hogy felálljak. A lábaim hamar megszokják a magas sarkak kényelmetlenségét, amelyet az elmúlt éveknek köszönhetek. Valójában a balesetem óta nem viseltem szandált, vagy bármilyen magas sarokkal ellátott lábbelit, és jelenleg sem fordult meg a fejemben, de Sissy elmondása szerint nem jelenhetek meg holmi laposban. Anya pedig amellett kampányolt, hogy én érezzem magam jól, s kényelmesen, ne arra adjak, hogy másik mit is gondolnak, mondanak. Ez a megközelítés valóban közelebb is áll hozzám jelenleg, de régebben nem tudtam volna magam elképzelni egy ilyen eseményen magassarkú nélkül. Valószínű, hogy a munkámnak is köszönhető ez, s annak, hogy sokkal nőiesebbnek éreztem magam mindig is olyanban. Most pedig azt az őrült tervét járjuk végig szó szerint húgomnak, hogy itthon fogok egészen estig a szandálban mászkálni, amelyben az este folyamán is megjelenek.

– Ha összetöröm magam, te magyarázkodsz Harrynek! – jelentem ki kissé fenyegetően, persze én sem gondolom teljes komolysággal. Legalábbis remélem, hogy Sissy minden mozzanatomat jó testvér módjára lesi.

– Hát ne aggódj, lesz aki helyettesítsen – jegyzi meg, s tudom, hogy vigyorog.

– Lehet, hogy akkor feleslegesen is küszködünk. Menj helyettem.

– Ne legyél gyerekes, bármennyire is sajnálom, de örülök neki, hogy rád van állva a drága. Szóval kapd össze magad, és szaladgálj, hogy tökéletes legyen minden.

Feltápászkodok minden szó nélkül a kanapéról, és lépek egyet előre, de megérzem Mia puha szőrét. Egy lábon állás nem az erősségem ilyen szandálokban, így majdnem sikerül is esnem, de idejében visszanyerem az egyensúlyomat. Megvakargatom a feje tetejét, amolyan bocsánatkérés gyanánt, majd visszaegyenesedem, és hagyom, hogy kivezessen Sissy a kanapé és az asztal fogságából az egyenes terepre.

– Hogy érzed magad?

– Ez csak egy szandál, Sissy, attól, hogy nem látok, talán még nem egyenlő azzal, hogy hasra is esem.

– Ma nagyon harapós vagy – jegyzi meg. – Lehet, hogy hagynom kellene kissé pofára esni, vagy valami nagyobb megbotlást.

Mélázik el, mire a szívem szerint felhorkannék, és hozzá vágnák egy díszpárnát a kanapéról.

– Csak feszült vagyok és kissé izgulok az este miatt, szerintem még nem olyan nagy probléma.

– Nem, valóban nem – sóhajt fel. – Na, de sétálgass, mert így nem haladunk egyről a kettőre – csapja össze túlságosan is zajosan a tenyereit.

Már kezdem hülyén érezi magam, ahogy fel, s alá járkálok a cipőmbe. Mia már inkább el is menekült, legalábbis nem igazán észleltem, hogy a körünkben lenne. Mindent ebben a csodacipőben csinálok, s már kezd kissé sajogni benne a lábam, így a kanapét megkeresve le is ülök rá. Sissy egy telefont ment elintézni már hosszabb ideje, így a csendes nappali eléggé unalmassá vált az idő folyamán a számomra.

Megszabadulok a cipőtől, a lábaimat kinyújtom, s elnyúlok a kanapén, mire Mia körmeinek hangja a kövön jelzi, hogy ő is közeledik, s pillanatok múlva meg is érkezik, s teljesen hozzám nyomul. Feje a nyakamba köt ki, a bújós hangulata mostanság elég sűrűn tör rá, ami talán annak köszönhető, hogy volt huzamosabb idő, amikor nem volt mellettem. Köré fonom az egyik karomat, simogatni kezdem, mire a nyelve a vállamat érinti meg. Elmosolyodom, s a halk szuszogását hallgatom a csendben, nyugodtan.

♪

A hajam enyhe hullámokban esik a vállaimra, édesanyám kezének köszönhetően, míg a natúr sminkemet Sissy készítette el. Már a ruhám is felkerült rám, amelyet anyukámmal választottam ki. Valójában kételkedtem ebben a dologban, hiszen nehéz, ha nem látom, de azt hiszem, hogy anyukám kifinomult, nőies érzékének köszönhetően remekül választottunk. Kényelmesen érzem magam, talán amiatt, hogy a szoknyám a térdeim alá ér, így nem érzem feszélyezve, hogy bármikor is a véletlennek köszönhetőn többet mutatnék meg magamból a kelleténél.

– Csodálatos vagy kislányom – anyám bársonyos hangon beszél hozzám. 

A szobámban vagyunk, és még az utolsó, apró lépések vannak hátra. Izgatott vagyok és egyszerre feszült. Nem is értem, hogy mondhattam igent erre az egész őrültségre.

– Még mindig meggondolhatom magam?

– Biztos vagyok benne, hogy Harrynek rosszul esne, de nem haragudna meg érte, és valamilyen szinten meg is értené a dolgot. De megérdemled, hogy ott legyél mellette, Taylor. Biztos vagyok, úgy, hogy nem is láttam a videót, nagy sikeretek lesz, édesem.

– Elfogult vagy anya – mosolyodom el, és felfogom a hajam, míg a nyakláncomat összekapcsolja.

– Csak tudom, hogy mennyire csodás vagy, és Harry nem véletlenül választott téged.

– Kérlek, elég Sissyt hallgatnom, nem szeretnék még többet a közös jövőnkkel kapcsolatban hallani, ha nem haragszol – leengedem a hajamat.

– Nem szándékoztam ilyesmire, hiszen alig ismeritek egymást, kislányom. Az idő eldönti, de mindenesetre remek barátság kezdete, ami akár át is alakulhat majd többé. Azért nem lenne ellenemre, ha a vőmmé tennéd.

– Anya!

– Ez nem szégyen – csókol arcon. – De igyekezned kellene, ha nem szeretnéd megváratni Harryt.

– Szerinted helyes?

– Harry, vagy ahogy te cselekszel? – kihallom a vidámságot a hangjából, és tudom, hogy mosolyog, egyben pedig kötekedik is.

– Ahogy cselekszem, anya! – nevetek fel.

– Nincs miért szégyenkezned – csókol homlokon. – De most gyere, mert ahogy hallom, apád eléggé leizzasztja szegény fiút.

Felnevetek, és anyám megfogja a kezemet, hogy kivezessen a nappaliba, ahova Harry már percekkel ezelőtt megérkezett.

– Igen, tudom, és időben haza is hozom – hadarja Harry, és pedig már nem is kételkedem abban, hogy apám már keményebben fogja a gyeplőt.

– Apa, kérlek – sziszegem, s remélem, hogy meghallják.

– Ne aggódj kislányom, minden a legnagyobb rendben – mormolja apám, s léptei közeledését hallom. Legalábbis kétlem, hogy Harry merészkedne jelenleg hozzám közelebb.

– Igen, én is úgy hallom – jegyzem meg. – Indulhatunk?

– Így akarsz menni? Közeleg a tél, te pedig ilyen lenge öltözetben!

– Apa, kérlek – sóhajtok fel.

Fogalmam sincs, hogy mi is ütött belé, mert messze állt eddig az ilyesfajta viselkedéstől. Tény, hogy mindig is féltett, de azt hiszem, hogy most teljesen más oldalát mutatja be, amely eléggé aggaszt jelen helyzetben. Az, hogy ennyire óv, már-már soknak bizonyul nálam. Harryvel a kapcsolatomat még teljesen, bizalmi barátinak sem nevezném, még ha beszélünk is, s régebben több időt is töltöttünk együtt. Jelenleg egy üzlettársamnak minősül, akivel próbálgatjuk bontogatni a szárnyainkat kisebb-nagyobb sikerekkel.

– Felveszek egy szövetkabátot, csak induljunk – mondom. – Felesleges ez az egész perpatvar. Senki sem kíváncsi rá.

– Aggódom a lányomért, ez akkora probléma?

– Robert, kérlek, engedjük el a fiatalokat egy érezzétek jól magatokat búcsúval. Ne firtasd tovább feleslegesen a dolgokat.

Kinyújtom a kezemet, és reményeim szerint Harry azonnal meg is ragadja. Így is tesz, a sajátjára simítja az enyémét, így belekarolok.

– Egy kabát valóban nem árt, de az autóban garantálom, hogy kellemes meleg lesz – mormogja nekem, bár lehet inkább apám megnyugtatásán igyekszik.

– Mindegy, csak induljunk, kérlek.